Képzeljük el, hogy egy bevásárlóközpontban vagyunk. Szeretnénk egy müzlit választani magunknak a heti reggelinkhez. Hogyan hozzuk meg a döntésünket? Végignézzük az összes lehetséges alternatívát, majd nagyjából egy fél óra alatt döntést hozunk? Vagy ennél is több időt töltünk el a választással? Esetleg a müzlik összetételére is kíváncsiak vagyunk, mert fogyni szeretnénk, ezért összevetjük az energiatartalmukat? Az is lehetséges, hogy az egyszerű megoldást preferáljuk, ezért megvesszük azt a müzlit, amit mindig szoktunk vagy azt, amelyikkel egyszer már meg voltunk elégedve és alig egy perc alatt végzünk. Az, hogy hogyan állunk hozzá a müzli beszerzéséhez — a legfinomabbat, a legolcsóbbat, a legdiétásabbat próbáljuk megtalálni vagy megelégszünk azzal, ami egyszer már bevált — mind rólunk szól. Arról árulkodik, hogy maximalizáló vagy megelégedésre törekvő stratégiát alkalmazunk. De mit is jelentenek ezek a fogalmak?

Maximalizálás versus megelégedésre törekvés pszichológiája

A maximalizálás (eredeti angol terminus: maximizing) és a megelégedésre törekvés (eredeti angol terminus: satisficing) fogalma Berry Schwartz (2004) nevéhez fűződik. 

A maximalizáló személy arra törekszik minden döntésénél, hogy a lehető legjobb megoldást érje el, míg a megelégedésre törekvő személy az „elég jó” alternatíva megtalálását tűzi ki céljául (Rashid & Seligman, 2018).

Schwartz (2004) a választási lehetőségek kiszélesedésének összefüggésében írta le a két döntéshozatali módot, és amellett érvelt, hogy a széles választéknak előnyei mellett hátrányai is vannak. Ugyanis, ha hatalmas a választék az könnyen indukálhatja azt a hozzáállást, hogy a legjobb alternatívát szeretnénk megtalálni. Ez az elképzelés, azonban nem feltétlenül megvalósítható. Gondoljunk csak arra, hogy ha egy autót szeretnénk vásárolni, akkor milyen sokféle közül választhatunk. A nagy választék amennyire áldás, annyira lehet átok is, hiszen, ha a legjobb autót szeretnénk kiválasztani és még különböző szempontok alapján is keresünk (többek között: ár, üzemanyag-hatékonyság, garancia és ügyfélszolgálat, magas vezetési kényelem), akkor igen hosszú időt és energiát igénylő feladat kielemezni, hogy melyik autót lenne érdemes megvennünk. Ezzel szemben, ha ellen tudunk állni a vágynak, hogy a legjobb autót válasszuk ki — abban gondolkodunk, hogy egy jó autót szeretnénk találni, és amint ez sikerült, megállunk a keresgélésben nem törődve azzal hány ennél jobb autó van még a piacon —, akkor rövidebb idő alatt végezhetünk és valószínűleg kevésbé rágódunk a döntésünk jóságán a vásárlást követően.

A területen számos kutatást végeztek, amikben azt vizsgálták, hogy a maximalizáló vagy a megelégedésre törekvő stratégiát gyakrabban alkalmazó személyekre milyen pszichés korrelátumok jellemzőek (Schwartz et al., 2002). Schwartz és munkatársai (2002) egy kutatássorozatot végeztek 1747 résztvevővel arra vonatkozóan, hogy a maximalizáló személyek (akiket egy kérdőív, a Maximization Scale segítségével válogattak ki az alapján, hogy a személyek mennyire hajlamosak a maximalizáló viselkedésmódra különböző élethelyzetekben) mentális állapota hogyan jellemezhető. Összességében az derült ki, hogy 

a maximalizáló viselkedésmód együtt járt az alacsonyabb boldogságszinttel, alacsonyabb önértékeléssel, alacsonyabb optimizmussal és alacsonyabb élettel való elégedettséggel, míg jellemző volt rájuk a perfekcionizmus, a lehangoltság és a megbánás (Schwartz et al., 2002). 

