Mi a valóság? Általában meg vagyunk győződve arról, hogy amit észlelünk, az szinte tökéletes leképezése a világnak, ehhez a gondolathoz pedig talán mindennél jobban ragaszkodunk. A pszichotikus zavarok esetén a valósággal való kapcsolat és a realitás észlelésének képessége sérül vagy meg is szűnhet, ami jellemzően hallucinációk és téveszmék formájában fejeződik ki. Ezeket az úgynevezett pozitív tüneteket kísérik azonban az érzelmi és kognitív életet is érintő negatív tünetek, melyek az apátiát, érzelmi sivárságot, a koncentráció és az emlékezet zavarát takarják. Ugyan több betegség tünetegyüttesében találhatunk hasonló felsorolást, a legjellemzőbb (és ami talán a legtöbbeknek juthat eszébe) a szkizofrénia, melynek kialakulásának okai szerteágazóak: ikervizsgálatok rávilágítottak az erős örökletes, genetikai hajlam meglétére, azonban számos pszichoaktív szer is okozhat hasonló tüneteket vagy egy lappangó betegség felszínre törését (bizonyítottan például az alkohol, marihuána, LSD, kokain és amfetamin származékok).
Felsorolni is nehéz lenne a társadalmilag releváns aspektusait a betegségnek, amik a megelőzésről és a kialakult betegségek esetén az empátiáról, a stigmatizáció csökkentéséről szólnak. Jelen cikksorozatunk témája a bántalmazás, ezért most kiemelten azzal szeretnénk foglalkozni, ami a betegség kialakulásának fentebb megnevezett okait kiegészíti: a nagyfokú stressz, a traumatikus élmények és a gyermekkori bántalmazás elszenvedése mind bizonyítottan növelik a szkizofrénia kialakulásának esélyét.
A legerősebben stigmatizált mentális betegség
Kulturális és szociológiai kérdés is, hogy egy mentális betegséget milyen stigmatizáció övez. Manapság a szkizofrénia áll a lista élén, ők néznek szembe a legnagyobb mértékű kirekesztéssel, előítéletekkel és meg nem értettséggel, ami összefügghet a realitáshoz való viszonyunkkal és a saját tapasztalataink valóságosságába, tévedhetetlenségébe vetett hit kultúrájával, ahol az egyik legfőbb érték a világ objektív, logikus és konzekvens szemlélete. Ugyanaz a tünetegyüttes, amelyet ma általánosságban egy távolító és korántsem empatikus szemlélet kísér, az ősi civilizációkban a csoportok egyik legnagyobb tiszteletet érdemlő tagjait jellemezte, akik sámánokként két világ között közvetítettek és a spiritualitás különleges, szimbolikus ismerőjévé váltak. Ami közös élményként és áhított ismeretként akkor összekötött egy közösséget, ma az egyező valóságélmény hiánya miatt éket ver az emberek közé. Pedig a határ a pszichotikus és egészséges személyek között korántsem olyan éles, mint ahogyan azt gondolnánk. Bár a szkizofrénia a népesség 1 százalékát érinti, egyes kutatások szerint az egészséges felnőtt emberek akár egynegyede is átél élete során legalább egy alkalommal valamilyen hallucinációt. Amiatt, mert ehhez hasonló „szokatlan” élményeket oly sokan tapasztalnak, egyre inkább kontinuumként jelenik meg a szakirodalomban a „szkizotípia” skálák alatt, amelynek magas szintje gyakran jobb problémamegoldással és divergens gondolkodással is együttjár, bár természetesen a szkizofrénia tünetei is egyre nagyobb eséllyel fordulnak elő a skála ezen végén. Azt a téves következtetést viszont fontos megelőzni, hogy akik ebben a betegségben szenvednek, ők jobb problémamegoldók lennének, ennek inkább az ellenkezője jellemző, a képet pedig még számos szempont árnyalja (a szkizotípián belül is több aspektust mérhetünk), valamint a szkizofrénia önmagában is inkább egy spektrum nagy egyéni különbségekkel, mint egyetlen jól körülhatárolható betegség.
Hogyan vezethet a gyermekkori traumatizáció pszichotikus tünetekhez?
Számos tanulmány foglalkozott a kérdéssel, hogy az élettörténet (kiváltképp a gyermekkori tapasztalatok) és a felnőttkori pszichotikus tünetegyüttesek kapcsolatát feltárja. Az összefüggés adottnak tűnik, sikerült kimutatni a szülők elvesztésével, állami gondozással, szexuális bántalmazással, a kortársak általi megfélemlítéssel, bullyinggal is terhelt gyermekkor és későbbi betegség közti együttjárást. Arra vonatkozóan is születtek eredmények, hogy milyen jellegű traumatizáció specifikusan mely tünetekhez vezet nagyobb valószínűséggel, így a szexuális zaklatások és bántalmazások áldozatait például gyakrabban érintik a hanghallások, azok pedig, akik a korai kötődés fontos időszakában szenvednek veszteségeket vagy bullying áldozatként nőnek fel, ők a paranoid gondolatokra lesznek hajlamosabbak, annál súlyosabb tüneteket mutatva, minél nagyobb volt a traumatizáció mértéke.
