A középkori utópisztikus elképzelések szerint az ideális körülmények között élő társadalom tagjai egészségesebbek, boldogabbak. A városokról, valamint a bennük élő egyénekről és közösségekről való gondolkodás mindig is összefonódott: nem csak az emberek hozzák létre maguk körül az épített teret, de az a tér is meghatározza a benne élők mentális világát (Meyerson, 1961). Manapság is gyakori a városok funkcionalitása és élhetősége közötti vita: bizonyos fejlesztések elősegítik a gazdasági fejlődést, de felmerül az ott élők térérzetének romlása. Az általános képünk a városokról egy zajos, koszos, zsúfolt közeg (Lippai - Dúll, 2003). Mégis Magyarország lakosságának 70 százaléka városokban, közel 30 százaléka pedig Budapesten vagy közvetlen környékén él, a város tehát alapvető életterünk.
Hogyan érezzük magunkat itt, mit jelent az ember számára a város, ahol élünk?
Lakóhelyünk az identitásunk részévé válik. Egyrészt az emberek határozottan definiálják magukat a vidéki-városi identitás skáláján, másrészt jellemzően ragaszkodnak a “saját helyükhöz”, akkor sem szívesen költöznének máshova, ha az objektív szempontok szerint jobb hely lenne. Így ragaszkodtak ottakringi otthonukhoz a bécsi munkások, és Budapest kerületeiben is identitásformáló tényező maga a lakóhely, gondoljunk csak például a VIII. kerületi közösségek sajátos szociális környezetére, ami az időbeli változásra is jó példa: egészen mást jelentett a 20. század eleji virágzó Józsefváros, mint a 90-es években bűnözéssel terhelt környék, de napjainkra is sokat változott a kerületi identitás a széleskörű rehabilitációs programok következményeként (Dúll, 2011). A saját lakókörnyezetünk ahogyan ismerőssé válik, a biztonság- és otthonérzeten keresztül egyfajta kulturális privát szférát alakít ki (Niedermüller, 1995).
“Az én városom tartja a mennyet is,
tartja a poklot lent, amíg lehet”
A városok veszélyes és egészségtelen helyek (Webb, 1984). Az általános negatív megítélés nem légbőlkapott feltételezés, és nem alaptalan természetellenes közegként és ezáltal a psziché számára megterhelő ingereggyütesként tekinteni a nagyobb épített településekre. A szennyezés legkülönbözőbb formái járnak együtt a városi létformával: a légszennyezés, a világ számos pontján mai napig ihatatlan víz, a nagyfokú zajterhelés mind-mind hozzájárulnak az ott élők fizikai és mentális egészségének romlásához. Lewis és Booth (1994) mérései szerint a vidéki környezetben élők között jelentősen ritkábbak a pszichiátriai zavarok, de a városban élők között is úgy tűnik, némileg védelmet nyújtott, ha valakinek hozzáférése volt egy kerthez, vagy más hasonló nyílt területhez. Nem osztálykülönbségről vagy szociökonómiai kitettségről van szó, az eredmények ugyanis ezektől függetlenül is kimutathatók voltak.
A zsúfolt épített környezet kognitív túlterhelést eredményez. A nagy “környezeti töltés” folyamatosan igénybe veszi mind az akaratlagos figyelmünket és a nem szándékolt feldolgozást is, így egy állandó stresszforrás (Dúll, 2011). A tartósan zajos környezetben élők és nagyfokú szenzoros terhelésnek kitett emberek között a szkizofrénia is magasabb előfordulást mutat (Wright és mtsai, 2016).
“Budapest füstös nappalim,
ahova talpig fáradtan
érek haza aznap is,
ha éppen otthon maradtam.”
Milyen a jó város?
Hiába a stressz, a zsúfoltság és a szennyezett környezet, mégis sokan választjuk a városi életet, mert az egy helyen élő közösség olyan szociális, kulturális és gazdasági előnyöket nyújt, amiknek alternatíváit nem találjuk meg máshol. Természetesen nem minden város egyenlően káros, az emberi igényeket figyelembevevő tervezéssel sokat javíthatunk az ember-környezet viszonyon. Zeisel (1993) szerint egy városnak hat különböző igényt vagy szükségletet kell kielégítenie, ezeket útmutatásként kezelve épülhetnek olyan települések, ahol jó élni. Ezek a következők:
-
biztonságigény
-
tájékozódási szükséglet
-
privátszféra-igény
-
társas interakciók szükséglete
-
kényelemigény
-
identitás-szükséglet.
Az épített környezeteket nem laikusok tervezik, így többnyire kevés beleszólása van a várostervezésbe azoknak, akik az érintett terekben fogják eltölteni idejük jelentős részét. Az építészek és laikusok ízlése pedig gyakran meglepően ellentmondásos, a szakemberek művészi igénye közel sem biztos, hogy párosul a lakók és látogatók pozitív térélményeivel. Nagy szükség van az elvonult tervezések helyett a laikusok valós megélésének mérésére, kutatására és megértésére, annak vizsgálatára, hogy egy-egy teret mire szeretnének használni, a tervezett és a valós funkciók miben térnek el, és hogy alakítható a tér a benne élők intuitív viselkedéséhez igazodva (Dúll, 2011).
