Biztosan mindenki számára ismerős tapasztalat, hogy ha valami történik velünk– legyen az pozitív vagy negatív – ezt követően még hosszú időn át gondolkodunk róla, mérlegeljük a reakcióinkat az adott helyzetben, számba vesszük a lehetséges kimeneteleket utólag. Előfordulhat, hogy ezektől a gondolatoktól nehezen tudunk csak elszakadni és még hosszú idő elteltével is ezeken rágódunk, ruminálunk. Trauma esetén ezek szintén megjelenhetnek olyan gondolkodási köröket kialakítva, amelyek gúzsba kötnek és akár növelhetik a poszttraumás stressz szindróma kialakulásának valószínűségét. Az ilyen kialakult köröket a szaknyelv ruminációnak hívja, amelynek témája mindig a múlt és az ott történtek. Na de hogyan és miért ragadunk bele a múltunkba, és hogyan vezethet ez poszttraumás stressz szindróma kialakulásához?
Mi is az a rumináció?
A rumináció, másnéven rágódás egy olyan passzív érzelemszabályozási módszer, amely során a negatív érzelmeink okairól, következményeiről vagy jelentéséről gondolkodunk visszatérő módon. Lehet, hogy elsőre nem hangzik káros jelenségnek, ám veszélye abban rejlik, hogy mindez kontrollálhatatlan módon történik, és nem tudunk tőle megszabadulni. Legtöbb esetben nem segíti az érzelmeink szabályozását, vagy események feldolgozását, mivel a visszatérő jellege miatt nem enged minket továbblépni és csak folytonos önostorozáshoz vezet. Újabb és újabb gondolatok merülhetnek fel bennünk arról, mit kellett volna mondanunk vagy tennünk abban a múltbéli helyzetben, hogy másképp történjenek az események.
Mikor beszélhetünk poszttraumás stressz szindrómáról, azaz PTSD-ről?
A poszttraumás stressz szindróma egy pszichiátriai rendellenesség, amely olyan embereknél fordulhat elő, akik valamilyen traumatikus eseményt éltek át. Ezekre az emberekre jellemző, hogy intenzív és zavaró gondolatok gyötrik őket a traumatikus eseménnyel kapcsolatban jóval annak megtörténte után is. Gyakoriak az úgynevezett „felvillanó” emlékek vagy rémálmok, amelyek során újraélik a történteket. Jellemző lehet rájuk, hogy kerülik az olyan helyeket, tárgyakat vagy személyeket, amik a traumás eseményükre emlékeztetik őket. Sokszor érezhetik úgy, hogy elszakadnak vagy elhidegülnek más emberektől. (i)
Hogy nézhet ki a rumináció abban az esetben, ha valamilyen traumatikus esemény történt velünk?
A ruminatív gondolatok nagyon hasonló mintázatot mutatnak a trauma esetén betörő, vagy felvillanó emlékképekkel, hiszen mindkét esetben ezek kontrollálhatatlan módon történnek. Könnyen definiálható különbség közöttük, hogy amíg a traumával kapcsolatos felvillanások konkrétak és élesen idézik fel az eseményeket, addig a rágódás során megjelenő gondolatok sokkal absztraktabbak. Ameddig a rágódás kifejezetten a traumával kapcsolatos, addig a ruminatív gondolatok tartalma is főként ennek körülményeire, okaira, következményeire vonatkozik. Nagyon gyakori, hogy az áldozatok ruminációjának középpontjában olyan körülmények állnak, amik miatt azt gondolják, ők a hibásak a történtekért. Hogyan lehet ezt elképzelni? Például lehet, hogy egy szexuális erőszakot követően az áldozatban olyan gondolatok cikáznak újra és újra, mint hogy „Ha nem azt a kihívó ruhát vettem volna fel, nem történt volna meg ez”. Előfordulat az is, hogy a saját viselkedésükkel kapcsolatosak ezek a gondolatok, mint például „Hangosabban kellett volna segítségért kiáltanom, és akkor biztosan meghallotta volna valaki”. Sokszor pedig a rágódó gondolatok vonatkozhatnak akár magukra a PTSD tünetekre is, például „Sosem fogok már megszabadulni ezektől a bevillanásoktól, sosem leszek már normális”. (ii)
Milyen hatása lehet a rágódásnak a trauma feldolgozásban vagy a PTSD-ben?
Az ok, amiért akár egy hétköznapibb esemény esetén vagy egy trauma esetén elkezdünk gondolkodni a történtekről, hogy agyunk igyekszik azokat feldolgozni. Ez akkor fog maladaptívvá (azaz rossz alkalmazkodási módszerré) válni, ha ezeket a gondolatainkat nem zárjuk le, hanem körkörösen visszatérnek. Ilyenkor nem a megoldásra, a jövőre koncentrálunk, hanem a megtörtént múltbeli események maradnak a fókuszunkban és azokat rágjuk át újra és újra passzív módon. Ha valamilyen trauma ér bennünket, és belekerülünk a rágódás ördögi körébe, sokkal jobban fogjuk annak esélyét növelni, hogy poszttraumás stressz szindróma alakuljon ki nálunk is. Több kutatás is bizonyította, például Ehring és munkatársai (2008), hogy a traumát követően a rumináció bejósolta a PTSD tünetek megjelenését 6 hónappal később (ii). Nem csak bejósolni tudja, de súlyosbítani is a már kialakult tüneteket vagy hozzájárulni a betegség későbbi fejlődéséhez. Hogy ez miként történik? Egy elmúlt eseményről való rágódás során nem aktívan küzdünk meg a problémával, ám közben mégis illuzórikusan azt érezhetjük, hogy a kezünkben van az irányítás. Ahogy minél többet ismételjük el a fejünkben a történteket, úgy egyre inkább elkezdjük azokat túláltalánosítani. Ez ahhoz vezethet, hogy olyan részletekre koncentrálunk, amelyek valójában nem is voltak fontosak, míg háttérbe szorulhatnak olyanok, amelyek viszont azok lettek volna. Ezzel a folyamattal egyre távolabb fogunk kerülni attól, hogy egy koherens, egybefüggő, valósághoz közeli narratívánk alakuljon ki, hiszen folyamatosan torzul a képünk. A spirál, amibe belekerülünk ekkor elősegíti, hogy egyre negatívabban lássuk a történteket és a hozzá kapcsolódó érzéseink is egyre negatívabbá váljanak. Ez pedig egy hétköznapibb eseményt is tragédiaként tűntethet fel. (iii) Például a veszekedésünket a főnökünkkel, de akár egy valós trauma során a valódi tragédiát is láthatjuk még rosszabbnak. Mindezek elősegíthetik, hogy egyre inkább belesüppedjünk az általunk generált valóságunkba és akár vezethet PTSD kialakulásához is.
Források
- https://www.psychiatry.org/patients-families/ptsd/what-is-ptsd
- Moulds, M. L., Bisby, M. A., Wild, J., & Bryant, R. A. (2020). Rumination in posttraumatic stress disorder: A systematic review. Clinical Psychology Review, 101910. doi:10.1016/j.cpr.2020.101910
- https://mindsetpszichologia.hu/multunkba-gabalyodva-a-ragodas-lelektana-i-resz
