Az irodai környezet sokkal többet jelent, mint egy egyszerű munkahelyi terület, ahol a feladatokat végrehajtjuk. Többségünk napja jelentős részét a munkahelyén tölti, ami ezáltal jelentősen befolyásolhatja személyes és professzionális életünket is. A munkavégzés szociofizikai környezete olyan fontos tényező, mely befolyásolhatja hangulatunkat, teljesítményünket és még egészségünket is (i.). Az ambiens ingerek alatt, mint például a levegőminőség, zaj, vagy fényviszonyok olyan, a környezet nehezen tudatosuló jellemzőit értjük, melyek jelentős hatást gyakorolnak ránk (ii.). Ezen környezeti ingerekre jellemző egy optimális szint, mely szorosan összefügg a jól-léttel. Azonban ez az optimális arousal-szint egyénenként és helyzetenként is változó lehet, továbbá az ingerszűrő képességünktől is függ, miszerint, hogy milyen mértékben vagyunk képesek kikapcsolni a környezetből érkező különböző ingereket. Egyes rendellenességek pedig, mint az ADHD, vagy szkizofrénia ronthatják ezen képességünket, illetve az életkor is befolyásoló tényező, fiatal felnőttek jobban teljesítenek, mint az idősebbek (i.)

A munkakörnyezet fontos kritériumai közé tartozik tehát a megvilágítás, a zajszint, a hőmérséklet, a szagok és levegőminőség, a zsúfoltság, megzavarás, színek és esztétikai elemek, és a természeti környezet (i.). 

Az irodai környezet megvilágítása kapcsán elmondható, hogy általában minél fényesebb a tér, annál inkább érezzük megfelelőnek a munkavégzéshez, beleértve ebbe a természetes és mesterséges megvilágítást is. A csendesebb tereket értékelik jobban a személyek, azonban a teljes csend nem kívánatos. A túl zajos környezet ellenben csökkentheti az olvasási teljesítményt, a társas ingerekre való emlékezést és a koncentrációt, ami pedig hatással van mind az egyéni, mind a csoportos teljesítményre. A hőmérséklet szintén kritikus tényező, a túl magas vagy alacsony hőmérséklet is kényelmetlenséget okozhat, a túl alacsony hőmérséklet agresszióhoz vezethet, míg a túl magas hőmérséklet apátiához. Azonban a hőérzet függ a feladatkörtől, továbbá egyénenként nagy mértékben eltérhet a preferencia, például a nők általánosságban érzékenyebbek a fizikai környezeti szélsőségekre, mint a férfiak. Egy kutatásban azt találták, hogy a 22-24 Celsius fok a legmegfelelőbb a teljesítmény szempontjából, azonban nem létezik rögzített optimumérték, ezt helyzetről-helyzetre változik.

A levegőminőség és a kellemetlen szagok szintén fontos tényezők. A jó minőségű fizikai környezet nemcsak a teljesítményt javítja, hanem csökkenti a betegségből adódó hiányzások számát is. A zsúfoltság és megzavarás koncentrációs és fókuszálási nehézségeket okozhat, továbbá olyan egészségügyi kockázatokat is magában hordozhatnak, mint a magas vérnyomás kialakulása. Emiatt is különösen fontos, hogy az irodai tér kialakításánál kiemelt figyelmet fordítsanak a munkavállalók igényeire és kényelmére. Az elválasztófalak, a megfelelő térkihasználás és az alternatív funkciókat ellátó terek kialakítása mind segíthet abban, hogy az irodai környezet inspiráló és hatékony legyen. A színek, esztétikai elemek is hatással vannak a munkavállalók attitűdjére, azonban itt is megemlítendőek az egyéni preferenciák. Végezetül pedig kiemelném a természettel való kapcsolat szerepét. Az ablakok, a természeti elemek, növények jelenléte az irodai környezetben pozitív hatással lehetnek a munkavállalók hangulatára és teljesítményére nézve. Bár elsősorban nőkre jellemző, hogy növényekkel igyekeznek személyre szabni környezetüket, férfiak esetén is a természeti környezet stresszcsökkentő hatásáról számoltak be. Kiemelendő továbbá, hogy a személyeknek pszichológiai igényük van a természettel való összeköttetésre (i. & ii.). 

Összességében tehát elmondható, hogy az irodai környezet sokkal többet jelent, mint pusztán egy tér, ahol dolgozunk. Az ambiens ingerek, melyekkel nap, mint nap találkozunk, komoly hatást gyakorolnak mindennapi életünkre és munkavégzésünkre. Ezért kiemelten fontos, hogy az irodai környezet megtervezése és fenntartása támogassa a munkavállalók teljesítményét és jóllétét (i. & ii.).

Források:

1. Frankó, L. (2019). Az új generációs irodák környezetpszichológiai vonatkozásai.
2. Dúll Andrea (2012) Környezet–pszichológia–egészség. In Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 337–392.

Az otthoni környezet lelki és fizikai egészséggel való kapcsolata vitathatatlan. De vajon mi történik akkor, mikor az egyént kiszakítják jól megszokott környezetéből és hirtelen új szabályokhoz kell alkalmazkodnia? És mi történik akkor, ha a szóban forgó egyének kórházban tartózkodó betegek? Vajon az egészségügyi intézmények esetében mennyire érvényesek a környezetpszichológia alaptételei? Mai cikkünkben ezt a témát boncolgatjuk. 

Környezetünkkel folyamatos kölcsönhatásban létezünk. A hétköznapok során képesek vagyunk megélni a biztonság alapszükségletét, az autonómia-érzést, a személyes kontroll-élményt és alapvetően a „tudom ki vagyok, és eligazodom a világban” általi koherenciát, a térben és időben való eligazodást pedig természetesen adottnak tarthatjuk. Azonban ez nem minden esetben valósul meg. Feltehetően mindenki járt már kórházban, akár páciensként, akár kísérőként, egyesek pedig már a személyzet tagjaként is végig sétálhattak egy-egy hosszú, fehér színekkel mázolt, kórtermek tucatjait vendégül látó folyosón is. A kérdés az, hogy ez milyen hatással lehet az egészség-betegség interakcióira és pszichés jóllétünkre. A környezetpszichológia által vizsgált kérdéskörök is hasonló témákat latolgatnak, mégpedig azt, hogy a fizikai környezetünk milyen hatással van ránk, (érzelmeink, gondolataink és viselkedésünk hármasára). 

A kórházban való tartózkodás rövid távon is megterhelő lehet, azonban krónikus betegségben élők esetében fokozottan nagy befolyással bírhat a kórtermek által kínált fizikai és társas környezet milyensége. A betegségekből fakadóan megjelenhet a kilátástalanság érzése, a társas interakciók változékonysága, egy új szubkultúrához való alkalmazkodás feladata, és akár az általunk keresni kívánt helységek megtalálása is nagy bonyodalmakat okozhat. Nem is beszélve a magánszféránk megsértésének lehetőségeiről, és arról, hogy a hosszútávú kórházi tartózkodás az identitásunkra is nagy hatással lehet. Többek között nagyfokú distresszt élhetünk meg, és súlyos esetekben megjelenhet a deperszonalizáció is, mely utóbbi tekintetében a páciens valóságérzékelése megbomlik, és amely egyfajta „elkülönültség” érzést jelent. Deperszonalizáció esetén a testi és lelki egyensúly felborul, egy olyasfajta „érzés-élmény” tulajdonképpen, mely sokszor magában foglalhatja a „mintha kívülről figyelném magam” megélést. Az alábbi tényezők pedig nagyban befolyásolják a betegség prognózisát is. 

Adott egy olyan tér, melynek célja azonban a gyógyítás volna. A környezetpszichológia megjelenését követően kialakult az ún. „a hely ne károsítsa a pácienst” szemlélet (Dúll, 2012), mely szorosan összefügghet a gyógyító környezet kialakításával is. Ezt a kutatások kezdetekben a terápiás hatás kapcsán vizsgálták. A hasonló elgondolások középpontjában áll, hogy az egészségügyi intézmények esetében egyfajta aranyszabály legyen az, hogy a páciens fontos pszichoszociális szükségletei kielégítésre kerüljenek, a biztonság-érzet megteremtésével társulva. A belső tereket vizsgáló kutatások azonban azt is alátámasztják, hogy az említett intézményekben megjelenő egyformaság, az információs segítség hiánya, (azaz az eligazodás szükségletét érintő térbeli elrendezés), és a kopár színű falak, valamint a túlingerelt környezet ronthatja egészségügyi állapotunkat, pszichés jóllétünket (Dúll, 2012). 

De mit tehetünk mindennek érdekében? 

A környezet kialakítása során érdemes figyelembe venni a személy-környezet összeillés változóját, mely esetében a nem megfelelő eljárás súlyos következményekkel járhat az egészség és betegség kapcsolatára nézve, így különösen fontos lehet a kórházak fizikai jellemzőinek „megreformálása” (Dúll, 2012). Mivel egyfajta „intézményi létről” beszélhetünk, a természetes környezetünkből egy mesterségesen kialakított színtérre való integrálódás korlátozó jelleggel bírhat. Kutatások tárgyalják, hogy mindezek létrehozásában érdemes a tér, célcsoporttal való harmóniájára törekedni, azonban ennek feladata sok esetben akadályokba ütközhet az intézmények alapvető célkitűzéseit illetően, (ezek függhetnek akár az adott osztály ellátási feltételeitől is, ld.: intenzív osztály).

A jóllét fokozása, egyben a személy és környezet összeillesztése apró változtatásokkal is elérhető: a gyermekosztályokon megvalósulni látszó dekorációk és színek bevezetése, a magánszféra vizsgálókban és kórtermekben való biztosítása, a növények és a természetes fényforrás vagy akár a megfelelően kialakított udvarokon való tartózkodás és közösségi terek ki -és átalakítása is határozottan pozitív hatásokat érhet el. Egyes esetekben a művészetterápiás foglalkozások biztosítása is megfelelő intervenció lehet. A jövőben reményeink szerint láthatunk némi előrelépést a fentebb említett változókkal kapcsolatosan, annak érdekében, hogy mind az egészségügyi személyzet, mind a látogatók, és ami talán a legfontosabb, a betegek számára adott legyen egy, a gyógyulásra kialakított biztonságos hely, mely nem károsítja, hanem elősegíti azt. Mindenesetre ehhez egy jó kiindulási alapot biztosít a környezetpszichológiai kérdéskörökben való vizsgálódás. 

