Magyar Pszichológiai Társaság Ifjúsági Tagozata

MPT Ifjúsági Tagozat

A megszokás árnyékában - pozitív pszichológiai szemszögből

2023. június 23. - Gulics Amina Flóra

A párkapcsolatok első szakaszában a szenvedély, a vonzalom, az izgatottság érzését mind erősen megéljük, majd tapasztaljuk, hogy ezek idővel már kevésbé jelennek meg. Lehetséges-e, hogy ezeket az egyébként meghatározó érzéseket egy szinten fenntartsuk, vagy valóban elkerülhetetlen lenne az érdeklődés fokozatos elvesztése és az unalmas megszokás kialakulása?

A megszokás egyfajta élvezetekhez való alkalmazkodás, mely magában foglalja a boldogságszint növekedését vagy csökkenését egy meghatározó eseményt követően (ez lehet például házasság), majd visszatérését az esemény előtti kiindulási szintre (ebben az esetben a házasság előtti időszakra). A pszichológia hedonikus adaptációnak hívja ezt a jelenséget, és akár hatással lehet az egész jóllétre, de annak összetevőire is: a párkapcsolati elégedettségre, vagy specifikus pozitív érzelmekre (például a szeretetre) is. Ennek megelőzésére pedig a 2010-es években elindult a pozitív pszichológián belüli kutatási területként a “Hedonic Adaptation Prevention” modellje.

Alapvetően az emberek különbözően adaptálódnak a pozitív és negatív eseményekhez. Több tanulmány igazolta, hogy a negatív élmények (pl. válás, haláleset) megélését követően az emberek nagyon lassan vagy soha nem térnek vissza az azt megelőző érzelmi alaphelyzetbe: lassabban adaptálódnak a kedvezőtlen élethelyzetekhez. Ezzel ellentétben a pozitív élményekhez (pl. előléptetés, gyermek születése) való adaptáció relatíve gyorsabb. A házassághoz való alkalmazkodás is viszonylag gyors, de a legfontosabb, hogy teljes - a negatív élethelyzetekhez való adaptáció általában soha nem fejeződik be.

A párkapcsolatokban a hedonikus adaptáció egy érdekes körforgásban jelenik meg, ahogyan a kapcsolat halad előre. A párkapcsolat kezdetével a partnerek jólléte megnövekszik, és az adaptálódást követően újabb hasonló hatású ingerek ismét megnövelik a jóllét szintjét, és a partnerek - az előbb említett sémát követve - visszatérnek az érzelmi alaphelyzetbe. Azonban a probléma itt jelenik meg, hiszen ez az alapszint már sok esetben inflálódhatott a körforgás alatt. Ha minden pozitív behatáshoz hozzászokunk, amely velünk történik, akkor mégis hogyan válhatnánk boldogabbá és hogyan maradhatnánk azok?

pexels-trung-nguyen-5108999.jpg

Hedonic Adaptation Prevention modell

A fenti kérdésre válaszként a modell állhat rendelkezésünkre, hiszen le kell győznünk az adaptálódást, az unalom egy idő után maradandóan megmérgezheti a párkapcsolatot, és tanulmányok szerint a válások fő oka is ez. A HAP modellje olyan stratégiákat állít fel, mely ennek okát, a megszokást próbálják megállítani, vagy lelassítani.

Egy idő után a pozitív események elvárásokká és bejósolható tényezőkké válnak, és a partnerek valami új után kezdenek vágyakozni. Az egyre nagyobb vágyak ezért minden bizonnyal rontják a jóllétet. Vannak olyan párok, akiknek rutinos például péntek este randira menni, de ez idővel szintén kevesebb örömöt fog jelenteni a feleknek - ezután folyamatosan emelik majd a tétet a programok terén, de a lehetőségek skálája egy szinten véget ér egyszer, és ez tönkreteheti a kapcsolatot. 

A HAP modellje szerint két kulcs tényező moderálhatja a fenti keserű folyamatot: változatosság és megbecsülés. Minél változatosabb eseményekkel és programokkal találkozunk, annál tovább fog tartani az adaptálódási folyamat. Másodsorban a megbecsülés is segíthet: minél jobban becsüli a pozitív változást, tehát az új párkapcsolatot a partner (és itt lehet szó akár egy új autóról, vagy munkáról), annál lassabban fog adaptálódni. Ez azt jelenti, hogy felismerjük és méltányoljuk a pozitív értékét valaminek vagy valakinek. Ennek hátterében áll például a társas összehasonlítás és az elvárások növelésének megakadályozása. Jó példája, ha alapvetően megbecsüljük a jelenben együtt töltött időt a partnerünkkel, kevésbé vesszük magától értetődőnek a közelségét, a közös vicceket, vagy a randizást és lassabban szokunk hozzá, hiszen az elvárásainkat sem növeljük ezáltal. Az ezt kutató tanulmányban a szakemberek azt javasolják a pároknak, hogy bátran próbáljanak ki új éttermeket, bárokat, menjenek akár dupla-randikra újonnan megismert párokkal. Ezen kívül azt is említik, hogy próbáljanak ki új, izgalmas tevékenységeket - ez lehet például extrémsport, önismereti tréning, érdekes múzeumok látogatása, új táncstílusok megismerése és tanulása. A fentiek mind megerősítik a kapcsolatot és a kötődést, és lelkesebbé teszik a partnereket a kapcsolatuk irányába. Voltak tanulmányok, melyek megerősítették, hogy gyakran félreértelmezünk egy másik személlyel átélt adrenalinnal fűtött (veszélyes) helyzetet és fizikális, valamint szexuális vonzódássá alakítjuk - mely ugyan egy hibás pszichológiai folyamat, a párok életére egészen pozitív hatással bírhatnak ezek a “hibák” - de akár még a tenisz, és a hegymászás is kiválthat hasonló pszichés folyamatokat.

