Egy 13,912 fős mintán vizsgálva a nők 28,9%-a, míg a férfiak 22,9%-a élt már át élete során fizikai, szexuális vagy pszichológiai abúzust. Ebből a nők 12,1%-a, a férfiaknak pedig a 17,3%-a pszichológia bántalmazást (Coker, Davis és mtsai., 2002). Mint mindig, a számadatok most sem biztos, hogy eleget mondanak nekünk a problémáról, hiszen mit is értünk pszichológiai vagy érzelmi bántalmazás alatt? Mégis hogyan tudjuk ezt mérni? Az mennyire megbízható? Vagy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy jobban fel tudjuk ismerni az ilyen eseteket és segíteni? 

Mit érdemes tudni az érzelmi bántalmazásról? 

Az érzelmi bántalmazás egy nagyon kényes téma, ugyanis nagyon sok esetben maguk az elszenvedői sem ismerik fel, hogy mi történik velük. Az az általános nézet, hogy a fizikai vagy szexuális bántalmazás sokkal nagyobb hatással bír, sokkal nagyobb károkat tud okozni az embereknek. Nem is kívánom vitatni ezeknek a jelenségeknek a negatív hatásait, de az az érzésem, hogy pont emiatt képesek vagyunk elbagatellizálni olyan eseteket, amikor a mindennapok során egy láthatatlan fegyver okoz mély sérüléseket, amelyekkel talán sosem foglalkozunk a továbbiakban. Az érzelmi bántalmazásnak sajnos nagyon sok olyan formája van, amely társadalmi szinten is elfogadott, amiről nem is gondoljuk végig, hogy mennyire káros. De mi is ez pontosan? Mit értünk érzelmi bántalmazás alatt? 

Egy meghatározás rá, a partner általi mintaszerű nem fizikai leépülés, amelyet a hatalom, és annak tudatos vagy tudattalan megszerzése, visszaszerzése vagy fenntartása okoz olyan nyílt vagy finom cselekvések révén, amelyek irányítóak vagy megpróbálnak irányítani (Lammers, Ritchie és Robertson, 2005). A száraz definíció nehezen fogja meg azt, hogy jól felépített (akár tudatosan akár tudattalanul) rendszerként működtetve mennyire apró dolgok segítségével tudja a partner a másikat maga alá gyűrni, és teljesen megsemmisíteni, mint önálló individuum. Elsősorban a bántalmazott személy érzelmeire és önértékeire van hatással. Csökken az önbecsülése, az önbizalma, és végső soron akár depresszió is kialakulhat nála. Miért olyan lényeges egy személy önbecsülése vagy önbizalma? Azok, akiknek ez a két dolog alacsony, nincsenek tisztában a saját értékeikkel, nem képesek objektíven látni magukat, így pedig sokkal jobban ki vannak téve rengeteg szociális és pszichológiai probléma kockázatának. Az észlelésükben sokkal jobban fognak dominálni az esetleges gyengeségeik, és súlyosan hiányos embernek tekinthetik magukat, akik alkalmatlanok és méltatlanok (Owens, 1994). Pont ebből fakadóan nagyon nehéz valóban felmérni az érzelmi bántalmazás előfordulását és segítséget nyújtani hiszen, ha egy személy méltatlannak gondolja magát a segítségre, vagy valami ennél jobbra, akkor nem is fog bárkihez odafordulni a problémájával. 

Mi a különbség az érzelmileg bántalmazó viselkedés és az érzelmi bántalmazás között?

Úgy érzem, fontos, hogy egy lényeges különbséget meghúzzunk az érzelmileg bántalmazó viselkedés és az érzelmi bántalmazás között, ugyanis ez a kettő dolog nem fedi egymást. Előfordulhat, hogy valaki érzelmileg bántalmazó módon viselkedik egy helyzetben, viszont ez nem jellemző rá rendszeresen, nem mutat egy mintázatot. Ahhoz, hogy valóban érzelmi bántalmazásról beszéljünk, ahhoz visszatérőnek kell lennie a viselkedésnek és egy mintát mutatnia. De milyen viselkedések vagy gesztusok számíthatnak ilyennek? Elsőként a megfélemlítést emelném ki, amelyet nem fizikai úton érnek el a partnerek. Ez megmutatkozhat túlzott követelésekben, fenyegetésekben kritikákban vagy egyfajta uralkodó viselkedésben a másik felett. A felsorolt elemek félelmet keltenek a másikban, aki ezáltal könnyebben irányíthatóvá válik. Szintén ilyen viselkedésnek számít a csendes elutasítás. Az ezt alkalmazó személy a csendet felhasználva gyakorol nyomást a másikra, aki egy idő után az érzelmi elhanyagolás következményei alatt megroskadva megtörik és szintén irányíthatóvá válik. Végső, de nem utolsó sorban pedig közvetlenül is alááshatja valaki a másik önbizalmát. Akármilyen stabilnak is hitte azt a személy, ha folyamatosan negatív kritikát kap, és azt éreztetik vele, hogy mindenre alkalmatlan, egy idő után megsérülhet az önbizalom páncélja, ami után könnyen össze is tud omlani (Lammers, Ritchie és Robertson, 2005). Ilyen degradáló hatása lehet különböző gúnyneveknek például, mint a „hülye” vagy „lúzer”, de akár annak is, ha túl gyakran van használva a ’mindig’ kifejezés. Erre tökéletes példa lehet a „Te hülye, mindig mindent elrontasz!”. 

Vannak nemi eltérések az előfordulásában?