És szerinted hogyan lehetne elősegíteni a páciensek jóllétét? 

Felhasznált irodalom: 

Dúll Andrea (2012). Környezet–pszichológia–egészség. In Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 337–392. 

A középkori utópisztikus elképzelések szerint az ideális körülmények között élő társadalom tagjai egészségesebbek, boldogabbak. A városokról, valamint a bennük élő egyénekről és közösségekről való gondolkodás mindig is összefonódott: nem csak az emberek hozzák létre maguk körül az épített teret, de az a tér is meghatározza a benne élők mentális világát (Meyerson, 1961). Manapság is gyakori a városok funkcionalitása és élhetősége közötti vita: bizonyos fejlesztések elősegítik a gazdasági fejlődést, de felmerül az ott élők térérzetének romlása. Az általános képünk a városokról egy zajos, koszos, zsúfolt közeg (Lippai - Dúll, 2003). Mégis Magyarország lakosságának 70 százaléka városokban, közel 30 százaléka pedig Budapesten vagy közvetlen környékén él, a város tehát alapvető életterünk.

Hogyan érezzük magunkat itt, mit jelent az ember számára a város, ahol élünk?

Lakóhelyünk az identitásunk részévé válik. Egyrészt az emberek határozottan definiálják magukat a vidéki-városi identitás skáláján, másrészt jellemzően ragaszkodnak a “saját helyükhöz”, akkor sem szívesen költöznének máshova, ha az objektív szempontok szerint jobb hely lenne. Így ragaszkodtak ottakringi otthonukhoz a bécsi munkások, és Budapest kerületeiben is identitásformáló tényező maga a lakóhely, gondoljunk csak például a VIII. kerületi közösségek sajátos szociális környezetére, ami az időbeli változásra is jó példa: egészen mást jelentett a 20. század eleji virágzó Józsefváros, mint a 90-es években bűnözéssel terhelt környék, de napjainkra is sokat változott a kerületi identitás a széleskörű rehabilitációs programok következményeként (Dúll, 2011). A saját lakókörnyezetünk ahogyan ismerőssé válik, a biztonság- és otthonérzeten keresztül egyfajta kulturális privát szférát alakít ki (Niedermüller, 1995). 

“Az én városom tartja a mennyet is,
tartja a poklot lent, amíg lehet”

A városok veszélyes és egészségtelen helyek (Webb, 1984). Az általános negatív megítélés nem légbőlkapott feltételezés, és nem alaptalan természetellenes közegként és ezáltal a psziché számára megterhelő ingereggyütesként tekinteni a nagyobb épített településekre. A szennyezés legkülönbözőbb formái járnak együtt a városi létformával: a légszennyezés, a világ számos pontján mai napig ihatatlan víz, a nagyfokú zajterhelés mind-mind hozzájárulnak az ott élők fizikai és mentális egészségének romlásához. Lewis és Booth (1994) mérései szerint a vidéki környezetben élők között jelentősen ritkábbak a pszichiátriai zavarok, de a városban élők között is úgy tűnik, némileg védelmet nyújtott, ha valakinek hozzáférése volt egy kerthez, vagy más hasonló nyílt területhez. Nem osztálykülönbségről vagy szociökonómiai kitettségről van szó, az eredmények ugyanis ezektől függetlenül is kimutathatók voltak.

A zsúfolt épített környezet kognitív túlterhelést eredményez. A nagy “környezeti töltés” folyamatosan igénybe veszi mind az akaratlagos figyelmünket és a nem szándékolt feldolgozást is, így egy állandó stresszforrás (Dúll, 2011). A tartósan zajos környezetben élők és nagyfokú szenzoros terhelésnek kitett emberek között a szkizofrénia is magasabb előfordulást mutat (Wright és mtsai, 2016).

“Budapest füstös nappalim,

ahova talpig fáradtan

érek haza aznap is,

ha éppen otthon maradtam.”

Milyen a jó város? 

Hiába a stressz, a zsúfoltság és a szennyezett környezet, mégis sokan választjuk a városi életet, mert az egy helyen élő közösség olyan szociális, kulturális és gazdasági előnyöket nyújt, amiknek alternatíváit nem találjuk meg máshol. Természetesen nem minden város egyenlően káros, az emberi igényeket figyelembevevő tervezéssel sokat javíthatunk az ember-környezet viszonyon. Zeisel (1993) szerint egy városnak hat különböző igényt vagy szükségletet kell kielégítenie, ezeket útmutatásként kezelve épülhetnek olyan települések, ahol jó élni. Ezek a következők:

1. biztonságigény

2. tájékozódási szükséglet

3. privátszféra-igény

4. társas interakciók szükséglete

5. kényelemigény

6. identitás-szükséglet.

Az épített környezeteket nem laikusok tervezik, így többnyire kevés beleszólása van a várostervezésbe azoknak, akik az érintett terekben fogják eltölteni idejük jelentős részét. Az építészek és laikusok ízlése pedig gyakran meglepően ellentmondásos, a szakemberek művészi igénye közel sem biztos, hogy párosul a lakók és látogatók pozitív térélményeivel. Nagy szükség van az elvonult tervezések helyett a laikusok valós megélésének mérésére, kutatására és megértésére, annak vizsgálatára, hogy egy-egy teret mire szeretnének használni, a tervezett és a valós funkciók miben térnek el, és hogy alakítható a tér a benne élők intuitív viselkedéséhez igazodva (Dúll, 2011).  

Az ismeretlenség stresszforrás. Egy város utcáit járva pedig soha nem láthatjuk egyben az egészet, a konkrét, jól észben tartható tájékozódási pontok (kiemelt terek, utak, határvonalak, például folyók) segítenek a mentális térkép kialakításában, de még így is jelentős nehézségeket okoz a feldolgozás egy nagyobb város esetében.

Az evolúciós preferenciáink alapján az olyan helyekben érezzük jól magunkat, amik menedéknek vagy búvóhelynek alkalmasak, tehát “látunk, de nem látszunk”. A kellemes élményt az optimális arousal-szint, azaz “aktivációs szinthez” kötjük, amihez a hangok is hozzájárulnak: kisebb természetes zajok, ambiens hangingerek, mint például vízcsobogás, madárcsicsergés például segíthetnek elérni ezt a szintet. A fényingereknek is olykor meglepő hatásuk van: Elhíresült történet, miszerint Glasgowban az utcai lámpák kék fényűre cserélése után jelentősen csökkent a bűnözés. Bár a fény jellemzői önmagukban is sokféle hatást kifejthetnek, ebben az esetben valószínűleg asszociatív következményről volt szó, hiszen a kék fénnyel azonosíthatták a rendfenntartó szerveket (Alter, 2013).

A zöld környezet pozitív hatásairól tengernyi bizonyítékot találhatunk, így kézenfekvő következtetés a várostervezés során is alkalmazni ezt a mára már közhelynek számító igazságot. A biofília, azaz az emberek természetes orientációja és vonzódása az élő folyamatokhoz és környezetekhez kiaknázható összefüggés, a városi parkokhoz és zöldterületekhez való hozzáférés javítja a közérzetet. Az itt eltöltött idő jellemzően fizikai aktivitással párosul, sétálással, futással vagy a legkülönbözőbb sportokkal. Gyakran nem egyedül megyünk a parkokba, akár tervezett események közösségi tere, akár spontán szociális interakciók színhelye is lehet. Mind a társas érintkezés, mind a fizikai aktivitás jól ismert módon hozzájárul a testi és mentális egészségünkhöz. Bizonyítékok vannak arra is, hogy az emberek pihenés, relaxáció, vagy a nyomasztó feladataik elől való menekülésként olyan helyszíneket keresnek, amit szépnek tartanak, ezek pedig nagyon gyakran természetközeli közegek. (Thompson, 2012)

Zeisel listájának pontjai közül a legnehezebben meghatározható elem az identitás szükséglete. Mégis érezzük mindannyian, hogy valamilyen módon kötődünk, vagy szeretnénk kötődni városainkhoz: legendák, közös, kollektív emlékezet és szimbólumrendszerek alakulnak ki bennünk. A városról szóló versek, festmények, dalszövegek eszünkbe juttatják közös helyszíneinket, és sokunknak oly fontos kapcsolódási pontokat jelentenek.

Felhasznált irodalom:

• Alter, A. (2013). Drunk tank pink: and other unexpected forces that shape how we think, feel, and behave. In Choice Reviews Online (Vol. 51, Issue 01). https://doi.org/10.5860/choice.51-0552

• Dúll, A. (2010). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. L’Harmattan Kiadó.

• Lewis, G., & Booth, M. (1994). Are cities bad for your mental health?. Psychological Medicine, 24(4), 913-915.

• Lippai, E., & Dúll, A. (2003). Városutópiák környezetpszichológiai és szimbolikai elemzése. Magyar Pszichológiai Szemle, 58(4), 431-472.

• Dúll, A. (2017). Épített környezet és pszichológia: a lokalitásélmény környezetpszichológiai vizsgálatai (Doktori disszertáció, ELTE PPK)

• Meyerson, M. (1961). Utopian Traditions and the Planning of Cities. Daedalus, 90(1), 180–193. http://www.jstor.org/stable/20026647

• Thompson, C. W., Roe, J., Aspinall, P., Mitchell, R., Clow, A., & Miller, D. (2012). More green space is linked to less stress in deprived communities: Evidence from salivary cortisol patterns. Landscape and urban planning, 105(3), 221-229.