Az ismeretlenség stresszforrás. Egy város utcáit járva pedig soha nem láthatjuk egyben az egészet, a konkrét, jól észben tartható tájékozódási pontok (kiemelt terek, utak, határvonalak, például folyók) segítenek a mentális térkép kialakításában, de még így is jelentős nehézségeket okoz a feldolgozás egy nagyobb város esetében.
Az evolúciós preferenciáink alapján az olyan helyekben érezzük jól magunkat, amik menedéknek vagy búvóhelynek alkalmasak, tehát “látunk, de nem látszunk”. A kellemes élményt az optimális arousal-szint, azaz “aktivációs szinthez” kötjük, amihez a hangok is hozzájárulnak: kisebb természetes zajok, ambiens hangingerek, mint például vízcsobogás, madárcsicsergés például segíthetnek elérni ezt a szintet. A fényingereknek is olykor meglepő hatásuk van: Elhíresült történet, miszerint Glasgowban az utcai lámpák kék fényűre cserélése után jelentősen csökkent a bűnözés. Bár a fény jellemzői önmagukban is sokféle hatást kifejthetnek, ebben az esetben valószínűleg asszociatív következményről volt szó, hiszen a kék fénnyel azonosíthatták a rendfenntartó szerveket (Alter, 2013).
A zöld környezet pozitív hatásairól tengernyi bizonyítékot találhatunk, így kézenfekvő következtetés a várostervezés során is alkalmazni ezt a mára már közhelynek számító igazságot. A biofília, azaz az emberek természetes orientációja és vonzódása az élő folyamatokhoz és környezetekhez kiaknázható összefüggés, a városi parkokhoz és zöldterületekhez való hozzáférés javítja a közérzetet. Az itt eltöltött idő jellemzően fizikai aktivitással párosul, sétálással, futással vagy a legkülönbözőbb sportokkal. Gyakran nem egyedül megyünk a parkokba, akár tervezett események közösségi tere, akár spontán szociális interakciók színhelye is lehet. Mind a társas érintkezés, mind a fizikai aktivitás jól ismert módon hozzájárul a testi és mentális egészségünkhöz. Bizonyítékok vannak arra is, hogy az emberek pihenés, relaxáció, vagy a nyomasztó feladataik elől való menekülésként olyan helyszíneket keresnek, amit szépnek tartanak, ezek pedig nagyon gyakran természetközeli közegek. (Thompson, 2012)
Zeisel listájának pontjai közül a legnehezebben meghatározható elem az identitás szükséglete. Mégis érezzük mindannyian, hogy valamilyen módon kötődünk, vagy szeretnénk kötődni városainkhoz: legendák, közös, kollektív emlékezet és szimbólumrendszerek alakulnak ki bennünk. A városról szóló versek, festmények, dalszövegek eszünkbe juttatják közös helyszíneinket, és sokunknak oly fontos kapcsolódási pontokat jelentenek.
Felhasznált irodalom:
-
Alter, A. (2013). Drunk tank pink: and other unexpected forces that shape how we think, feel, and behave. In Choice Reviews Online (Vol. 51, Issue 01). https://doi.org/10.5860/choice.51-0552
-
Dúll, A. (2010). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. L’Harmattan Kiadó.
-
Lewis, G., & Booth, M. (1994). Are cities bad for your mental health?. Psychological Medicine, 24(4), 913-915.
-
Lippai, E., & Dúll, A. (2003). Városutópiák környezetpszichológiai és szimbolikai elemzése. Magyar Pszichológiai Szemle, 58(4), 431-472.
-
Dúll, A. (2017). Épített környezet és pszichológia: a lokalitásélmény környezetpszichológiai vizsgálatai (Doktori disszertáció, ELTE PPK)
-
Meyerson, M. (1961). Utopian Traditions and the Planning of Cities. Daedalus, 90(1), 180–193. http://www.jstor.org/stable/20026647
-
Thompson, C. W., Roe, J., Aspinall, P., Mitchell, R., Clow, A., & Miller, D. (2012). More green space is linked to less stress in deprived communities: Evidence from salivary cortisol patterns. Landscape and urban planning, 105(3), 221-229.
-
Wright, B., Peters, E., Ettinger, U., Kuipers, E., & Kumari, V. (2016). Effects of environmental noise on cognitive (dys)functions in schizophrenia: A pilot within-subjects experimental study. Schizophrenia research, 173(1-2), 101–108. https://doi.org/10.1016/j.schres.2016.03.017
-
Zeisel, J. (1993): Inquiry by design: Tools for environment-behavior research. Brooks–Cole, California, Monterey.
Idézetek:1. Cseh Tamás - Budapest
2. Elefánt - Ég Veled
3. Akkezdet Phiai - Budepesmód