A döntéseikkel szignifikánsan kevésbé voltak elégedettek és többször bánták meg a választásukat a megelégedésre törekvőkhöz viszonyítva. Jellemzőbb volt rájuk továbbá, hogy utólag összehasonlították a megvett termékeket más hasonló árucikkekkel (Schwartz et al., 2002). Később Cheek és Schwartz (2016) a maximalizálást egy két komponensből álló fogalomként írták le, és megkülönböztették a maximalizálást, mint stratégiát és mint célt. Maximalizáló stratégiaként definiálták azt a választási módot, hogy minden lehetséges alternatívát végignézve a legjobb lehetőséget szeretné kiválasztani a személy. Ezzel szemben maximalizáló célként arra a viselkedésmódra utaltak, hogy valaki minden energiáját beleadja egy cél elérésébe. A kutatók szerint míg a maximalizáló stratégia a korábbi kutatásokkal összhangban maladaptív viselkedéshez vezet, a maximalizálás, mint cél adaptív megoldási módokhoz vezethet. Vargová és munkatársai 2020-ban ezt a kétkomponensű modellt vizsgálták. A kutatás megerősítette a maximalizálás két komponensű modelljét: mert míg a maximalizáló stratégia együtt járt az önmagunkra irányuló rágódással, a hangulati labilitással, a lehangoltsággal és az észlelt boldogságszint csökkent mértékével, addig a maximalizálás, mint cél nem mutatott összefüggést a jólléttel (Vargová et al., 2020). Polman (2009) kísérletében alátámasztotta azt a feltételezést, hogy a maximalizáló stratégiát alkalmazó személyeknél azért figyelhető meg alacsonyabb boldogságszint, mert ha minden alternatívát alaposan megvizsgálunk, akkor nem csak a jó választások esélye nő meg, hanem ugyanannyival megnő a rossz választások esélye is. Sari (2022) kutatásában a maximalizáló stratégia szignifikáns együttjárást mutatott az alacsonyabb élettel való elégedettséggel egyetemi hallgatók körében.

A kutatásokból jól látszik, hogy a maximalizáló stratégiának számos negatív következménye van a mentális jóllétünkre nézve. Éppen ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ha maximalizáló stratégiát követünk.

Hogyan ismerhetjük fel, ha maximalizáló stratégiát alkalmazunk?

A Schwartz és munkatársai (2002) által kialakított maximalizálást mérő kérdőív (Maximization Scale) 13 item segítségével méri a maximalizáló stratégia használatának mértékét. A kérdőívnek egyelőre nincs magyar nyelvre adaptált változata. A kérdőív alapján a következő szempontok jellemzők egy maximalizáló személyre:

• Egy választás előtt álló helyzetben milyen részletesen veszi végig a személy az előtte álló alternatívákat, mielőtt döntést hozna.
• Még, ha elégedett is valaki a munkájával, akkor is figyeli a további lehetőségeket.
• Hiába elégedett a személy azzal, amit éppen hallgat a rádióban vagy néz a TV-ben, szeret átkapcsolni más csatornákra is.
• Több kapcsolatban kipróbálja magát, mielőtt elköteleződne egy mellett.
• Nehézséget jelent számára ajándékot választani egy barátnak vagy ruhavásárlásnál kiválasztania a megfelelő darabot.
• Nagyon szeret listát készíteni, amiben rangsorolja a dolgokat, például: legjobb filmek, legjobb énekesek, legjobb sportolók, legjobb regények.
• Nehézséget jelent számára bármilyen írásos munkát kiadni a kezéből, akár, ha csak egy baráti levélről van szó, mert a legjobb kifejezések megtalálására törekszik.
• Bármit is tesz, mindig a legjobbat várja el magától.
• Sosem állapodik meg a második legjobb dolognál.
• Gyakran fantáziál egy olyan életről, ami nagyon más, mint a jelenlegi.

Amennyiben az állítások 75%-val tudunk azonosulni, akkor nagy valószínűséggel jellemző ránk a maximalizáló stratégia használata, míg, ha kevesebb mint 25%-ot véltünk jellemzőnek, akkor kevésbé jellemez minket a stratégia használata. Ha gyanakszunk arra, hogy a maximalizálás jellemző lehet ránk, érdemes azon elgondolkodni, hogy:

Az életünk mely területén/területein alkalmazzuk ezt a stratégiát? Mennyire hasznos számunkra a stratégia alkalmazása, milyen előnyünk származik belőle? Mi a stratégia használatának az ára (gazdasági, fizikai, érzelmi)?

Ezeket a szempontokat figyelembe véve elgondolkodhatunk azon, hogy min szeretnénk változtatni (Rashid & Seligman, 2018). Ehhez nyújtanak támpontot a következő ötletek.

Mit tehetünk, ha megelégedésre törekvőkké szeretnénk válni?

Schwartz (2004, id. Rashid & Seligman, 2018) 10 pontban foglalta össze a tanácsait, amik által a megelégedésre törekvés stratégiáját alkalmazhatjuk a mindennapokban.