• Wright, B., Peters, E., Ettinger, U., Kuipers, E., & Kumari, V. (2016). Effects of environmental noise on cognitive (dys)functions in schizophrenia: A pilot within-subjects experimental study. Schizophrenia research, 173(1-2), 101–108. https://doi.org/10.1016/j.schres.2016.03.017

• Zeisel, J. (1993): Inquiry by design: Tools for environment-behavior research. Brooks–Cole, California, Monterey.

  
  Idézetek: 

  1. Cseh Tamás - Budapest

  2. Elefánt - Ég Veled

  3. Akkezdet Phiai - Budepesmód

   

A klímaváltozás mára központi problémává vált. Míg korábban csak a médiában olvashattunk róla, mára a saját bőrünkön érezhetjük hatását a gyakran változó, szélsőséges időjárási viszonyok miatt (Mészáros & Farsang, 2023). Mára az is tudható, hogy nagy szerepe van az emberi faktornak a klímaváltozás kialakulásában (IPCC, 2022). Amellett, hogy köztudottak a környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai,

a klímaváltozás fizikai és mentális egészségre gyakorolt hatása is egyre kutatottabb (Watts et al., 2019).

Fritze és munkatársai (2008) három csoportba sorolták a klímaváltozás mentális egészségre gyakorolt hatásait:

(1) közvetlen hatások, amilyenek a rendkívül szélsőséges időjárási viszonyok

(2) a gazdasági, társadalmi és környezeti következmények mentén kialakuló mentális hatások;

(3) és a jövőbeli következmények miatti szorongás és aggodalom. Ez utóbbi kategóriába sorolható a klímaszorongás.

De mi is az a klímaszorongás?

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (2017) szerint a klímaváltozás negatív következményeitől való krónikus félelem. Nem a szorongás az egyetlen negatív érzelem, amit megélhetünk a klímaváltozással kapcsolatban (Clayton, 2020). A szomorúság, aggodalom, félelem, szégyen, bűntudat, kétségbeesés vagy a harag is jellemző (Fritze et a., 2008; Ojala et al., 2021). Azonban a kutatások azt mutatják, hogy a szorongás különösen jelentős érzelemnek tűnik a mentális egészség tekintetében (Clayton, 2018). A klímaszorongással járó tünetek az

erőteljes veszteségérzés, tehetetlenség és frusztráció megélése azzal kapcsolatban, hogy nem tudjuk megállítani a klímaváltozás folyamatát (Moser, 2012). 

Ha tehát ezeket tüneteket tapasztaljuk, nagy valószínűleg mi is megélünk klímaszorongást. Természetesen felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon feltétlenül bajt jelent-e, ha klímaszorongást élünk meg.

A klímaszorongás patológiásnak tekinthető?

Ahhoz, hogy megválaszoljuk a kérdést, fontos elkülöníteni az adaptív (jól alkalmazkodó) és maladaptív (rosszul alkalmazkodó) szorongást. A szorongás alapvetően életünk része, és nem lehetséges, illetve nem is szükséges annak leküzdése, hiszen a megfelelő mértékű éberségi állapot hozzásegíthet minket a problémák adaptív megoldásához (Clayton, 2020).

Abban az esetben válik maladaptívvá a szorongás, ha túl nagy lesz a lehetséges problémák miatti aggodalom, ami fokozott érzelmi választ és a problémákon való rágódást vált ki, ezzel megakadályozva a hatékony problémamegoldást (Clayton, 2020).

A klímaszorongáson belül is meg kell különböztetnünk ezt a két típusú szorongást, mert ezek befolyásolják, hogy milyen következményekkel jár annak megélése a mentális egészségünkre nézve (Clayton, 2020). Fontos leszögezni, hogy alapvetően a klímaszorongás nem tekinthető patológiásnak. A szorongáshoz hasonlóan a klímaszorongásnak is van egy adaptív szintje, mely motivációs bázisként szolgálhat ahhoz, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket a fenntarthatóság érdekében (APA, 2020). Ugyanakkor amennyiben a klímaszorongás kontrollálhatatlanná válik, felerősödik a tehetetlenségérzés, bénító hatása lesz, és több életterületre (alvás, munka, társasági élet) negatív hatást gyakorol, akkor károsnak tekinthető, és ennek nyomán szorongásos zavarok alakulhatnak ki (Clayton, 2020; Pihkala, 2020; Taylor, 2020).

Kiket érint hangsúlyosabban a klímaszorongás?

A klímaszorongás előfordulása gyakoribb azon személyek között, akik többet foglalkoznak a környezeti problémákkal (Searle & Gow, 2010), akik jobban találkoznak a klímaváltozás hatásaival (Reser et a., 2012), illetve a személyiségjellemzők közül a neuroticizmussal mutatott összefüggést (Gray & McNaughton, 2000 id. Clayton, 2020). Fontos továbbá, hogy az életkor tekintetében különösen gyakorinak bizonyult fiatal felnőttek körében (Clayton & Karazsia, 2020). Hazánkban az UNIFEC 2022-ben online kérdőíves vizsgálatban 13-25 évesek körében mérte fel a klímaszorongás előfordulását és súlyosságát. Eredményeik szerint 

a 13-25 évesek közel kétharmada foglalkozik a klímaváltozással a mindennapokban, s legjellemzőbb érzésük a tehetetlenség és a félelem (Publicus Research, 2022).

A már végzettek körében a magasabb iskolai végzettségűeket foglalkoztatta nagyobb mértékben a klímaváltozás, a nemet tekintve pedig a lányok kapcsolták össze nagyobb arányban félelemmel és szorongással (Publicus Research, 2022). A fiatalokat összességében pesszimista álláspont jellemezte: körülbelül a résztvevők fele úgy vélekedett, hogy nem fog sikerülni elkerülni vagy lassítani a klímaválságot (Publicus Research, 2022). Az eddigi kutatások szerint az énhatékonyság, vagyis az a hit, hogy képesek vagyunk sikeresen véghezvinni egy célt, jelen esetben tenni a klímaváltozás lassításáért, egy fontos bejósló tényezője a viselkedésnek (Clayton, 2020). Ez a hozzáállás nehezítheti a klímaváltozás lassítását célzó viselkedést. A tehetetlenség érzéshez hozzájárulhat, hogy a kutatásban a fiatalok nagy többsége (5% kivételével) nem érezte elegendőnek az iskolában szerzett tudást a klímaváltozással kapcsolatban (Publicus Research, 2022). 

Mit tegyünk, ha a klímaszorongás tüneteit tapasztaljuk?

Taylor (2020) a klímaszorongást célzó intervenciókat három csoportra osztja. Az első csoportba olyan programok tartoznak, melyek motiválják a személyeket, hogy jöjjenek ki a szorongás bénító hatása alól és tegyenek a környezetért a klímaváltozás lassítása érdekében. Ide tartozik, hogy megbízható, tudományosan megalapozott forrásokból tájékozódjunk a klímaváltozással kapcsolatban, illetve arról, hogy hogyan lassíthatjuk a klímaváltozást, példáulcsökkentve a karbonlábnyomunkat. A második csoportba azokat az intervenciókat sorolja, melyek a reziliencia(rugalmas ellenálló képesség a környezet kihívásaival szemben) támogatását célozzák meg populáció szinten. Mah és munkatársai (2020) szerint ez a megfelelő problémafókuszú (pl.: szelektíven gyűjteni a hulladékot, csökkenteni a repülővel való utazást) és érzelemfókuszú (pl.: relaxációs gyakorlatok végzése, sportolás) megküzdési stratégiák fejlesztésével érhető el. Míg a harmadik csoportba tartozó intervenciók az egyén rezilencia szintjének növelését célozzák meg, leginkább kognitív viselkedés terápiát alkalmazó programok keretében (Taylor, 2020).

Baudon és Jachens (2021) az említett szempontokat két további témával egészítik ki. Egyrészt érdemes a társas támogatást igénybe vennünk, ha a klímaszorongás tüneteit észleljük magunkon, akár támogató csoportok keretében. Emellett azt találták a szakemberek, hogy hasznos rendszeresen kapcsolódnunk a természethez, például erdei séták vagy kirándulások keretében, mert ezek a tevékenységek felébresztik a természethez való kötődésünket, és csökkenthetik a szorongásunkat a környezettel való törődés fontosságának erősítésén keresztül (Koger, 2015; Baudon & Jachens, 2021).

Végül fontos észben tartanunk, hogy ha úgy érezzük a klímaszorongás tüneteit erőteljesen tapasztaljuk, akár nehézségeink vannak ezek miatt, akkor bátran kérjünk segítséget szakembertől, mert ő további információkkal fog ellátni a témával kapcsolatban.

Források:

American Psychological Association/eco-America (2017). Mental health and our changing climate: impacts, implications, and guidance. APA.

