A klímaváltozás mára központi problémává vált. Míg korábban csak a médiában olvashattunk róla, mára a saját bőrünkön érezhetjük hatását a gyakran változó, szélsőséges időjárási viszonyok miatt (Mészáros & Farsang, 2023). Mára az is tudható, hogy nagy szerepe van az emberi faktornak a klímaváltozás kialakulásában (IPCC, 2022). Amellett, hogy köztudottak a környezeti, társadalmi és gazdasági hatásai,

a klímaváltozás fizikai és mentális egészségre gyakorolt hatása is egyre kutatottabb (Watts et al., 2019).

Fritze és munkatársai (2008) három csoportba sorolták a klímaváltozás mentális egészségre gyakorolt hatásait:

(1) közvetlen hatások, amilyenek a rendkívül szélsőséges időjárási viszonyok

(2) a gazdasági, társadalmi és környezeti következmények mentén kialakuló mentális hatások;

(3) és a jövőbeli következmények miatti szorongás és aggodalom. Ez utóbbi kategóriába sorolható a klímaszorongás.

De mi is az a klímaszorongás?

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (2017) szerint a klímaváltozás negatív következményeitől való krónikus félelem. Nem a szorongás az egyetlen negatív érzelem, amit megélhetünk a klímaváltozással kapcsolatban (Clayton, 2020). A szomorúság, aggodalom, félelem, szégyen, bűntudat, kétségbeesés vagy a harag is jellemző (Fritze et a., 2008; Ojala et al., 2021). Azonban a kutatások azt mutatják, hogy a szorongás különösen jelentős érzelemnek tűnik a mentális egészség tekintetében (Clayton, 2018). A klímaszorongással járó tünetek az

erőteljes veszteségérzés, tehetetlenség és frusztráció megélése azzal kapcsolatban, hogy nem tudjuk megállítani a klímaváltozás folyamatát (Moser, 2012). 

Ha tehát ezeket tüneteket tapasztaljuk, nagy valószínűleg mi is megélünk klímaszorongást. Természetesen felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon feltétlenül bajt jelent-e, ha klímaszorongást élünk meg.

A klímaszorongás patológiásnak tekinthető?

Ahhoz, hogy megválaszoljuk a kérdést, fontos elkülöníteni az adaptív (jól alkalmazkodó) és maladaptív (rosszul alkalmazkodó) szorongást. A szorongás alapvetően életünk része, és nem lehetséges, illetve nem is szükséges annak leküzdése, hiszen a megfelelő mértékű éberségi állapot hozzásegíthet minket a problémák adaptív megoldásához (Clayton, 2020).

Abban az esetben válik maladaptívvá a szorongás, ha túl nagy lesz a lehetséges problémák miatti aggodalom, ami fokozott érzelmi választ és a problémákon való rágódást vált ki, ezzel megakadályozva a hatékony problémamegoldást (Clayton, 2020).

A klímaszorongáson belül is meg kell különböztetnünk ezt a két típusú szorongást, mert ezek befolyásolják, hogy milyen következményekkel jár annak megélése a mentális egészségünkre nézve (Clayton, 2020). Fontos leszögezni, hogy alapvetően a klímaszorongás nem tekinthető patológiásnak. A szorongáshoz hasonlóan a klímaszorongásnak is van egy adaptív szintje, mely motivációs bázisként szolgálhat ahhoz, hogy megváltoztassuk a viselkedésünket a fenntarthatóság érdekében (APA, 2020). Ugyanakkor amennyiben a klímaszorongás kontrollálhatatlanná válik, felerősödik a tehetetlenségérzés, bénító hatása lesz, és több életterületre (alvás, munka, társasági élet) negatív hatást gyakorol, akkor károsnak tekinthető, és ennek nyomán szorongásos zavarok alakulhatnak ki (Clayton, 2020; Pihkala, 2020; Taylor, 2020).

Kiket érint hangsúlyosabban a klímaszorongás?

A klímaszorongás előfordulása gyakoribb azon személyek között, akik többet foglalkoznak a környezeti problémákkal (Searle & Gow, 2010), akik jobban találkoznak a klímaváltozás hatásaival (Reser et a., 2012), illetve a személyiségjellemzők közül a neuroticizmussal mutatott összefüggést (Gray & McNaughton, 2000 id. Clayton, 2020). Fontos továbbá, hogy az életkor tekintetében különösen gyakorinak bizonyult fiatal felnőttek körében (Clayton & Karazsia, 2020). Hazánkban az UNIFEC 2022-ben online kérdőíves vizsgálatban 13-25 évesek körében mérte fel a klímaszorongás előfordulását és súlyosságát. Eredményeik szerint 

a 13-25 évesek közel kétharmada foglalkozik a klímaváltozással a mindennapokban, s legjellemzőbb érzésük a tehetetlenség és a félelem (Publicus Research, 2022).

A már végzettek körében a magasabb iskolai végzettségűeket foglalkoztatta nagyobb mértékben a klímaváltozás, a nemet tekintve pedig a lányok kapcsolták össze nagyobb arányban félelemmel és szorongással (Publicus Research, 2022). A fiatalokat összességében pesszimista álláspont jellemezte: körülbelül a résztvevők fele úgy vélekedett, hogy nem fog sikerülni elkerülni vagy lassítani a klímaválságot (Publicus Research, 2022). Az eddigi kutatások szerint az énhatékonyság, vagyis az a hit, hogy képesek vagyunk sikeresen véghezvinni egy célt, jelen esetben tenni a klímaváltozás lassításáért, egy fontos bejósló tényezője a viselkedésnek (Clayton, 2020). Ez a hozzáállás nehezítheti a klímaváltozás lassítását célzó viselkedést. A tehetetlenség érzéshez hozzájárulhat, hogy a kutatásban a fiatalok nagy többsége (5% kivételével) nem érezte elegendőnek az iskolában szerzett tudást a klímaváltozással kapcsolatban (Publicus Research, 2022). 

Mit tegyünk, ha a klímaszorongás tüneteit tapasztaljuk?

Taylor (2020) a klímaszorongást célzó intervenciókat három csoportra osztja. Az első csoportba olyan programok tartoznak, melyek motiválják a személyeket, hogy jöjjenek ki a szorongás bénító hatása alól és tegyenek a környezetért a klímaváltozás lassítása érdekében. Ide tartozik, hogy megbízható, tudományosan megalapozott forrásokból tájékozódjunk a klímaváltozással kapcsolatban, illetve arról, hogy hogyan lassíthatjuk a klímaváltozást, példáulcsökkentve a karbonlábnyomunkat. A második csoportba azokat az intervenciókat sorolja, melyek a reziliencia(rugalmas ellenálló képesség a környezet kihívásaival szemben) támogatását célozzák meg populáció szinten. Mah és munkatársai (2020) szerint ez a megfelelő problémafókuszú (pl.: szelektíven gyűjteni a hulladékot, csökkenteni a repülővel való utazást) és érzelemfókuszú (pl.: relaxációs gyakorlatok végzése, sportolás) megküzdési stratégiák fejlesztésével érhető el. Míg a harmadik csoportba tartozó intervenciók az egyén rezilencia szintjének növelését célozzák meg, leginkább kognitív viselkedés terápiát alkalmazó programok keretében (Taylor, 2020).

Baudon és Jachens (2021) az említett szempontokat két további témával egészítik ki. Egyrészt érdemes a társas támogatást igénybe vennünk, ha a klímaszorongás tüneteit észleljük magunkon, akár támogató csoportok keretében. Emellett azt találták a szakemberek, hogy hasznos rendszeresen kapcsolódnunk a természethez, például erdei séták vagy kirándulások keretében, mert ezek a tevékenységek felébresztik a természethez való kötődésünket, és csökkenthetik a szorongásunkat a környezettel való törődés fontosságának erősítésén keresztül (Koger, 2015; Baudon & Jachens, 2021).

Végül fontos észben tartanunk, hogy ha úgy érezzük a klímaszorongás tüneteit erőteljesen tapasztaljuk, akár nehézségeink vannak ezek miatt, akkor bátran kérjünk segítséget szakembertől, mert ő további információkkal fog ellátni a témával kapcsolatban.

Források:

American Psychological Association/eco-America (2017). Mental health and our changing climate: impacts, implications, and guidance. APA.

