„Értékeled a legkisebb érintés örömét is, a legkisebb falat ízét, a nevetés gyógyító hatását. Másképpen nézed a felhők játékát, az eső permetét, a köd gomolygását, a nyüzsgő világ színes kavargását. Nem csak elviseled, de megérted a csendet. Kevesebb ízt érzel, de jobban odafigyelsz rájuk. Ki tudsz mondani félelmet keltő szavakat. Tudsz akár nevetni is rajtuk. Változtál. […] Olyan előnyt kaptál, amit csak azok érezhetnek, akik jártak a Holdon. Te a létezés túlsó oldalán jártál, és gazdagon tértél vissza.”  

(Oláh Gábor: Diagnózis után, 2011)

Hogy mi is az a poszttraumás növekedés?

A trauma szó hallatán a fájdalomra, veszteségre, betegségre asszociálunk. A lelkileg legmegterhelőbb, legnehezebb eseményekre az életünkben. Bele sem gondolnánk, hogy egy traumatikus élményből erőt meríthetünk, fejlődhetünk, lehetőségeket teremthetünk. A poszttraumás növekedés (PTN) jelensége nagyfokú kihívás, életet veszélyeztető esemény hatására, az életválsággal, traumával való küzdelem során alakul ki, pozitív változást hozva a személyiség működésének öt területén: az élet fokozottabb értékelésében, a fejlődő interperszonális kapcsolatokban, a személyes erő fokozottabb érzésében, az új lehetőségek felismerésében, és a spirituális és vallási növekedésben. 

A poszttraumás növekedés funkcionális-leíró modellje

A poszttraumás növekedés (angolul: posttraumatic growth) fogalma Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun nevéhez fűződik. Azt jelenti, hogy a traumatikus életesemény hatására a személy olyan személyiségfejlődést él át, mely a trauma előtti fejlettségi állapotát megugorja, felülmúlja (ii). Tedeschi és Calhoun funkcionális-leíró modelljében a PTN öt területét nevezik meg (lásd. 1. bekezdés):

Az élet fokozottabb értékelése. Az egyén jobban megbecsüli az élet apró örömeit, a számára fennmaradt lehetőségeket. A személy fókusza a múltról, a jelenre, az „itt és most-ra” helyeződik át. 

A fejlődő interperszonális kapcsolatok. A trauma hatására sokkal fontosabbnak érzi majd a társas kapcsolatait, így több időt és energiát is fektet beléjük. A mások iránt érzett empátia, részvét növekedhet, továbbá a társas támogatottság érzése is erősödhet.

A személyes erő fokozottabb érzése. Az egyénnel történt események hatására ráébred, hogy nem csak jó, hanem rossz dolgok is megtörténhetnek az életben, azonban úgy érzi, hogy mivel egyszer már képes volt ezt megoldani, legközelebb is sikerülni fog. Továbbá növekedni fog az elégedettsége önmagával és a problémamegoldási képességével kapcsolatban.  

Új lehetőségek felismerése. A személy rájön milyen célokért kell küzdenie, és miket kell feladnia. Akár olyan életpályát is választhat, amire korábban már nagyon vágyott, vagy önkéntes tevékenységet kezdhet el végezni. 

Spirituális és vallási növekedés. Sok esetben jobban elkezdhetnek hinni Istenben, vagy valamilyen transzcendens lény létezésében, miközben érdeklődésüket az alapvető egzisztenciális kérdések felé fordíthatják. 

Egyes szerzők további területeket emelnek ki, az egészség fokozott értékelését és az egészségmagatartás pozitív irányú változását: ilyen esetben az egyén a súlyos betegsége hatására jobban elkezd vigyázni az egészségére, káros magatartásait (pl. dohányzás, mozgásszegény életmód) elhagyja és több egészségmagatartást vezet be (pl. megfelelő táplálkozás, rendszeres mozgás, szűrővizsgálatok). További terület lehet még az anyagi előnyök megtapasztalása, például betegségbiztosításból kártérítést kap, vagy korábbi munkahelye helyett egy jobban fizetőt talál. Az egyén önismerete is fejlődhet, reálisabb és komplexebb képet kaphat mind a személyisége negatív mind pozitív oldaláról.

A poszttraumás növekedés kialakulása 

Tedeschi és Calhoun három tényezőt találtak, mely összefüggésben állhat a poszttraumás növekedés (PTN) létrejöttében. Ez a trauma által indukált distressz, a sémaszétesés és a kognitív feldolgozás (ii). 

Sémaszétesés. A világot egy igazságos, biztonságos helynek képzeljük el, ahol velünk nem történhet semmi rossz. Ez a feltevés egy trauma, szerencsétlenség hatására megtörik. Az egyén nem fogja érteni, hogy ez vele, hogy történhetett meg, ez pedig jelentős distresszt, - tehát amikor negatívan értékeljük a stresszt okozó ingert - eredményez (ii). 

Kognitív feldolgozás. Az alkalmazkodáshoz szükséges, hogy a vele megtörténteket fel tudja fogni, be tudja illeszteni a gondolkodásába, így ez a meglévő alapfeltevéseit átalakítja. Kezdetben automatikusan betolakodó képek, gondolatok (például traumatikus esemény pillanatainak bevillanása) és betolakodó rágódás (intruzív rumináció) formájában jelenik meg, majd szándékos, repetitív rumináció (például okkeresés) váltja fel.  A folyamat eredménye egy új, a korábbitól eltérő világkép kialakulása lesz, mely jelentős distressz érzéssel valósul meg (ii). 

Mitől függ, hogy valakinél kialakul-e a poszttraumás növekedés?

A PTN kialakulását számos tényező befolyásolja. Az egyéni  (észlelt fenyegetettség mértéke, megküzdési kapacitás, ruminációs folyamatok, demográfiai tényezők: nem, életkor, családi állapot), szociális (társas támogatottság mértéke), traumatikus stresszorral összefüggő tényezők (például traumatikus esemény óta eltelt idő) is meghatározók. 

Források:

1. Zsigmond, O., & Rigó, A. (2019). Poszttraumás növekedés gyermekkorban daganatos betegségen átesett gyógyult fiatal felnőttek és daganatos betegségen átesett gyermekek szülei körében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 20(4), 391-420. DOI: 10.1556/0406.20.2019.018
2. Zsuzsanna, T. (2015). A trauma pozitív hozadéka: A poszttraumás növekedés. Kuritárné Szabó Ildikó–Tisljár-Szabó Eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna. Oriold és Társai, Budapest.
3. Oláh, G. (2011). Diagnózis után. Saxum Kiadó.