American Psychological Association (2020). Majority of US adults believe climate change is most important issue today. (2020, February 6) Retrieved 2/6/20 https://www.apa.org/news/press/releases/2020/02/climate-change. (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Baudon, P., & Jachens, L. (2021). A scoping review of interventions for the treatment of eco-anxiety. International journal of environmental research and public health, 18(18), 9636. 1-18. https://doi.org/10.3390/ijerph18189636

Clayton, S. (2018). Mental health risk and resilience among climate scientists. Nature Climate Change, 8, 260–271. https://doi.org/10.1038/s41558-018-0123-z

Clayton, S. (2020). Climate anxiety: Psychological responses to climate change. Journal of Anxiety Disorders, 74, 102263. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102263

Clayton, S., & Karazsia, B. T. (2020). Development and validation of a measure of climate change anxiety. Journal of Environmental Psychology, 69, 101434. https://doi.org/10.1016/j.jenvp.2020.101434

Fritze, J. G., Blashki, G., Burke, S. E. L., & Wiseman, J. (2008). Hope, despair and transformation: Climate change and the promotion of mental health and wellbeing. International Journal of Mental Health Systems, 2(1). https://doi.org/10.1186/1752-4458-2-13

IPCC. (2022). Summary for Policymakers. In Global Warming of 1.5°C: IPCC Special Report on Impacts of Global Warming of 1.5°C above Pre-industrial Levels in Context of Strengthening Response to Climate Change, Sustainable Development, and Efforts to Eradicate Poverty (pp. 1–24). preface, Cambridge: Cambridge University Press. http://doi.org/10.1017/9781009157940.001

Koger, S. M. (2015). A burgeoning ecopsychological recovery movement. Ecopsychology, 7(4), 245-250. DOI: 10.1089/eco.2015.0021

Mah, A., Chapman, D. A., Markowitz, E. M., & Lickel, B. (2020). Coping with climate change: Three insights for research, intervention, and communication to promote adaptive coping to climate change. Journal of Anxiety Disorders, 75. 1-9. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102282

Mészáros, F., & Farsang, A. (2023). Klímaváltozás, klímatudás és a klímaszorongás. GeoMetodika 7.(1) pp. 25–39. https://doi.org/10.26888/GEOMET.2023.7.1.2

Moser, S. C. (2012). Navigating the political and emotional terrain of adaptation: Community engagement when climate change comes home. In S. C.Moser & M. T. Boykoff (Eds.), Successful adaptation to climate change: Linking science and policy in a rapidly changing world (pp. 289–305). New York, NY: Routledge. (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Ojala, M., Cunsolo, A., Ogunbode, C. A., & Middleton, J. (2021). Anxiety, Worry, and Grief in a Time of Environmental and Climate Crisis: A Narrative Review. Annual Review of Environment and Resources, 46(1), 35–58. https://doi.org/10.1146/annurev-environ-012220-022716

Pihkala, P. P. (2020). Anxiety and the Ecological Crisis: An Analysis of Eco-Anxiety and Climate Anxiety. Sustainability, 12(19), 7836. https://doi.org/10.3390/su12197836

Publicus Research (2022). Felmérés a fiatalok klímavédő hozzáállásáról. URL: https://unicef.hu/wpcontent/uploads/2022/07/unicef_publicus_orszagos_2022_junius_klimavalsag_kutatas_jav itott.pdf (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Reser, J. P., Bradley, G. L., Glendon, A. I., Ellul, M. C., & Callaghan, R. (2012). Public risk perceptions, understandings, and responses to climate change and natural disasters in Australia, 2010 and 2011. Gold Coast: National Climate Change Adaptation Research Facility. Griffith University https://www.unisdr.org/preventionweb/files/30470_finalreportreserpublicriskperceptio.pdf (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Searle, K., & Gow, K. (2010). Do concerns about climate change lead to distress? International Journal of Climate Change Strategies and Management, 2(4), 362–379. https://doi.org/10.1108/17568691011089891

Taylor, S. (2020). Anxiety disorders, climate change, and the challenges ahead: Introduction 27ot he special issue. Journal of Anxiety Disorders, 76, 102313. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102313

Watts, N., Amann, M., Arnell, N., Ayeb-Karlsson, S., Belesova, K., Boykoff, M., ... Chambers, J. (2019). The 2019 report of the Lancet Countdown on health and climate change: Ensuring that the health of a child born today is not defined by a changing climate. Lancet, 394(10211), 1836–1878. https://discovery.ucl.ac.uk/id/eprint/10086210/1/Taylor_The%202019%20Report%20of%20the%20Lancet%20Countdown.pdf(Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Már reggel 8 óra óta ülsz az irodában, előtted az asztal, a laptop, alattad a kényelmetlen forgószék. Egész nap ülsz az egyetemen, mindennap a zárt termekben, székeken, falak között. Majd pedig ülsz otthon a kanapén, bent a négy fal között, és egyre csak csodálkozol, hogy már megint miért vagy fáradt és letört? Eleget aludtál, finomakat ettél, jársz sportolni, jógázni, mindenre odafigyelsz. És mégis. Napról napra rosszabb a kedved, egyre könnyebben ejtenek fogságba a negatív gondolatok. Ismerősen hangzik? Biztos vagyok benne, hogy igen. És mi ennek az oka? Hogy a mentális egészség egyik legfontosabb összetevőjét szinte mindenki hajlamos kifelejteni a napi csekk-listából, ez pedig a természet és a benne eltöltött idő. Most ennek a „varázserejét” szeretném feltárni neked, hogy végre megfelelő helyet kaphasson a fontossági sorrendben. 

Nehéz sajnos nem Ádámtól és Évától kezdeni a természet fontosságát, ugyanis ez az a közeg, amibe beleszülettünk, amire és amiben fejlődtünk. Az ember mindig is kint élt, kint járt és ott találta fel magát mióta világ a világ. Ez viszont igen sokat változott az ipari forradalommal, az azóta lavinaként zúduló modern élettel és annak mesterséges velejáróival. Átalakult az életmódunk, már nem kint vagyunk egész nap, hanem különböző épületek fogságában ülünk hol itt-hol ott. A városi környezet beépített, aszfaltos, köves, téglás – más szóval minden, ami nem természetes. Bár szerencsére sok helyen zöldülnek a városok, több fa, több zöld terület – de ez még mindig nagyon kevés ahhoz képest, amit megszoktunk az évezredek során. 

Mi a természetes környezet?

Mai szóhasználatunkban azokat a környezeteket hívjuk természetesnek, amelyek az emberi kultúra által viszonylag érintetlenek vagy zavartalanok. Ezek leggyakrabban gazdag növény-, és állatvilággal rendelkeznek, amelyek sokszínűen vonulnak fel. Sok fa, bokor, cserje, virágok, sziklák, víz vagy éppen homok. Persze ennél többet is magukba foglalnak, sokak szerint a természetes környezet definíciója magába foglalja a légköri komponenseket is, mint bizonyos töltött ionok, fény, sugárzás, kémiai anyagok vagy éppen a mikróbák. Ami nagyon lényeges, hogy ez magában foglalhat ember által kialakított/ fenntartott vagy befolyásolt területeket is – városi környezet esetén: kerteket, parkokat, erdőket és vízparti területeket (Mantler & Logan, 2015). 

Milyen pozitív hatásai vannak a természetnek?

Bár cikkem fő témája a mentális egészség, mindenképpen szeretném megemlíteni a természet globális egészségre gyakorolt pozitív hatásait is. Több kutatás eredményét értelmezve azt találták, hogy a zöld területek megnövekedett expozíciója csökkenti a nyálkortizolt, a pulzusszámot, a diasztolés vérnyomást, a HDL-koleszterint, a koraszülés és a II. típusú cukorbetegség kockázatát, az összes ok miatti halálozást, illetve ezen felül a résztvevők körében csökkent a stroke, a magas vérnyomás, a dyslipidaemia, az asztma és a szívkoszorúér-betegség előfordulása (Twohig-Bennett & Jones, 2018). Ez így felsorolva persze mind csak adat, és nehéz megfogni, mit is jelent ez a valóságban. Az itt említett betegségek és krónikus állapotok mind-mind korunk legnagyobb démonjai, amelyekkel egyre többen küzdenek sajnos, és amelyekre – amint azt sok különböző kutatás is igazolta – ellenszer lehet maga a természet és a benne eltöltött idő.
A fizikai egészségünk nagyon fontos, ám a mentális jóllétünk épp ugyanannyira, amire most szeretnék áttérni. Tudtad-e például kedves Olvasó, hogy pusztán az, ha a természetre van lehetőségünk nézni (például egy közeli ablakból zöld területre nyílik kilátásunk), már stresszcsökkentő hatással bír (Kaplan, 1993; Moore, 1981)? Persze nem csak a stressz lehet probléma, nagyon gyakran az ember egyszerűen csak lefárad mentálisan. Az ebben való „újratöltődésben” is segíthetnek nekünk a különböző zöld területek és a velük való valamilyen jellegű kontaktus (Korpela és mtsai., 2001). A stresszen és a fáradtságon kívül sok más fontos dolog is van, mint például az érzéseink, érzelmeink, márpedig a természet az érzelmi jóllétünkre is képes pozitívan hatni, ahogy az ADHD, ADD tüneteire (hiperaktivitás, figyelemzavar), a rezilienciára és az élettel való elégedettségre is, tehát az általánosabb mentális egészségünkre (Tillmann és mtsai., 2018). Ebből véleményem szerint nagyon szépen kirajzolódik, hogy a természet egy olyan csodaszer, ami nagyon sok mindenre szolgálhat gyógyírként.

Na de miért is jó nekünk a természet?

Számos elmélet született annak megértése érdekében, hogy vajon mi az, ami ennyire jó nekünk a természetben. Egyesek szerint abban kell keresni a választ, hogy a zöld területek kiváló helyszínül szolgálhatnak a fizikai aktivitásoknak, amik köztudottan jók az egészségünkre nézve. Bizonyos kutatók szerint a kint végzett aktivitások sokkal több pozitív hatással bírnak, mint a bentiek (Thompson Coon és mtsai., 2011). Mások szerint a nyilvános zöldterületek több lehetőséget nyújtanak a szociális interakciókra, ami szintén igazoltan hozzá járulhat a jóllétünk javulásához (Maas és mtsai., 2009). Olyan elméletek is születtek, amelyek a napfény jótékony hatását emelik ki, hiszen az hozzájárulhat a szezonális érzelmi zavarok kezeléséhez, valószínűsíthetően a D-vitamin hatásán keresztül (Wielen és mtsai., 1995). Egy negyedik megközelítés szerint a „jó öreg barátaink” a pozitív hatások okai, azaz a természetben élő különböző mikroorganizmusok, baktériumok, egysejtűek és férgek, amik esszenciálisak az immunrendszerünk megfelelő működéséhez, illetve a szervezetünkben található gyulladásos válaszok szabályozásához (Rook, 2013). További kutatási irányok szerint az is a pozitív hatások részét képezheti, hogy a zöldterületek képesek mérsékelni a levegő-, és zajszennyezettséget, amelyek károsak az emberek számára (Wolch és mtsai., 2014).  A biológia alapú megközelítések kiemelik az úgynevezett „fraktálmintákat” is, amelyek a fákon, virágokon és egyéb növényeken észlelhető mintázatok. Ezek olyan agyhullámokat képesek generálni, amik segítenek ellazulni és koncentrálni, melynek oka, hogy a retinában lévő erek is fraktálmintázatban helyezkednek el, és amikor egy fraktált látunk, akkor a szem rögzül (Williams & Aeon, 2017). A sokféle megközelítést és elméletet olvasva azt érezheted, hogy a tudósok is inkább csak tapogatóznak a témában, és nincs semmi konkrét valójában a kezükben. Kicsit jobban belegondolva ez nem is csoda. Ezt a területet igen nehéz vizsgálni, módszertanilag hatalmas kihívásokkal találják szemben magukat a lelkes kutatók. Annyi viszont biztos, hogy bármi is legyen a mechanizmus mögötte, a hatás egyértelmű és számottevő, így ezt balgaság lenne a háttérbe tolni. 

