Gyakran értetlenül állunk elképesztően súlyos, megtörtént esetek előtt és kérdezzük mindannyian magunktól, hogy hogyan nem vettük észre előbb vagy hogy lehet az, hogy nem hallottunk róla?

A bántalmazáson átesett személyek esetében gyakori jelenség, hogy a bántalmazás megtörténte után csak jóval később merik vállalni a megrázkódtatásaikat, sérelmeiket és a történtek hosszú időn át rejtve maradnak a bántalmazott személy tágabb környezete elől. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem beszéltek róla hamarabb, miért nem osztották meg senkivel? 

A hallgatás hátterében nagyon sok esetben nem más, mint a szégyen áll. A bántalmazások esetében érdekes dinamika, hogy nem a bántalmazó, hanem az áldozat éli meg szégyenként, ami vele történt. Az áldozat szégyelli saját kiszolgáltatottságát, a történteket, hogy éppen vele történt meg, valamint a bántalmazással járó további testi-lelki tüneteket.

A szégyen következtében fellépő hallgatás lehetővé teszi azt is, hogy az áldozatnak ne kelljen foglalkoznia a történtekkel, még egyszer emlékeznie rá. Ez a fajta figyelmen kívül hagyás biztonságot ad az áldozat számára, hiszen, ha nem foglalkozunk a történtekkel, akkor a sebek gyógyításával sem kell.

A bántalmazást követően kialakuló szégyenérzetnek hosszútávú hatásai is vannak, amelyek nem csak akadályozhatják az áldozatok gyógyulását, de az életük számos területére további befolyást gyakorolhatnak. Ilyen lehet többek között az, hogy a hosszan fennálló szégyenérzet megnehezíti az áldozatok pszichológiai alkalmazkodását, azaz rosszabbul reagálhatnak a pszichoterápia alkalmazására, így például a PTSD-s tünetek csökkentése is sikertelenebb lehet. Továbbá a hosszan fennálló szégyenérzet az öngyilkossági gondolatok, önkárosító magatartásformák megjelenését is előidézheti.

A bántalmazást követő szégyenérzet természetesen az áldozatok személyes kapcsolataira is hatással van, hiszen az állandó szégyenérzet akadályozza a meglévő kapcsolatok fenntartását vagy akár az újak kiépítését, megteremtését is. Az áldozat a szégyen érzése következtében úgy érezheti, hogy teljesen elszakad a külvilágtól, ezért az intim, bensőséges, akár szexuális kapcsolatok távolivá válhatnak számára, a veszély jelzésével ruházódhatnak fel.

Továbbá a bántalmazáson átesett személyek a szégyen következtében önmagukat gyakran érdemtelennek és jelentéktelennek tekinthetik, ezzel összefüggésben szintén gyakran gondolhatják, hogy a történtekért megbélyegzik és elítélik őket. Mindezek miatt tehát kulcsfontosságú az áldozatok esetében a szégyen felismerése és egy terápiás munka során a szégyenérzet elfogadása és csökkentése.

A bántalmazáson átesett személyek esetében a szégyen érzése visszavetheti a megtörténtek vállalását és kimondását, de ugyanakkor a felszabadulás a gyógyulási folyamat kezdete is lehet az áldozatiság vállalásával. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy ez a vállalás egyben kiszolgáltatottá is teheti az áldozatokat a környezet számára, hiszen eleinte még nem tudhatják, hogy milyen reakcióra is számíthatnak az őket körül vevők részéről.

Irodalom:

MacGinley, M., Breckenridge, J., & Mowll, J. (2019). A scoping review of adult survivors’ experiences of shame following sexual abuse in childhood. Health & social care in the community, 27(5), 1135-1146.