Az elvárások ésszerűsítése

Fentebb már sok szó volt arról, hogy az együtt töltött idő hogyan inflálódik, és az elvárásainkat miért nem lehet a végtelenségig fokozni. Egy vakáció előtt szeretjük megtervezni együtt a programokat, örömöt okoz, és a kötődés is megerősödik; amikor pedig vége van, kevésbé érezzük jól magunkat a kapcsolatban, hiszen a fenti jóérzések eltűnnek a vakáció végével. Ezért ezt követően szükségesnek érzik a partnerek, hogy izgalmasabb programokat szervezzenek és minél intenzívebben éljék át az ott megjelent érzéseket, ez pedig - nem meglepő módon - a jóllétet negatív módon befolyásolja. Ráadásul minél magasabbak ezek az elvárások, elérésük és túlszárnyalásuk annál nehezebb. Fontos ésszerűnek maradni az kapcsolatainkról szóló elvárásainkat illetően. Például, ha a pár egyik fele folyamatosan meglepi a partnerét, utóbbi idővel hozzászokik. Az elvárásaink megnevezésével (“Elvárom, hogy a párom legalább heti egyszer meglepjen valamivel”) képesek vagyunk dolgozni rajtuk és megállíthatjuk őket abban, hogy elérhetetlen vágyakká nőjék ki magukat.

 

Távkapcsolatok

Vannak olyan párkapcsolatok, ahol beavatkozás nélkül, természetes módon megjelenik az adaptáció leküzdése. A távkapcsolatoknál figyelték meg, hogy a változatosság és a pillanatok megbecsülése nagymértékben megjelenik. Előbbi például a kommunikáció különböző formáiban: FaceTime, Skype, telefonálás, chat, és az élő beszélgetések változatossága, illetve az együtt töltött időre, programokra is több hangsúlyt fordítanak, gyakrabban próbálnak ki számukra addig ismeretlen és izgalmas programokat. Az együtt töltött időt emlékezetessé és változatossá szeretnék tenni - ezzel együtt az egymástól távol töltött idő is egy indikátora annak, hogy amikor együtt vannak, minden idejüket kihasználják. A találkozások előtt van idő az egymásra hangolódásra és a távozás lehetőséget ad az érzelmek és események feldolgozására, fejbeni újra-átélésére. Ezen két fő tényező elvesztése tehát általában a fő oka az ilyen kapcsolatok minőségromlásának is - általában akkor, amikor eltűnik a nagy távolság a felek között (pl. összeköltöznek).

Azokban a kapcsolatokban is segíthetnek a rövid “szünetek”, amikben egyébként közel élnek egymáshoz a felek. Ilyen lehet például a külön bulizás, utazás, stb.

 

Egészségtelen párkapcsolatok és a negatív élményekhez való hozzászokás

A változatosság nem csak pozitív, de negatív élményekről is szólhat. Egy tanulmányban azt találták, hogy az emberek jobban élvezik azokat a dolgokat, melyeket idegesítő dolgok szakítanak meg néha (például egy film közben egy zavaró reklám, vagy zajok), mint azokat, melyeket megszakítás nélkül élnek meg. Ha egy egészségtelen párkapcsolatban változóan pozitív és negatív élményeket élnek át a felek (ups and downs), az intenzívebbé teheti a velük társuló érzelmeket, így a boldogságot is a jó pillanatokban, és ezeket “szakítják meg” a negatív érzelmek, élmények. Ez az egyik oka annak, hogy az abuzív párkapcsolatokat nehezebben hagyják el az emberek.

 

Felhasznált irodalom:

Bao, K. J., & Lyubomirsky, S. (2013). Making it last: Combating hedonic adaptation in romantic relationships. The Journal of Positive Psychology, 8(3), 196–206. https://doi.org/10.1080/17439760.2013.777765

A bejegyzés trackback címe:

https://mpt-it.blog.hu/api/trackback/id/tr2218151998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása