Az utóbbi évek egyre inkább népszerűvé váló témája a trauma. Egyre inkább ismert, vitatott és kutatott kérdéssé vált mind a tudományos világban, mind a közéletben.  De vajon mitől vált ennyire felkapott témakörré?

Beszélnünk kell róla!

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) megfogalmazása szerint a trauma nem más, mint egy érzelmi reakció egy szörnyű eseményre, mint például természeti katasztrófa, erőszak, elhanyagolás vagy baleset (Trauma, n.d.). A trauma popularitásának hátterében sok tényező állhat, de elsősorban talán azért foglalkoztat sok ember, mert nagyon sokunkat érint és nehezíti meg életünket. Egy 2017-es felmérés válaszadóinak pedig 70,4%-a nyilatkozta, hogy élt már át traumatikus eseményt, a válaszadók áltagosan 3,2 ilyen élményt éltek át életük során (Kessler et al., 2017). Ezek az adatok is tükrözik, hogy mennyire sürgető, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjuk a trauma kérdéskörét megérteni és támogatni átélőit.

Mik a trauma hatásai?

A trauma hatásai nem csak rövid, de hosszútávon is hatással lehetnek egy egyén életére, emlékbetörések, érzelmi zavarok vagy akár testi tünetek formájában jelentkezhetnek hosszú idő elteltével is. (Trauma, 2023)

A pszichés hatások

Nagy egyéni eltérések mutatkoznak abban, hogy egy potenciálisan traumatikus eseményre ki hogyan reagál. Egyesek számára egy lesújtó eseménynek való kitettség traumatikus hatással lehet, ami egy másik személyre nem (Schimmenti, 2018). Gyakorta előforduló pszichés következmények traumát követően lehetnek (Effects of Trauma, 2020): alvászavarok, álmatlanság, emlékbetörések, pánikrohamok, disszociáció, szorongás, alacsony önértékelés, alkohol- és szerabúzus, falcolás, önvádlás.

De mi zajlik le pontosan testünkben, traumának való kitettséget követően? Milyen idegrendszeri elváltozások okozzák azt, hogy még hosszú évek vagy akár évtizedek elmúltával is tüneteket produkál egy személy?

A trauma hatásai szervezetünkre

A traumatának való kitettség különféle biológiai (el)változások és stresszválaszok sorozathoz vezet szervezetünkben.  A kiváltott nagymértékű stressz megzavarja homeosztázisunkat és tartós változásokat idéz elő szervezetünk működésében, kihat például:

• agyunkra
• a limbikus rendszer működésére
• a szimpatikus idegrendszerünkre 
• endokrin rendszerünkre is

Akárcsak egy pszichológiai domino effektus, a többi szervezetünkre hatással van, mint például szív és érrendszerre vagy légzőrendszerünkre.  Ezen biológiai változások nagy mértékben összefüggenek a PTSD-vel, egyéb mentális betegségekkel és szerhasználati zavarokkal (Treatment (US), 2014). 

Trauma hatásai az endokrin rendszerre (Solomon & Heide, 2005b)

Idegrendszerünk az endokrin rendszerünkkel szoros összeköttetésben szabályozza viselkedésünk és fiziológiánk. Abban az esetben, ha neurocepciónk úgy érzékeli, hogy veszélynek vagyunk kitéve, akkor szimpatikus idegrendszerünk rögvest felszólítja mellékvesevelőnket arra, hogy emelje meg noradrenalin és adrenalin termelését. Ezt annak érdekében teszi, hogy a szervezetünk többi szerve is felkészüljön a veszélyt jelentő ingerrel való megküzdésre – vagyis elősegíti a fight-or-flight folyamatot. Amennyiben a megküzdés nem lehetséges, a szervezet megdermed, amely egy másik fajta megküzdés a külső fenyegetettséggel.

Stresszhelyzet esetén a HPA-tengelyünk is aktiválódik, amely szintén a stresszel való megküzdést segíti azáltal, hogy a mellékvesekéreg kortizol termelését serkenti – ezzel hozzájárulva, hogy a megküzdéshez szükséges energia szabadulhasson fel szervezetünkben.

Az alábbiakban felsorolt stresszreakciók adaptívak, azonban egy traumát átélt személyben ezen reakciók tartósan, valós külső fenyegetettség hiányában is fennállnak. Hosszantartó fennmaradásuk esetén a mellékvese által termelt hormonok elnyomják az immunrendszer természetes védekezőképességét, amely negatív hatással van fizikai egészségünkre. Emellett, idegrendszerünk túlingerelt állapotban van, folyamatosan készenlétben tartva minket egy esetleges megküzdésre – ami idővel rendkívül kimerítő a szervezet és a pszichénk számára. A krónikus túlingereltség következtében képtelenné válunk arra, hogy adaptív módon érzékeljük a külső ingereket és adaptívan megküzdjünk velük. Továbbá, a helyzet által kiváltott érzelmeink szabályozását is megzavarja. Érdekesség, hogy a krónikus stresszel vagy poszttraumás stressz szindrómával küzdő személyek kortizol szintje az adaptív megküzdéshez szükséges szint alatt van, ezáltal egy ismét megjelenő veszélyes inger esetén szervezetük már nem tudja a harchoz szükséges elegendő kortizolt termelni. Továbbá, az abnormális kortizol szint a hippocampus neuronjait is roncsolja (Solomon & Heide, 2005a).

Trauma hatása agyunkra

A traumák és a velük járó nagymértékű stressz agyunkat sem kíméli. Olyan változásokat idéz elő benne, amelyek tartósan negatívan befolyásolják memória és tanulási képességeinket, érzelemszabályozásunkat és társas viselkedésünket.  

Normál emlékezeti működés során epizódikus emlékeink a limbikus rendszerben tárolódnak. Kognitív aspektusaik a hippocampusban, míg az emlékekhez kapcsolódó érzelmi aspektusaik az amygdalaban. Idővel emlékeink folytonos újrafeldolgozás következtében a neocortexbe kerülnek, hogy a hosszútávú emlékezet részei lehessenek. Normál emlékezeti képességek mellett ezen emlékek a későbbiekben előhívhatóak, hogy az aktuális alkalmazkodásunkat segíthessék.

A traumatikus élmények emlékezeti feldolgozása és tárolása azonban nem így zajlik. Ezen epizódikus emlékek rendkívül fájdalmasak, így az ezeket átélt személyek kerülik az ezekre való visszaemlékezést. Ennek következtében az élmények nem dolgozódnak fel megfelelően, így a személy nem tudja a későbbiekben felhasználni korábbi tapasztalatait, hogy adaptívan tudja viselkedését irányítani. Továbbá, ezen emlékek a limbikus rendszerben ragadnak és negatívan befolyásolják az egyén pszichés jóllétét, emlékbetörések formájában. Ezen emlékek feldolgozása sem történik meg megfelelően, így nem is tudnak a hosszútávú memóriába bekerülni, hogy ismét helyreállhasson a homeosztázis (Solomon & Heide, 2005a).

Ha egy traumatikus emlék valamilyen hozzáasszociált kiváltó inger hatására felidéződik (emlékbetörések), a személy csaknem eredeti valójában és intenzitásával éli újra az élményt. Egy 1996-ban végzett kutatás eredményei alapján a traumán átesetteknél az emlékbetörések során a jobb agyféltekében, főként a limbikus rendszerben és a látókéregben mértek nagyobb aktivitást. Míg ezzel ellentétben, az anterior cinguláris kéregben és a beszédértés szemantikus feldolgozásért felelős Broca területen az aktivitás csökkenését találták (Rauch et al., 1996).

Számít, hogy mikor történik velünk a trauma?

Agyunk akár még 29 éves korunkig is fejlődik, éppen ezért az életünk során, főként a kisgyeremekkorban átélt élményeinknek fontos szerepe van fejlődésének alakításban. Környezetünk és átélt interakcióink mind lenyomatot hagynak idegrendszerünkben és befolyásolják annak későbbi működését.

Az elhanyagolásból és az elsődleges gondozótól származó traumák, főként kisgyermekkorban, nagy hatással vannak a gyermekek fejlődő agyára és idegrendszerére. Olyan idegi körök fejlődését gátolhatják, amelyeknek kiemelkedő szerepe van a későbbi adaptív érzelmi megküzdésben és stresszkezelésben (Shore, 2003). Az elsődleges gondozó és csecsemő közti egészséges kötődés kialakulásának emellett továbbá az orbitofrontalis kéreg egészséges fejlődésében is meghatározó szerepe van, amely a későbbiekben a társas ingerek kiértékelésében és az adekvát érzelmi reakciók kialakításában vesz részt (Schore, 1994, 1996, 2003). Az elhanyagolásból vagy abúzusból származó traumák akár az antiszociális viselkedések megjelenésének kockázatát is növelhetik, hiszen az érzelemregulációban és az agresszív impulzusok gátlásában is kulcsfontosságú szerepe lenne az említett területeknek (Heide, 1992, 1999), ezáltal növelik egy gyermek későbbi kockázatát a személyközi agresszióra, krónikus megbetegedésekre, szerabúzusra és más, egyéb életvitelét megnehezítő faktorokra (Treatment (US), 2014)