American Psychological Association (2020). Majority of US adults believe climate change is most important issue today. (2020, February 6) Retrieved 2/6/20 https://www.apa.org/news/press/releases/2020/02/climate-change. (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Baudon, P., & Jachens, L. (2021). A scoping review of interventions for the treatment of eco-anxiety. International journal of environmental research and public health, 18(18), 9636. 1-18. https://doi.org/10.3390/ijerph18189636

Clayton, S. (2018). Mental health risk and resilience among climate scientists. Nature Climate Change, 8, 260–271. https://doi.org/10.1038/s41558-018-0123-z

Clayton, S. (2020). Climate anxiety: Psychological responses to climate change. Journal of Anxiety Disorders, 74, 102263. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102263

Clayton, S., & Karazsia, B. T. (2020). Development and validation of a measure of climate change anxiety. Journal of Environmental Psychology, 69, 101434. https://doi.org/10.1016/j.jenvp.2020.101434

Fritze, J. G., Blashki, G., Burke, S. E. L., & Wiseman, J. (2008). Hope, despair and transformation: Climate change and the promotion of mental health and wellbeing. International Journal of Mental Health Systems, 2(1). https://doi.org/10.1186/1752-4458-2-13

IPCC. (2022). Summary for Policymakers. In Global Warming of 1.5°C: IPCC Special Report on Impacts of Global Warming of 1.5°C above Pre-industrial Levels in Context of Strengthening Response to Climate Change, Sustainable Development, and Efforts to Eradicate Poverty (pp. 1–24). preface, Cambridge: Cambridge University Press. http://doi.org/10.1017/9781009157940.001

Koger, S. M. (2015). A burgeoning ecopsychological recovery movement. Ecopsychology, 7(4), 245-250. DOI: 10.1089/eco.2015.0021

Mah, A., Chapman, D. A., Markowitz, E. M., & Lickel, B. (2020). Coping with climate change: Three insights for research, intervention, and communication to promote adaptive coping to climate change. Journal of Anxiety Disorders, 75. 1-9. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102282

Mészáros, F., & Farsang, A. (2023). Klímaváltozás, klímatudás és a klímaszorongás. GeoMetodika 7.(1) pp. 25–39. https://doi.org/10.26888/GEOMET.2023.7.1.2

Moser, S. C. (2012). Navigating the political and emotional terrain of adaptation: Community engagement when climate change comes home. In S. C.Moser & M. T. Boykoff (Eds.), Successful adaptation to climate change: Linking science and policy in a rapidly changing world (pp. 289–305). New York, NY: Routledge. (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Ojala, M., Cunsolo, A., Ogunbode, C. A., & Middleton, J. (2021). Anxiety, Worry, and Grief in a Time of Environmental and Climate Crisis: A Narrative Review. Annual Review of Environment and Resources, 46(1), 35–58. https://doi.org/10.1146/annurev-environ-012220-022716

Pihkala, P. P. (2020). Anxiety and the Ecological Crisis: An Analysis of Eco-Anxiety and Climate Anxiety. Sustainability, 12(19), 7836. https://doi.org/10.3390/su12197836

Publicus Research (2022). Felmérés a fiatalok klímavédő hozzáállásáról. URL: https://unicef.hu/wpcontent/uploads/2022/07/unicef_publicus_orszagos_2022_junius_klimavalsag_kutatas_jav itott.pdf (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Reser, J. P., Bradley, G. L., Glendon, A. I., Ellul, M. C., & Callaghan, R. (2012). Public risk perceptions, understandings, and responses to climate change and natural disasters in Australia, 2010 and 2011. Gold Coast: National Climate Change Adaptation Research Facility. Griffith University https://www.unisdr.org/preventionweb/files/30470_finalreportreserpublicriskperceptio.pdf (Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Searle, K., & Gow, K. (2010). Do concerns about climate change lead to distress? International Journal of Climate Change Strategies and Management, 2(4), 362–379. https://doi.org/10.1108/17568691011089891

Taylor, S. (2020). Anxiety disorders, climate change, and the challenges ahead: Introduction 27ot he special issue. Journal of Anxiety Disorders, 76, 102313. https://doi.org/10.1016/j.janxdis.2020.102313

Watts, N., Amann, M., Arnell, N., Ayeb-Karlsson, S., Belesova, K., Boykoff, M., ... Chambers, J. (2019). The 2019 report of the Lancet Countdown on health and climate change: Ensuring that the health of a child born today is not defined by a changing climate. Lancet, 394(10211), 1836–1878. https://discovery.ucl.ac.uk/id/eprint/10086210/1/Taylor_The%202019%20Report%20of%20the%20Lancet%20Countdown.pdf(Letöltés ideje: 2024.05.19.)