Előfordul, hogy ha érzelmi bántalmazásról van szó, akkor az emberek inkább egy olyan felállást képzelnek el, amelyben a férfi bántalmazza a nőt, ám ez nem törvényszerű. Megtörténhet fordítva, de elképzelhető olyan helyzet vagy kapcsolati dinamika is, amelyben mind a két irányba történik felváltva vagy akár egyszerre is (O’Hearn és Davis, 1997). Például az a viselkedés, amely sértőnek tekinthető, amikor egy férfi követi el egy nő ellen, fordított helyzetben ellenállásnak tekinthető egy nő részéről, nem pedig agressziónak. Természetesen ez is nehezíti a tényleges előfordulások vizsgálatát. A férfi és a női érzelmi bántalmazó viselkedés sokszor nagyon különböző egymástól. Azokat a viselkedési formákat, amelyeket az előző bekezdésben felsoroltam, férfiaknál figyelték meg, így szeretnék olyanokra is kitérni, amelyek nőknél jellemzőbbek. Először is, amint azt Simonelli és Ingram (1998) is leírta, a nők is tudnak ugyanannyi kapcsolati erőszakot alkalmazni, néhány kutatás szerint még többet is. Az ő kutatásukban 70 még érettségi előtt álló, heteroszexuális kapcsolatban élő fiút kérdeztek meg, akiknek 90%-a úgy nyilatkozott, hogy már tapasztalt legalább 1 érzelmileg bántalmazó viselkedést. Legnagyobb százalékban féltékenységről számoltak be, utána következett a visszavonulás, az önértékelés támadása, a szóbeli erőszak majd pedig a szociális és érzelmi kontrollgyakorlás. Fontos viszont, hogy a kutatók úgy találták, hogy ezen erőszakos vagy bántó megnyilvánulások nagyon sok esetben bizonyosultak kölcsönösnek, így tehát nehéz megállapítani, hogy abból a 90%-ból mennyi volt válasz egy bántó gesztusra vagy megnyilvánulásra és mennyi volt látszólag alaptalan. Ebben a cikkben nem is célom kiemelni a nemi arányokat, vagy részletesebben vizsgálni, hogy ki a gyakoribb elkövető, illetve áldozat. Azt viszont fontosnak tartom, hogy egy percig se gondoljuk, hogy csak az egyik nem érintett. Sok egyéb tényező is befolyásolhatja, hogy mekkora lesz a valószínűsége az ilyen jellegű bántalmazásnak, mint például a státusz, a kor vagy maga a személyiség struktúrája, így tehát ezeket mindig fontos figyelembe venni.

Hogyan lehet valahogy tenni ez ellen vagy segítséget nyújtani olyan embereknek, akik érzelmi bántalmazást élnek át?

Tekintve, hogy ennek elszenvedői általában nem ismerik fel a problémát – hiszen partnerük azon van, hogy úgy gondolják, nincs joguk arra, hogy ennél jobb bánásmódot kapjanak – így inkább a megelőzésnél lehet hatást gyakorolni. Fontos, hogy több platformon kapjon mindenki információt erről a jelenségről, főleg annak jeleiről, amelyeket az elején még könnyebb észrevenni, ha tudatosan figyeli őket valaki. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki árgus szemmel figyelje a párját a vészes jeleket keresve, hiszen mint fentebb is említettem, maga az érzelmileg bántó viselkedés mindenkivel előfordulhat, és önmagában még nem biztos, hogy problémát jelez. A cél inkább egy általánosabb tudatosság kialakítása lenne, ahol mindenki monitorozza önmagát, hogy mit tud még elfogadni, az miként hat rá, hogy érzi magát tőle, és ha ez átlép egy határt, elsősorban kommunikáljon erről a párjával. Az érzelmi intelligencia fejlesztése mindenképpen hasznos eszköz lehet mind a bántalmazó mind az elszenvedő számára. 

Ha van olyan ismerősöd, akiről úgy gondolod, hogy segítségre van szüksége, vagy esetleg te érzed így, akkor bátran hívd valamelyik segélyszolgálatot! 

Lelkisegély szolgálat: 116-123 vagy pedig 80 810600

Források: 

Carney, M. M., & Barner, J. R. (2012). Prevalence of Partner Abuse: Rates of Emotional Abuse and Control. Partner Abuse, 3(3), 286–335. doi:10.1891/1946-6560.3.3.286

Coker, A. L., Davis, K. E., Arias, I., Desai, S., Sanderson, M., Brandt, H. M., et al. (2002). Physical and mental health effects of intimate partner violence for men and women. American Journal of Preventive Medicine, 23(4), 260–268. http://dx.doi.org/10.1016/ S0749-3797(02)00514-7

Lammers, M., Ritchie, J., & Robertson, N. (2005). Women’s Experience of Emotional Abuse in Intimate Relationships. Journal of Emotional Abuse, 5(1), 29–64. doi:10.1300/j135v05n01_02

O’Hearn, R. E., & Davis, K. E. (1997). Women’s experience of giving and receiving emotional abuse. Journal of Interpersonal Violence, 12(3), 375-391.

Owens, T. J. (1994). Two Dimensions of Self-Esteem: Reciprocal Effects of Positive Self-Worth and Self-Deprecation on Adolescent Problems. American Sociological Review, 59(3), 391. doi:10.2307/2095940

Simonelli, C. J., & Ingram, K. M. (1998). Psychological Distress Among Men Experiencing Physical and Emotional Abuse in Heterosexual Dating Relationships. Journal of Interpersonal Violence, 13(6), 667–681. doi:10.1177/088626098013006001