1. Gondoljuk át, hogy egy adott döntésünk mennyire fontos és ennek megfelelően osszuk be, hogy mennyi időt szánunk a döntés meghozatalára.
2. Gondoljuk át, hogy milyen döntéseink meghozatalakor alkalmaztuk már a megelégedésre törekvés stratégiáját, és idézzük fel hogyan csináltuk. Ezután próbáljuk meg alkalmazni az életünk több területén ezt a módszert.
3. Gondoljuk át a döntéseink árát. Próbáljuk meg vásárláskor a „szokásosat” választani és próbáljunk ellenállni az újdonságoknak.
4. Hozzunk visszafordíthatatlan döntéseket. Ha egy döntésre visszafordíthatatlanként gondolunk, akkor könnyebben elköteleződünk és kisebb eséllyel kezdünk a lehetséges alternatívákon gondolkodni. Ebben segít, ha két listát írunk: az elsőre azok a döntéseink kerüljenek, amik visszafordíthatóak, a másodikra azok, amik visszafordíthatatlanok.
5. Gyakoroljuk a hálát. Gondoljunk arra, hogy milyen jó oldala van a döntésünknek és adjunk hálát ezért.
6. Kevesebbszer bánjuk meg a döntéseinket. Azáltal, hogy az elég jó megtalálására törekszünk és a döntéseink jó oldalára koncentrálunk, csökkenthetjük a megbánás érzésünket egy-egy döntés meghozatala után.
7. Vetítsük előre az adaptációt. A dolgokhoz egész rövid idő alatt hozzászokunk. Ez igaz a pozitív és a negatív élmények esetében is. Éppen ezért, ha arra gondolunk, hogy a döntésünk korlátozott ideig lesz csak hatással a mindennapjainkra, azáltal csökkenthető a legjobb alternatíva megtalálása iránti vágy.
8. Csökkentsük az elvárásainkat. Ha túl magasak az elvárásaink, akkor szinte lehetetlen azoknak megfelelnünk. Fontos, hogy reális, a helyzetnek megfelelő elvárásaink legyenek ahhoz, hogy a döntéseinkkel elégedettebbek lehessünk.
9. Csökkentsük a szociális összehasonlítást. Ugyan előremutató is lehet a társas összehasonlítás, könnyen generálhatja bennünk a nem elég jó érzését. Emiatt érdemes arra koncentrálnunk, hogy mi tesz minket boldoggá és mi ad értelmet az életünknek.
10. Szeressük meg a korlátozásokat. Minél nagyobb a választék, annál nehezebb megelégedésre törekednünk, ezért alakítsunk ki szokásokat és kövessünk szabályokat, ahol tehetjük.

Végül ahhoz, hogy fenntartsuk a megelégedésre törekvő stratégia használatát, hasznos, ha

• Külső sztenderdek helyett saját belső mércéket alakítunk ki, és ezekhez igazítjuk a döntéseinket.
• Élmények halmozása helyett a ritka, egyedi élmények megőrzésére koncentrálunk.
• Valamint a helyzetek kontrollálása helyett arra összpontosítunk, hogy élvezzük őket.

Felhasznált irodalom:

Cheek, N. N., & Schwartz, B. (2016). On the meaning and measurement of maximization. Judgment and Decision making, 11(2), 126-146. https://doi.org/10.1017/S1930297500007257 

Polman, E. (2010). Why are maximizers less happy than satisficers? Because they maximize positive and negative outcomes. Journal of Behavioral Decision Making, 23(2), 179-190. https://doi.org/10.1002/bdm.647 

Rashid, T. & Seligman, M. (2018). Session Seven: Maximizing versus Satisficing. In. Rashid, T. & Seligman, M. (Ed.). Positive Psychotherapy. Clinical Manual. pp. 159-169. Oxford University Press

Sari, M. (2022). Decision-making and life satisfaction: The role of general decision-making styles and maximizing tendency as predictors. Humaniora, 13(2), 127-135. https://doi.org/10.21512/humaniora.v13i2.7769 

Schwartz, B., Ward, A., Monterosso, J., Lyubomirsky, S., White, K., & Lehman, D. R. (2002). Maximizing versus satisficing: happiness is a matter of choice. Journal of personality and social psychology, 83(5), 1178. DOI: 10.1037//0022-3514.83.5.1178

Schwartz, B. (2004). The paradox of choice: Why more is less? New York, Harper Collins

Vargová, L., Zibrínová, Ľ., & Baník, G. (2020). The way of making choices: Maximizing and satisficing and its relationship to well-being, personality, and self-rumination. Judgment and Decision making, 15(5), 798-806. https://doi.org/10.1017/S1930297500007932