Hogyan lehet kiaknázni a természet gyógyerejét? 

Amikor a természetben töltünk időt, az felfogható egyfajta növényterápiaként is. Ez tulajdonképpen a zöld növények által borított helyek (például kertek, parkok vagy erdők) látogatását jelenti. Az ilyen környezetben eltöltött időnek gyógyító, rehabilitációs és preventív hatása van, alkalmas lehet a stresszes, depressziós vagy szorongó emberek állapotának javítására. Szintén pozitív hatásokat lehet elérni az aromaterápiával, amelynek alapját a természetben előforduló illatok adják. Ám igen fontos, hogy nem csak a növények jelentik a természetet, ugyanolyan hatékony lehet az állatokkal való kapcsolattartás is, vagy a különböző típusú állatasszisztált aktivitások, mint például a kutyasétáltatás vagy a lovakkal végzett gyakorlatok. Ezek is mind-mind képesek az emberek érzelmi, szociális vagy éppen kognitív funkcióinak javítására. Napjainkban sajnos egyre jellemzőbb, hogy a rohanó világ elszakít bennünket a természet adta lehetőségektől, habár rendkívül fontos lenne ennek a természetes kapcsolatnak az erősítése. Akár már hetente pár alkalom vagy pár óra is nagy változást képes létrehozni, így mindenképpen fontos ennek a tudatosítása, és népszerűsítése a segítő szakemberek által (Dósa & Dúll, 2005). 

A természet árnyoldala

Cikkem eddigi részéből jól kirajzolható, mennyi pozitívuma lehet a természettel való kapcsolatteremtésnek. Fontosnak tartom viszont a másik oldalt is felmutatni, hiszen nincs olyan csodaszer, ami mindig, minden körülmény között tökéletes működik. Nem minden természetes környezet ideális minden ember számára. Ennek lehetnek olyan jellemzői, amelyek végső soron inkább ijesztően, félelmet keltően vagy szorongást növelően hatnak a személyekre. Ennek a jelenségnek az alapját a személy-környezet illeszkedés elmélete adja, melynek lényege, hogy a személy jellemzőinek (pl. szükségletek, értékek, vonások) és a környezeti jellemzőknek (pl. elrendezés, ellátottság) összeegyeztethetőnek kell lenniük (Caplan & Van Harrison, 1993; Vianen, 2018). Picit gyakorlatiasabban megvilágítva, probléma lehet az illeszkedésnél, ha például a személy érzékeny a körülötte lévő tereptárgyak sűrűségére, és bemegy egy olyan erdőbe, amelyben egymáshoz igen közel helyezkednek el a különböző növények vagy természeti elemek. Egy ilyen környezet számára frusztráló, arousal-növelő lehet, míg lehet, hogy másból az ellenkezőjét váltja ki. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a természettel való kapcsolódás számára ideális formáját, és ezáltal a lehető legjobb hatást érhesse el. 

Irodalomjegyzék: 

Caplan, R. D., & Van Harrison, R. (1993). Person‐Environment Fit Theory: Some History, Recent Developments, and Future Directions. Journal of Social Issues, 49(4), 253–275. https://doi.org/10.1111/j.1540-4560.1993.tb01192.x

Dósa, Z., & Dúll, A. (2005). A gyógyító természeti környezet: Az állat- és a növényterápiák alapvető pszichológiai hatásmechanizmusai. 3(1), 1-12.

Kaplan, S. (1993). Managing urban and high-use recreation settings. In The role of natural environment aesthetics in the restorative experience. (o. 46–49).

Korpela, K. M., Hartig, T., Kaiser, F. G., & Fuhrer, U. (2001). Restorative Experience and Self-Regulation in Favorite Places. Environment and Behavior, 33(4), 572–589. https://doi.org/10.1177/00139160121973133

Maas, J., van Dillen, S. M. E., Verheij, R. A., & Groenewegen, P. P. (2009). Social contacts as a possible mechanism behind the relation between green space and health. Health & Place, 15(2), 586–595. https://doi.org/10.1016/j.healthplace.2008.09.006

Mantler, A., & Logan, A. C. (2015). Natural environments and mental health. Advances in Integrative Medicine, 2(1), 5–12. https://doi.org/10.1016/j.aimed.2015.03.002

Moore, E. O. (1981). A Prison Environment’s Effect on Health Care Service Demands. Journal of Environmental Systems, 11(1), 17–34. https://doi.org/10.2190/KM50-WH2K-K2D1-DM69

Rook, G. A. (2013). Regulation of the immune system by biodiversity from the natural environment: An ecosystem service essential to health. Proceedings of the National Academy of Sciences, 110(46), 18360–18367. https://doi.org/10.1073/pnas.1313731110

Thompson Coon, J., Boddy, K., Stein, K., Whear, R., Barton, J., & Depledge, M. H. (2011). Does Participating in Physical Activity in Outdoor Natural Environments Have a Greater Effect on Physical and Mental Wellbeing than Physical Activity Indoors? A Systematic Review. Environmental Science & Technology, 45(5), 1761–1772. https://doi.org/10.1021/es102947t

Tillmann, S., Tobin, D., Avison, W., & Gilliland, J. (2018). Mental health benefits of interactions with nature in children and teenagers: A systematic review. J Epidemiol Community Health, 72(10), 958–966. https://doi.org/10.1136/jech-2018-210436

Twohig-Bennett, C., & Jones, A. (2018). The health benefits of the great outdoors: A systematic review and meta-analysis of greenspace exposure and health outcomes. Environmental Research, 166, 628–637. https://doi.org/10.1016/j.envres.2018.06.030

Vianen, A. E. M. van. (2018). Person–Environment Fit: A Review of Its Basic Tenets. Annual Review of Organizational Psychology and Organizational Behavior, 5(Volume 5, 2018), 75–101. https://doi.org/10.1146/annurev-orgpsych-032117-104702

Wielen, R. P. J. van der, Groot, L. C. P. G. M. de, Staveren, W. A. van, Löwik, M. R. H., Berg, H. van den, Haller, J., & Moreiras, O. (1995). Serum vitamin D concentrations among elderly people in Europe. The Lancet, 346(8969), 207–210. https://doi.org/10.1016/S0140-6736(95)91266-5

Williams, F., & Aeon. (2017, január 26). Why Fractals Are So Soothing. The Atlantic. https://www.theatlantic.com/science/archive/2017/01/why-fractals-are-so-soothing/514520/

Wolch, J. R., Byrne, J., & Newell, J. P. (2014). Urban green space, public health, and environmental justice: The challenge of making cities ‘just green enough’. Landscape and Urban Planning, 125, 234–244. https://doi.org/10.1016/j.landurbplan.2014.01.017

„Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni.” (Schäffer Erzsébet: Álmok kertje)

Emberként hatunk a környezetünkre, és környezetünk is hat ránk. A lélektan egy interdiszciplináris ága, a környezetpszichológia ennek az ember és környezete közötti viszonynak a tanulmányozására alakult meg, melyet tranzakcionalitásnak nevez: szemlélete szerint egy kölcsönös, oda-vissza ható kapcsolat van jelen az emberek és a közvetlen környezetük között (Dúll, 2009).

Jelen cikkünk a Magyar Pszichológiai Társaság Ifjúsági Tagozata soron következő cikksorozatának első része, melynek célja, hogy bevezesse az Olvasót a környezetpszichológia világába. A jelen írás csupán bevezetőként szolgál, cikksorozatunk további részeiben kerül sor a környezetpszichológia gyakorlati alkalmazásának bemutatására, melyek során környezetpszichológiai szemüvegen keresztül vizsgáljuk meg többek között az irodai környezetet, a természetet, vagy épp a kórházak világát.

Ahogy az emberi pszichológiai folyamatok (például a munkavégzés vagy a vezetés) sem érthetők meg a fizikai környezeti kontextusuk nélkül, úgy egy iroda vagy iskola sem írható le a bennük zajló pszichológiai mechanizmusok hiányában. Nemcsak a személyi jellemzőink, használói viselkedésünk határozzák meg az épületeink, otthonaink jellegét, tranzakcionális viszonyunkból adódóan a tér és a tárgyak jelenléte, hiánya és minősége egyaránt visszahatnak ránk, használókra. Ha egy üres, illetve, ha egy számunkra kedves személyes tárgyakkal, saját bútorainkkal berendezett szobára gondolunk, a gondolatkísérlet két helyszíne más-más hangulatot, érzést válthat ki bennünk.  Így valószínűleg máshogy is viselkednénk a két eltérő környezetben. A környezet egyes viselkedési formákat elősegíthet, másokat pedig ellehetetleníthet, gátolhat.

