Manapság egyre elterjedtebb diagnózis a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), amely a gyerekek nagyjából 2-7,1%-át érinti. A pszichiátriai zavarok tekintetében a többi pszichiátriai morbiditáshoz képest egy erősen öröklődő rendellenességről beszélünk, azonban vannak olyan esetek, amikor a figyelemzavaros tünetek hátterében más húzódik meg a genetikai hatások helyett.
Azt már tudjuk, hogy a gyermekkori rossz bánásmód, elhanyagolás és szexuális, fizikai bántalmazás erős táptalaja a későbbi pszichiátriai zavarok kialakulásának, de mire is kell gondolnunk akkor, amikor figyelemzavaros tüneteket észlelünk egy korábbi bántalmazáson átesett személy esetében?
A traumás eseményeknek való kitettség - különösen hosszú távon, - széleskörű mentális és biológiai következményekkel jár együtt. Így az averzív környezeti stresszorok jelenléte csökkent megküzdési és érzelem szabályozási, valamint viselkedés szabályozási képességekhez vezet. Súlyos bántalmazáson átesett személyek esetében ezek mellett még a PTSD gyakori tünetei, az emlékbetörések, a túlzott izgatottság és bizonyos dolgoknak a kerülése is megjelenhetnek.
Tehát a gyermekkori bántalmazáson átesett személyek serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban hajlamosak arra, hogy könnyen túlterheltek legyenek, érzékenyebben reagáljanak a környezeti stresszorokra és a semleges ingerekre. Ezeken felül az önmegnyugtatás és impulzus kontroll területén is nehézségeik lehetnek. Megfigyelhető esetükben egyfajta, a környezet iránt mutatott túlzott éberség és ijedtség, valamint ingerlékenység. Hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyjanak egyes tényezőket - esetlegesen olyanokat, amelyek a traumatikus eseményekre emlékeztetik őket -, továbbá gyakran vehető észre náluk koncentrációs nehézség, nyugtalanság vagy a figyelem elkalandozása.
Ezek mind olyan tünetek, amelyek az ADHD csoportjába sorolhatók, azonban a traumatikus eseményen átesett személy által mutatott ezen tünetek oka nem elsődlegesen a figyelemzavaros hiperaktivitás-zavar, hanem az, hogy kiépítsen egy olyan védőmechanizmust a környezettel szemben, amely segíti megvédeni őt az esetleges jövőbeli traumáktól.
Egyes tanulmányok a serdülők esetében korábban már foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a bántalmazás, traumatikus események mely fajtái vezetnek nagyobb valószínűséggel az ADHD tünetek megjelenéséhez. Az eredmények alapján a serdülő lányok esetében a fizikai bántalmazás jósolja be leginkább ezen tünetek megjelenésének a valószínűségét, még a serdülő fiúk esetében az érzelmi bántalmazás van nagyobb hatással a tünetek megjelenésére.
Az anamnézis során tehát ezért is fontos felderíteni a jelenlévő tünetek valódi hátterét és megvizsgálni az élettörténetet, hiszen ezekben az esetekben könnyen kialakulhatnak nem megfelelő diagnózisok és ezzel együtt nem megfelelő kezelési módok a két zavar tüneteinek nagyfokú átfedése miatt.
Irodalom:
González, R. A., Vélez-Pastrana, M. C., McCrory, E., Kallis, C., Aguila, J., Canino, G., & Bird, H. (2019). Evidence of concurrent and prospective associations between early maltreatment and ADHD through childhood and adolescence. Social psychiatry and psychiatric epidemiology, 54, 671-682.
Szymanski, K., Sapanski, L., & Conway, F. (2011). Trauma and ADHD–association or diagnostic confusion? A clinical perspective. Journal of Infant, Child, and Adolescent Psychotherapy, 10(1), 51-59.