A cikkben felsorolt néhány folyamat és példa által is látható, hogy a trauma következtében milyen komplex és tartós biológiai folyamatok zajlanak le szervezetünkben. Ezen elváltozások komoly negatív hatással lehetnek mindennapi életünkre, megbéníthatnak, hátráltathatnak fontos tevékenységeink elvégzésében vagy akár fizikailag is megbetegíthetnek. Éppen ezekből kifolyólag és azért is, mert ennyire sok személyt érintő kérdéskör – sürgető, hogy minél többet foglalkozzunk a témával és próbáljunk megfelelő terápiát nyújtani az ezzel együttélőknek.

Hivatkozások:

Brown, R. C., Berenz, E. C., Aggen, S. H., Gardner, C. O., Knudsen, G. P., Reichborn-Kjennerud, T., Kendler, K. S., & Amstadter, A. B. (2014). Trauma Exposure and Axis I Psychopathology: A Co-twin Control Analysis in Norwegian Young Adults. Psychological Trauma : Theory, Research, Practice and Policy, 6(6), 652–660. https://doi.org/10.1037/a0034326

Effects of trauma. (n.d.). Retrieved 6 February 2023, from https://www.mind.org.uk/information-support/types-of-mental-health-problems/trauma/effects-of-trauma/

Kessler, R. C., Aguilar-Gaxiola, S., Alonso, J., Benjet, C., Bromet, E. J., Cardoso, G., Degenhardt, L., de Girolamo, G., Dinolova, R. V., Ferry, F., Florescu, S., Gureje, O., Haro, J. M., Huang, Y., Karam, E. G., Kawakami, N., Lee, S., Lepine, J.-P., Levinson, D., … Koenen, K. C. (2017). Trauma and PTSD in the WHO World Mental Health Surveys. European Journal of Psychotraumatology, 8(sup5), 1353383. https://doi.org/10.1080/20008198.2017.1353383

Nijenhuis, E. R. S., Van der Hart, O., & Kruger, K. (2002). The psychometric characteristics of the traumatic experiences checklist (TEC): First findings among psychiatric outpatients. Clinical Psychology & Psychotherapy, 9(3), 200–210. https://doi.org/10.1002/cpp.332

Rauch, S. L., van der Kolk, B. A., Fisler, R. E., Alpert, N. M., Orr, S. P., Savage, C. R., Fischman, A. J., Jenike, M. A., & Pitman, R. K. (1996). A symptom provocation study of posttraumatic stress disorder using positron emission tomography and script-driven imagery. Archives of General Psychiatry, 53(5), 380–387. https://doi.org/10.1001/archpsyc.1996.01830050014003

Schimmenti, A. (2018). The trauma factor: Examining the relationships among different types of trauma, dissociation, and psychopathology. Journal of Trauma & Dissociation, 19(5), 552–571. https://doi.org/10.1080/15299732.2017.1402400

Solomon, E. P., & Heide, K. M. (1999). Type III Trauma: Toward a More Effective Conceptualization of Psychological Trauma. International Journal of Offender Therapy and Comparative Criminology, 43(2), 202–210. https://doi.org/10.1177/0306624X99432007

Solomon, E. P., & Heide, K. M. (2005a). The Biology of Trauma: Implications for Treatment. Journal of Interpersonal Violence, 20(1), 51–60. https://doi.org/10.1177/0886260504268119

Solomon, E. P., & Heide, K. M. (2005b). The Biology of Trauma: Implications for Treatment. Journal of Interpersonal Violence, 20(1), 51–60. https://doi.org/10.1177/0886260504268119

Trauma. (n.d.). Https://Www.Apa.Org. Retrieved 6 February 2023, from https://www.apa.org/topics/trauma

Treatment (US), C. for S. A. (2014). Understanding the Impact of Trauma. In Trauma-Informed Care in Behavioral Health Services. Substance Abuse and Mental Health Services Administration (US). https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK207191/

Types Of Trauma. (n.d.). The Trauma Practice. Retrieved 6 February 2023, from https://traumapractice.co.uk/types-of-trauma/

VA.gov | Veterans Affairs. (n.d.). [General Information]. Retrieved 7 February 2023, from https://www.ptsd.va.gov/understand/common/common_adults.asp

Wheeler, K. (2007). Psychotherapeutic Strategies for Healing Trauma. Perspectives in Psychiatric Care, 43(3), 132–141. https://doi.org/10.1111/j.1744-6163.2007.00122.x