A pszichológia tudománya a 20. század második harmadáig, ha egyáltalán értelmezte a fizikai környezetet, akkor azt csupán ingerként vette figyelembe, vagy a szociálpszichológiai közeget (azaz a társadalmi és csoportjellemzőket, folyamatokat stb.) tekintette környezetnek (Dúll, 2022). A környezetpszichológia (environmental psychology) a ’70-es évekre vált feltörekvő önálló tudományággá főként annak köszönhetően, hogy a környezetlélektani vizsgálatok eredményei számos interdiszciplináris hasznosítási lehetőséget ígértek a kutatóknak és szakembereknek. A tudományág megszületése óta folyamatosan szorosan együttműködik az építészettel, a környezettervezéssel és -alakítással, a geográfiával és a tájépítészettel (Dúll, 2009). Hazánkban (is) kiemelt hangsúlyt kapott az utóbbi évtizedekben az irodai munkakörnyezet tanulmányozása, miután bizonyításra került, hogy az iroda szociofizikai környezete befolyásolja a munkavállalók teljesítményét és jóllétét. A szociofizikai környezet alatt azokat a társas és fizikai jellemzőket értjük, amellyel kölcsönhatásba kerülve viselkedünk, illetve lelki és mentális folyamataink zajlanak. A szociofizikai környezetekben a pszichológiai folyamatokat a személy-környezet (nem)összeillés mentén elemzik.

Az eleinte laboratóriumokban vizsgált ember-környezet tranzakciók a 2000-es évekhez közeledve átkerültek az otthon szociofizikai terébe is, ezzel megkezdődött a környezetpszichológia egy jelentős területének tanulmányozása, útjukra indultak az első úgynevezett otthonvizsgálatok. Mivel ezek a vizsgálatok teret adtak arra, hogy az emberi rutinok eredeti kontextuális közegükben is vizsgálhatók legyenek, a személy-környezet összeillés vagy össze nem illés fontos mechanizmusait ismerhettük meg általuk. Ezen kutatások által fény derült többek között a helykötődés és a helyhasználati szokások jelentőségére abban, hogy a személy milyen módon illeszkedik a környezetébe és ahhoz milyen érzéseket társít (Dúll, 1998, 2002a, 2002b).

A környezetpszichológiai szemlélet hosszú utat járt be, míg Magyarországra is behozatalra került az ezredfordulóra. Az ezt követő időszak alatt a terület itthon is kialakult és megerősödött. Mára hazánkban is számos helyen működnek környezetpszichológiai kutató- és szakmai csoportok, többek között:

• az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában (PDI) Környezetpszichológia Program néven, Dúll Andrea vezetésével;
• az ELTE Pszichológiai Intézetében az egykori Környezetpszichológiai Műhelyben, amely mára Környezetpszichológiai Kutatócsoportként működik;
• a Magyar Pszichológiai Társaság Környezetpszichológiai Szekciójában (alapító elnök: Dúll Andrea);
• valamint 2020 óta az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán az Ember-Környezet Tranzakció Intézetben.

A fentebb említetteken túl is számos gyakorlati példával szemléltethető a környezetpszichológia jelentősége a pszichológiai folyamatok megértésében. Következő cikkeinkben bemutatunk néhány területet, amelyben a környezet és az ember tranzakciója megmutatkozik.

Felhasznált irodalom:

Dúll A. (2022). A környezetpszichológiától az ember-környezet tranzakció tudományig – Áttekintés az elmúlt (majdnem) 30 évről. Magyar Pszichológiai Szemle, 76(3–4), 727–745. https://doi.org/10.1556/0016.2021.00050

Dúll, A. (1998). Hétköznapi otthoni rutinok környezetpszichológiai vizsgálata. PhD-értekezés (témavezető: Czigler, I.). Budapest: ELTE.

Dúll, A. (2002a). Kísérlet egy tranzakcionális környezetpszichológiai fogalom operacionalizálására: a lakó-otthon összeillés empirikus vizsgálata I. A kutatás elméleti háttere. Pszichológia, 22(1), 57-106.

Dúll, A. (2002b). Ember és környezet affektív kapcsolata: a helykötődés. Alkalmazott  Pszichológia, 4(2), 49-65.

Dúll, A. (2009). A környezetpszichológia alapkérdései – Helyek, tárgyak, viselkedés. Budapest: L’Har-mattan Kiadó.

https://www.apa.org/education-career/guide/subfields/environment

A mentális állapotot rendkívül sok tényező határozza meg egyszerre, amelyek hálózata igencsak bonyolult. Sok oldalról lehet megközelíteni a témát, azonban az egyik, semmiképpen sem elhanyagolható szempont az a környezet, amelyben az emberek a mindennapjaik során megfordulnak: ahol élnek, alszanak, dolgoznak stb. Adódik a kérdés, hogy miért is lehet a környezet olyan fontos a mentális egészség szempontjából?

A fenti kérdésre korántsem egyszerű röviden és tömören válaszolni, hiszen a kettő kapcsolatában is számtalan tényező játszik meghatározó szerepet, amelyek együttesen a fent említett összetett hálózatot képezik. A környezet gyakorta homogén rendszerként jelenik meg, holott ez távol áll a valóságtól. A környezetben a fizikai, kémiai, biológiai és társas hatások egyidejűleg vannak jelen, amelyeknek a sajátos összhatását érdemes megérteni akkor, amikor a környezet és az egészség-betegség kölcsönhatásának a dinamikája a kérdés. 

Pszichológiai szempontból több irányból is meg lehet közelíteni az ember-környezet kapcsolatának sajátosságait: például az egyéni szükségletek vagy az aktuális élethelyzet figyelembevételével. 

Az egyik, talán a legtöbbek által ismert élethelyzet az új lakóhelyre való költözés. Az ezzel kapcsolatos, több évtizede tartó kutatások eredményei alapján úgy tűnik, hogy ez a fajta változás egyszerre jár előnyös és kevésbé előnyös hatásokkal, amelyek egymáshoz viszonyított arányával magyarázható, hogy összességében inkább pozitívan vagy negatívan befolyásolja-e az egyén egészségét. Az “otthon” az a hely, amelyhez az egyén érzelmileg kötődik és ami felett kontrollt gyakorolhat, így az ember-környezet kapcsolatának vizsgálatában ez kiemelt jelentőséggel bír. Az otthonnak mint környezetnek szintén van fizikai és társas meghatározottsága is. Ehhez kapcsolódik például a magánszférának a szabályozása, amelynek zavara rövid és hosszú távon is negatív pszichológiai következményekkel jár.

A másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó szempont a lakóhely elhelyezkedése, amely lehet városi-ipari, illetve vidéki-természetközeli is. Ezek vizsgálatában kirajzolódni látszik, hogy a természetközelség, valamint a természettel kapcsolatos élmények és tevékenységek alapvetően segítik a mentális feltöltődést, míg a városokban jellemzőek az egészséget romboló hatások is, amelyek a jóllét csökkenését okozzák. Ugyanakkor a “látni, de nem látszani” alapelv mindkét környezetben érvényesül, amely a túlélés és a sikeres adaptáció egyik szükséges feltétele az evolúciós megközelítés értelmében.

További tényező a személynek és a környezetnek az összeillése, amelyet térben és időben, az adott kontextust vizsgálva lehet megérteni. Az egyéni szükségletek, preferenciák és a környezeti feltételek összeillése vagy össze nem illése, vagy az éppen ebben történő változás fontos területe az egyének nem csak mentális, de fizikai egészségének a vizsgálatában. A személy-környezet összeillése a különböző épületek és intézmények tervezésében, kialakításában is meghatározó, kiváltképp a lakóépületek, iskolák, szociális és egészségügyi intézmények, illetve a börtönök esetében.

A külső és a belső terek környezetpszichológiai aspektusai is jelentős hatással vannak a mentális egészségre/betegségre, amelyek például egészségügyi intézményi környezetben az egyének stressz-szintjének vizsgálatát foglalják magukban az intézményről alkotott benyomás, illetve az épületen belüli tájékozódás nehézsége mentén. Érdemes megemlíteni, hogy nem minden stresszfaktor egyértelmű, könnyen felismerhető és tudatosítható, azonban a háttérben maradva igencsak nagy hatást tudnak gyakorolni az egyén stressz-szintje. Ezek az ambiens környezeti stresszorok, amelyek észlelhetősége nagyban függ az egyének aktuális pszichológiai jellemzőitől is.

Elmondható, hogy a környezet és ember kapcsolatának pszichológiai vizsgálata nagyon sokrétű és többszörösen összetett, feltárása és megértése viszont annál szükségszerűbb, hiszen nem csak elméleti, de gyakorlati jelentőséggel is bír. Az elsődleges cél az emberek fizikai egészsége mellett a mentális egészség növelése is, amelyhez a pszichológiai és orvosi szempontok mellett több másik szakmának a közbenjárása is szükségessé válik. Ennek köszönhetően például a város- és közlekedésfejlesztés is olyan további szempontokkal gyarapodhat, amelyek az előbbiekben megfogalmazott célt szolgálják.

Forrás: 

Dúll Andrea (2012) Környezet–pszichológia–egészség. In Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 337–392.

Amikor meghalljuk a pszichológus és kórház szavakat egy mondatban, legtöbbször pszichiátriák, esetleg zárt osztályok jutnak az eszünkbe. Azonban a klinikai pszichológián belül van egy irányzat, amit a legtöbb laikus talán nem is ismer, és nem tud róla, hogy van lehetősége igénybe venni ezt a szolgáltatást. Azonban a pszichológus munkája és szerepe szomatikus osztályon történő betegek kezelésében egyre nagyobb fontosságot és elismerést kap. Az elmúlt évtizedekben kimagasló lendülettel vált a pszichológia új tudományos és alkalmazási területévé.

Az egészségpszichológia a pszichológia elméleti, gyakorlati ismereteinek és módszertanának alkalmazása az egészég megőrzésében, fejlesztésében, a betegség okainak feltárásában és kezelésében az egészségügy fejlesztésében. Mint minden egészségügyi ellátás esetében, úgy az egészségpszichológiában is nagyon fontos a kezelésben résztvevők szoros kooperációja, mivel a klinikai egészségpszichológia is együttműködik a kezelést irányító szakorvossal, egészségügyi szakszemélyzettel a szomatikus betegségek kezelésében.