A poszt-traumás stressz szerepe
A poszt-traumás stressz zavar (PTSD) több hasonlóságot és összefüggést is mutat a szkizofréniával, a PTSD-ben érintettek nem csak visszaemlékeznek tüneteikre, hanem újra és újra átélik az eredeti traumatikus esemény során tapasztalt érzelmeket, a fenyegetettség élménye pedig nem engedi őket, úgy érzik, hogy bármikor megismétlődhet az, amitől mindennél jobban rettegnek, ami folytonos fokozott szorongásban tartja őket. A PTSD átfogó modellje (Ehlers és Clark, 2000) az emlékbetörések mellett a trauma átélésekor történő disszociációt írja le, ami a nagy súllyal terhelt eseményt követő pillanatokban az érzelmi reakció leválasztásával átélhetővé, elviselhetővé teszi az élményt, később azonban éppen emiatt nem tud integráltan az emlékezetbe épülni. Mind az emlékbetörések, mind a disszociatív élmények úgynevezett mediátorok lehetnek, ezeken keresztül vezethet a trauma pszichózishoz. A disszociáció eltaszít a valóságtól, a realitáskontroll elvesztésével jár, és ezen keresztül megalapozza egy pszichózis kialakulását. Az összefüggést a pszichotikus tünetekkel az az adat is jól jellemzi, amely a pszichotikus betegek 69 százaléka esetén talált poszttraumás tünetegyüttest, harmaduknál pedig diagnosztizálható is volt a PTSD, náluk az alapbetegség is súlyosabb formában fejeződött ki. Természetesen ha a traumák és mentális betegségek kapcsolatára gondolunk, akkor nem csak a pszichotikus zavarokhoz járulhat hozzá a bántalmazás, azonban a nehezen kibogozható komplex okságok ködében is kitűnik, hogy azoknál, akik gyermekkorukban súlyos bántalmazást élnek át, legyen az fizikai, szexuális vagy érzelmi, sokszoros eséllyel alakul ki később szkizofrénia, az összefüggés pedig sok vizsgált aspektusban kifejezettebb, mint más betegségek, így például a depresszió esetében.
Az egészséges személy, ha nagyobb stressz éri, mint amennyit el tud bírni, akkor genetikai hajlamától függően megbetegedhet, egyes feltételezések szerint pedig még kifejezett érzékenységre sincs szükség ahhoz, hogy egy elég súlyos vagy elég sokáig fennálló trauma idáig vezessen. Kérdés, hogy mit és hogyan profitálhat ezekből az ismeretekből a társadalom. Az edukáció potenciálisan rengeteget segíthet a bántalmazás megakadályozásában, de az ezt célzó információk és programok általában a kevésbé vagy ritkábban érintett társadalmi rétegekhez érnek el. Tévhit, hogy a szkizofréniában hatástalan a terápia, ezért ne lenne értelme. Mind fiatalkorban megelőzés céljából, mind a már kialakult betegségek kezelésekor nagy hatékonyságúnak bizonyul a kognitív viselkedésterápia, amelyhez sajnos elenyésző arányban jutnak hozzá a rászorulók, pedig egy olyan betegségről van szó, ami az esetek 10 százalékában tényleges öngyilkossággal végződik, és közel 50 százalék az öngyilkosságot valaha megkísérlők aránya. A betegség kialakulása nem köthető egyetlen okhoz, de a rizikófaktorok csökkentésével sok esetben megelőzhető. A bántalmazás pedig képes darabokra törni egy ember valóságát.
Felhasznált irodalmak:
- Bentall, R. P., Wickham, S., Shevlin, M., & Varese, F. (2012). Do specific early-life adversities lead to specific symptoms of psychosis? A study from the 2007 the Adult Psychiatric Morbidity Survey. Schizophrenia bulletin, 38(4), 734-740.
- Ehlers A, Clark D. (2000) A cognitive model of posttraumatic stress disorder. Behav Res Ther, 38: 319-345.
- Kocsis-Bogár, K. (2016). A szkizofrénia spektrum és a traumatikus életesemények összefüggései (Doktori értekezés). Semmelweis Egyetem. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola. Budapest
- Schäfer, I., & Fisher, H. L. (2011). Childhood trauma and psychosis - what is the evidence?. Dialogues in clinical neuroscience, 13(3), 360–365. https://doi.org/10.31887/DCNS.2011.13.2/ischaefer
- Valery, K. M., & Prouteau, A. (2020). Schizophrenia stigma in mental health professionals and associated factors: A systematic review. Psychiatry research, 290, 113068.