Test és lélek kapcsolata

A test és lélek kölcsönhatása nem újkeletű gondolat. Azonban ma már empirikus bizonyítékokkal is alátámaszthatjuk, hogy a pszichológiai tényezők minden szomatikus betegség fennmaradásában és prognózisában fontos szerepet játszhatnak. A test és lélek kapcsolata három lehetséges mechanizmuson keresztül valósulhat meg: 1) a mentális rendellenességek hatnak az egészségi állapotra, 2) egyes krónikus szomatikus állapotok emelik a mentális rendellenességek kockázatát, 3) a komorbid mentális rendellenességek hatnak a fizikai állapot kezelésére és annak kimenetelére (Vajda és Szigeti, 2022). Ezekből a mechanizmusokból jól látszik, hogy mennyire jelentős a mentális tényezők és fizikai betegségek közötti kapcsolat, ebből adódóan az egészségpszichológus munkájának fontossága is megmutatkozik a betegségek kezelésében. Hiszen az emberi test és elme összefonódása a gyógyulás folyamatában kiemelkedő jelentőséggel bír, és az egyes pszichológiai tényezők befolyásolhatják a betegség kimenetelét.

A pszichológus szerepe

A pszichológiai befolyásoló tényezők szerepéről szóló tanulmányok rámutatnak arra, hogy a pszichológiai állapotok, mint például a depresszió vagy szorongás, jelentős hatással vannak a szomatikus betegségek lefolyására és kezelésére. Az érzelmi faktorok befolyásolhatják a betegség progresszióját és az immunrendszer működését is. Súlyos diagnózisok esetében, mint például a rákos megbetegedéseknél kritikus a személy információfeldolgozása. A stressz forrását ugyanis elsősorban nem a betegség tudata jelenti, hanem az a feldolgozási mód, amellyel a személy rendelkezik. Ha az életünk során tanulás és szocializáció által maladaptív sémákat és diszfunkcionális attitűdöket sajátítottunk el, akkor nagyobb valószínűséggel fogunk megélni bizonyos helyzeteket stresszkeltőnek. A rák diagnózisa olyan tartósan fennálló érzelmi krízist alakít ki, mellyel való megküzdéshez már nem lesznek elegendőek a személy addig használt megküzdési mechanizmusai és eszköztára. Ebben segíthet a pszichológus, hiszen az általuk alkalmazott terápiák, mint például a kognitív viselkedésterápia, szupportív terápia stresszkezelési illetve relaxációs technikák, segíthetnek a betegeknek az érzelmi terheik kezelésében, ezáltal pozitív hatást gyakorolva a betegség kimenetelére, tünetek enyhítésében, az életminőség javításában. 

A gyakorlatban

Ma Magyarországon a legtöbb kórházi osztályon kell fél- vagy teljes munkaidőben pszichológust foglalkoztatni. Ilyen osztályok többek között a kardiológia, belgyógyászat, onkológia stb. Ezeken az osztályokon a fent említett segítségnyújtó technikákon kívül sok esetben a pszichológus feladata a betegek tájékoztatása is. Visszatérő probléma a szomatikus osztályokon, hogy a betegek panaszkodnak az információ-áramlásról az egészségügyi személyzet és a páciensek között.  Az orvos-beteg kommunikáció sajnos nem mindig tud hatékonyan megvalósulni, aminek következtében a pácinesek úgy érezhetik a sötétben tapogatóznak betegségüket és kezelésüket illetően. Az orvosoknak, egészségügyi személyzetnek igen kevés idő jut egy-egy betegre, ilyenkor kimaradhatnak olyan lényeges információk, amik az egészségügyi dolgozóknak egyértelműek lehetnek, a betegekben azonban kérdésként merülhetnek fel. Sok esetben ezeket a kérdéseket nem tudják, vagy nem merik megkérdezni a páciensek, egy már amúgy is nagyon kiszolgáltatott helyzetben. A pszichológus ebben is segítségére tud lenni a betegeknek, végig tud menni egy-egy kezelés menetén, meg tudja válaszolni a felmerülő kérdéseket nyugodt körülmények között, vagy segíthet a páciensnek, hogy ő maga hogyan tegye fel kérdéseit orvosának.

Források:

Demetrovics Z., Urbán R., Rigó A., & Oláh A. (Szerk.). (2012). Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Nydegger, R. (2008). Psychologists and hospice: Where we are and where we can be. Professional Psychology: Research and Practice, 39(4), 459–463. https://doi.org/10.1037/0735-7028.39.4.459

Prezenszki Zs, Kegye A, Molnár M. (2020) Pszichoonkológia In: Füredi J, Németh A (szerk.) A pszichiátria magyar kézikönyve. (o. 768-778). Budapest: Medicina Könyvkiadó. https://psychiatry.aok.pte.hu/tavoktatas/OP_019.pdf

Roditi, D. & Robinson M. E. (2011). The role of psychological interventions in the management of patients with chronic pain. Psychology Research and Behavior Management, 41-49. https://doi.org/10.2147/PRBM.S15375

Vajda D., & Szigeti, F. J. (2022). Klinikai szakpszichológusi munka a szomatikus ellátásban. In Csabai M., Papp-Zipernovszky O., & Sallay V. (Szerk.), Pszichológusok a betegellátásban (o. 385–405). Szegedi Egyetemi Kiadó. https://doi.org/10.14232/sztep.pszibet.2022.19

Az egészségmagatartásunkhoz, egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen a minőségi társas kapcsolatok megléte. Születésünktől kezdve szükségünk van édesanyánk, édesapánk támogatására, szeretetére, ahogy iskolában, munkahelyen is kiemelt jelentőséget fordítunk baráti kapcsolatok kialakítására. Számos kutatás támasztja alá, hogy a társas támogatás alacsony szintje, illetve hiánya növeli a szomatikus betegségek kialakulásának kockázatát (i).

Társas támogatás és a stresszcsökkentés

A társas kapcsolatok az alábbi mechanizmusok során hatnak pozitívan az egészségünkre:

• Stresszcsökkentő modell
• Főhatásmodell

A stresszcsökkentő modell a kapcsolatokat úgy tekinti, mint pszichológiai és materiális források, ezáltal úgy véli, hogy maga a támogatás hite, miszerint szükség esetén számíthatunk segítségre, enyhítheti az adott eseményre adott fiziológiai és érzelmi reakciókat, továbbá gátolhatja a maladaptív viselkedési módok kialakulását (i).

A főhatásmodell a kapcsolatok létére helyezi a hangsúlyt, hogy attól függetlenül is eredményesek, hogy nem áll fenn stresszhelyzet. A társas támogatás pozitív hatással lehet az egyén egészségmagatartására nézve, ösztönözve például a rendszeres testmozgásra, egészséges étkezésre, továbbá növelheti a pozitív érzések előfordulásának gyakoriságát, csökkentve a negatív érzelmek időtartamát és intenzitását (i). 

Társas integráció és támogatás 

A társas kapcsolatok pozitív hatásainak két típusát vizsgálták:

• Társas integráció
• Társas támogatás

A társas integráció arra utal, hogy mennyire vagyunk részesei a társas kapcsolatoknak szélesebb körben, beleértve a kapcsolatok számát, gyakoriságát és szerkezetét. Míg a társas támogatás sokkal inkább az érzelmi részére hat, annak megélésére, hogy fontosak vagyunk valakinek, van, aki szeret, tisztel minket, mely kölcsönös kötelezettségeken alapul (i). Társas támasz alatt a másoktól kapott észlelt gondoskodást, megbecsülést, segítséget érjük. Ennek forrásai lehetnek  a családtagok, barátok, munkatársak, orvosok és közösségek (ii).

Szociális izoláció és betegségek kialakulása

Szociális izoláció alatt a társas támogatás hiányát vagy nagyon alacsony szintjét értjük. Ilyen esetben nagyobb eséllyel fordul elő depresszió, illetve a magas vérnyomás, elhízás és a szív-és érrendszeri megbetegedések előfordulása is magasabb. Az alacsony társas támogatás esetén továbbá kutatások támasztják alá, hogy azon személyek, akik erős társas kapcsolatokkal rendelkeznek, 50%-kal nagyobb életben maradási eséllyel rendelkeznek, mint gyengébb társas kapcsolatokkal rendelkező társaik, illetve a szív- és érrendszeri betegségekből való elhalálozás kevésbé valószínű náluk (i). 

Társas kapcsolatok fontossága

Társas kapcsolataink meghatározó szerepet játszanak az életünkben, többek között az egészségünk megtartásában és betegségek megelőzésében is. Kiemelt jelentőséggel bír tehát, hogy ápoljuk, gondozzuk kapcsolatainkat, és minőségi időt töltsünk el szeretteinkkel. 

Források:

1. Ocsovszky, Z., Rafael, B., Martos, T., Csabai, M., Bagyura, Z., Sallay, V., & Merkely, B. (2020). A társas támogatás és az egészséges életmód összefüggései. Orvosi Hetilap, 161(4), 129-138.
2. Sándor, Z., Látos, M., & Csabai, M. (2020). Az észlelt társas támogatás összefüggéseinek vizsgálati lehetőségei a PRISM-D rajzteszt segítségével kórházi kezelés alatt álló súlyos betegek körében. Orvosi Hetilap, 161(39), 1688-1696.

Egy betegség – legyen az egy gyorsabb lefolyású influenza, vagy egy hosszú éveken át elhúzódó krónikus probléma – általában csak orvosi szemmel van vizsgálva. Feltárják a főbb tüneteket, illetve a lehetséges kezelési lehetőségeket, majd a gyógyulást megcélozva addig nézik az adatokat, amíg azok ideális tartományban nem lesznek. Az egész folyamatban van viszont egy tényező, amit elég gyakran nem vesznek figyelembe, ez pedig maga a személy, aki a betegséget elszenvedi. A legelső észlelt tünettől kezdve ő játssza a legfontosabb szerepet a folyamatban és a kimenetel nagy százalékban függ tőle. Már az 1930-as években is felismerték, hogy a betegségek pszichés aspektusa mekkora hatással bír. Dunbar és munkatársai (1936) szerint a felépülés igen figyelemre méltó hányadában játszik szerepet. A beteg megélése minden esetben teljesen egyedi lesz és összehasonlíthatatlan, hiszen benne van a saját személyisége, körülményei és tapasztalatainak összessége. Ezek mind-mind abban is szerepet fognak játszani, hogy a személy viselkedése milyen lesz betegként és mennyire fog részt venni aktívan a saját kezelésében. 

Együttműködés

A gyógyuláshoz a legtöbb esetben szükséges valamilyen típusú kezelés. Ez a legalapvetőbb házi praktikáktól elkezdve a különféle komplex gyógyszeres kezelésekig sokféle lehet. Van valami, ami viszont közös ezekben: csak akkor működnek, ha valóban együttműködik a páciens és végrehajtja, amit kell. Az orvos feladata megfigyelni, hogy egy kezelés milyen hatást hozott, és adott esetben módosítani azt a jobb eredmények érdekében. Éppen ezért kulcsfontosságú tudnia, a betege vajon eleget fog-e tenni annak.  Caron (1968) kutatásában például 27 orvosból 22 túlbecsülte, hogy betege mennyire együttműködő. Ebből is jól látszik, milyen nehéz is ennek a megítélése. 

De mik azok a tényezők, amik segíthetnek és mik azok, amikkel kevesebb az esélye annak, hogy a páciens például szedni fogja rendszeresen a felírt gyógyszert? Jimmy és Jose (2011) számos okot talált erre. Az egyik leggyakoribb ok a feledékenység, hogy a személy egyszerűen csak elfelejti beszedni a gyógyszert. Ezen sokat segíthet, ha egy családtagja figyelmezteti őt, vagy akár valamilyen telefonos emlékeztetőt állít be. Szintén megakadályozhatja vagy nehezítheti az együttműködést, ha a személy egész egyszerűen nem hisz a kezelésben, más vélekedései vannak a gyógyulásáról. Ez ellen nem lehet és nem is kell védekezni, hiszen minden ember más, így mindenki másképp is fog hozzáállni egy betegséghez, viszont nagyon fontos, hogy az orvosok felmérjék előzetesen, hogy maga a páciens hogyan vélekedik a betegségéről és ehhez alkalmazkodva tudjanak beszélni vele és kezelést javasolni. Sok esetben nem arról van szó, hogy a beteg direkt akar dacolni az orvossal, egyszerűen a tájékoztatás hiánya okoz benne ellentmondásokat és veszi el a bizalmát. Egy ideális helyzetben tehát a kezelő részletes tájékoztatást ad, akár írásban, hogy azt később is lehessen tanulmányozni. Nehézséget önmagában a kezelés komplexitása is jelenthet, hiszen minél bonyolultabb, annál nehezebb azt lekövetnie a betegnek is. Ez ellen is csak a leírott, részletes tájékoztatás jelenthet védelmet. 

A kötődés szerepe

A saját hiedelmek és gondolatok mellett vannak olyan tényezők is, amik nagyon régóta ott gyökereznek bennünk, például, hogy milyen a kötődésünk. Nicholls és munkatársai (2014) emlőrákos betegeknél figyelték meg először azt, hogy a bizonytalan kötődési stílus hajlamossá teheti a pácienseket a depresszió és a szorongás fokozottabb átélésére, míg a biztonságos kötődés inkább az aktívabb megküzdést segíti elő. Így tehát lehet, hogy egyesek sokkal negatívabban élnek meg egy-egy megbetegedést, mint mások a kötődésük okán. Désfalvi és munkatársai (2017) magyar mintán is nézték az ilyen jellegű összefüggéseket, és azt találták, hogy inkább a fiatalabbakra jellemző, hogy egy betegség esetén bizonytalan kötődési jeleket mutatnak, sokkal jobban vágynak az intimitásra és jobban tartanak a kapcsolataik elvesztésétől. Az életkor és kötődés tehát két olyan tényező, amik, ha csak önmagukban interakcióba lépnek, újabb és újabb betegségélményt tudnak kialakítani. 

Betegség-viselkedés

Na de létezik-e vajon valamilyen általonos jel vagy viselkedés az élőlények körében, amikor észlelik magukon egy lehetséges betegség tüneteit? Aránylag frissnek tekinthető felfedezés állatok esetében az úgynevezett „sickness behavior”. Ennek lényege, hogy a szervezet citokineket bocsájt ki, amelyek az agyra gyakorolnak hatást, változást idéznek elő az adott élőlény szervezetében és ezáltal a viselkedésében is. Testhőmérsékletük megemelkedik, fokozódik az alvásigényük, étvágytalanná válnak, illetve anyagcsere változások is történnek bennük, melyek következtében a súlyukból is veszítenek (Tizard, 2008). Ami viszont szembetűnőbb, hogy megváltozik a szociális viselkedésük is, távolságot tartanak társaiktól és jellemzően inkább fészkük vagy otthonuk közelében maradnak. Egy vizsgálat során például denevérek esetében figyelték meg ezt a viselkedést (Moreno és mtsai., 2021). De mindez miért érdekes az emberek szempontjából? Ugyanis ez jellemző viselkedés nálunk is megtalálható (Shattuck & Muehlenbein, 2015). Bárki, aki volt már beteg, akár csak egy enyhébb lefolyású influenzával megtapasztalhatta, hogy ilyenkor jobban esik visszahúzódni és az otthon melegében maradni másoktól távol. Persze ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor nincs szüksége az embereknek gondoskodásra, a viselkedés inkább a tágabb szociális interakciókra vonatkozik. Ez a viselkedés, illetve élmény tehát nagyrészt személyiségtől és mindenféle tulajdonságtól függetlenül is megjelenik mindenkiben. 

Betegségélmény, megküzdés

Megnézve objektívebb és személyesebb tényezőket eljutottunk tehát a teljesen szubjektív élményig. Ez az, ami kötődéstől, nemtől, kortól vagy általános betegségviselkedéstől függetlenül is teljesen egyedi. Sokan tanulmányozták az egyéni megéléseket, és ezek segítségével születtek meg az úgynevezett betegségnarratívák (Kleinman, 1986).  Ezek általában jól strukturált, hosszan kifejtett írott szövegek, amik leggyakrabban könyv formájában jelennek meg, de lehetnek blogbejegyzések, naplók vagy filmek is, amik szintén a feldolgozást segítik elő. Egy betegségélményről írni egyfajta pszichés újjáépítés, amely magában foglalja a minták megtalálását, a rend felállítását és sokak számára a jelentés felfedezését is (Hawkins, 1999). Persze legtöbbször nem az egyszerűbb náthák azok, amik esetében az emberek hosszasan taglalnák a megélésüket, ez inkább krónikus betegségek esetén egy jó eszköz – nem csak a résztvevő számára, hanem azoknak is, akik később ezt elolvasva nem érzik egyedül magukat a problémával. 

Összességben egy betegség megélése mindig egyéni lesz, és mindig lesznek újabb és újabb aspektusok benne, amiket kutatva egyre pontosabb képet kapunk ennek a természetétől. Addig is mindig érdemes figyelembe venni a fentebb említett tényezőket, hiszen már ezek segítségével is nőhet a megértésünk, ezáltal pedig könnyebben tudunk segítséget is nyújtani. 

 Források: 

Caron, H. S. (1968). Patients’ Cooperation With a Medical Regimen: Difficulties in Identifying the Noncooperator. JAMA, 203(11), 922. https://doi.org/10.1001/jama.1968.03140110014004

Désfalvi, J., Hámori, E., Horváth, J., Dank, M., & Nagy, L. (2017). Kötődés, korai maladaptív sémák és szubjektív betegségélmény emlőrákkal küzdő nőknél. 72.(1/8.), 127–145.

Dunbar, H. F., Wolfe, T. P., & Rioch, J. McK. (1936). PSYCHIATRIC ASPECTS OF MEDICAL PROBLEMS: The Psychic Component of the Disease Process (Including Convalescence), in Cardiac, Diabetic, and Fracture Patients. American Journal of Psychiatry, 93(3), 649–679. https://doi.org/10.1176/ajp.93.3.649

Hawkins, A. H. (1999). Pathography: Patient narratives of illness. Western Journal of Medicine, 171(2), 127–129.

Jimmy, B., & Jose, J. (2011). Patient Medication Adherence: Measures in Daily Practice. Oman Medical Journal, 26(3), 155–159. https://doi.org/10.5001/omj.2011.38

Kleinman, A. (1986). Illness Meanings and Illness Behaviour. In S. McHugh & T. M. Vallis (Szerk.), Illness Behavior: A Multidisciplinary Model (o. 149–160). Springer US. https://doi.org/10.1007/978-1-4684-5257-0_9

Moreno, K. R., Weinberg, M., Harten, L., Salinas Ramos, V. B., Herrera M., L. G., Czirják, G. Á., & Yovel, Y. (2021). Sick bats stay home alone: Fruit bats practice social distancing when faced with an immunological challenge. Annals of the New York Academy of Sciences, 1505(1), 178–190. https://doi.org/10.1111/nyas.14600

Nicholls, W., Hulbert-Williams, N., & Bramwell, R. (2014). The role of relationship attachment in psychological adjustment to cancer in patients and caregivers: A systematic review of the literature. Psycho-Oncology, 23(10), 1083–1095. https://doi.org/10.1002/pon.3664

Shattuck, E. C., & Muehlenbein, M. P. (2015). Human sickness behavior: Ultimate and proximate explanations. American Journal of Physical Anthropology, 157(1), 1–18. https://doi.org/10.1002/ajpa.22698

Tizard, I. (2008). Sickness behavior, its mechanisms and significance. Animal Health Research Reviews, 9(1), 87–99. https://doi.org/10.1017/S1466252308001448