Már reggel 8 óra óta ülsz az irodában, előtted az asztal, a laptop, alattad a kényelmetlen forgószék. Egész nap ülsz az egyetemen, mindennap a zárt termekben, székeken, falak között. Majd pedig ülsz otthon a kanapén, bent a négy fal között, és egyre csak csodálkozol, hogy már megint miért vagy fáradt és letört? Eleget aludtál, finomakat ettél, jársz sportolni, jógázni, mindenre odafigyelsz. És mégis. Napról napra rosszabb a kedved, egyre könnyebben ejtenek fogságba a negatív gondolatok. Ismerősen hangzik? Biztos vagyok benne, hogy igen. És mi ennek az oka? Hogy a mentális egészség egyik legfontosabb összetevőjét szinte mindenki hajlamos kifelejteni a napi csekk-listából, ez pedig a természet és a benne eltöltött idő. Most ennek a „varázserejét” szeretném feltárni neked, hogy végre megfelelő helyet kaphasson a fontossági sorrendben. 

Nehéz sajnos nem Ádámtól és Évától kezdeni a természet fontosságát, ugyanis ez az a közeg, amibe beleszülettünk, amire és amiben fejlődtünk. Az ember mindig is kint élt, kint járt és ott találta fel magát mióta világ a világ. Ez viszont igen sokat változott az ipari forradalommal, az azóta lavinaként zúduló modern élettel és annak mesterséges velejáróival. Átalakult az életmódunk, már nem kint vagyunk egész nap, hanem különböző épületek fogságában ülünk hol itt-hol ott. A városi környezet beépített, aszfaltos, köves, téglás – más szóval minden, ami nem természetes. Bár szerencsére sok helyen zöldülnek a városok, több fa, több zöld terület – de ez még mindig nagyon kevés ahhoz képest, amit megszoktunk az évezredek során. 

Mi a természetes környezet?

Mai szóhasználatunkban azokat a környezeteket hívjuk természetesnek, amelyek az emberi kultúra által viszonylag érintetlenek vagy zavartalanok. Ezek leggyakrabban gazdag növény-, és állatvilággal rendelkeznek, amelyek sokszínűen vonulnak fel. Sok fa, bokor, cserje, virágok, sziklák, víz vagy éppen homok. Persze ennél többet is magukba foglalnak, sokak szerint a természetes környezet definíciója magába foglalja a légköri komponenseket is, mint bizonyos töltött ionok, fény, sugárzás, kémiai anyagok vagy éppen a mikróbák. Ami nagyon lényeges, hogy ez magában foglalhat ember által kialakított/ fenntartott vagy befolyásolt területeket is – városi környezet esetén: kerteket, parkokat, erdőket és vízparti területeket (Mantler & Logan, 2015). 

Milyen pozitív hatásai vannak a természetnek?

Bár cikkem fő témája a mentális egészség, mindenképpen szeretném megemlíteni a természet globális egészségre gyakorolt pozitív hatásait is. Több kutatás eredményét értelmezve azt találták, hogy a zöld területek megnövekedett expozíciója csökkenti a nyálkortizolt, a pulzusszámot, a diasztolés vérnyomást, a HDL-koleszterint, a koraszülés és a II. típusú cukorbetegség kockázatát, az összes ok miatti halálozást, illetve ezen felül a résztvevők körében csökkent a stroke, a magas vérnyomás, a dyslipidaemia, az asztma és a szívkoszorúér-betegség előfordulása (Twohig-Bennett & Jones, 2018). Ez így felsorolva persze mind csak adat, és nehéz megfogni, mit is jelent ez a valóságban. Az itt említett betegségek és krónikus állapotok mind-mind korunk legnagyobb démonjai, amelyekkel egyre többen küzdenek sajnos, és amelyekre – amint azt sok különböző kutatás is igazolta – ellenszer lehet maga a természet és a benne eltöltött idő.
A fizikai egészségünk nagyon fontos, ám a mentális jóllétünk épp ugyanannyira, amire most szeretnék áttérni. Tudtad-e például kedves Olvasó, hogy pusztán az, ha a természetre van lehetőségünk nézni (például egy közeli ablakból zöld területre nyílik kilátásunk), már stresszcsökkentő hatással bír (Kaplan, 1993; Moore, 1981)? Persze nem csak a stressz lehet probléma, nagyon gyakran az ember egyszerűen csak lefárad mentálisan. Az ebben való „újratöltődésben” is segíthetnek nekünk a különböző zöld területek és a velük való valamilyen jellegű kontaktus (Korpela és mtsai., 2001). A stresszen és a fáradtságon kívül sok más fontos dolog is van, mint például az érzéseink, érzelmeink, márpedig a természet az érzelmi jóllétünkre is képes pozitívan hatni, ahogy az ADHD, ADD tüneteire (hiperaktivitás, figyelemzavar), a rezilienciára és az élettel való elégedettségre is, tehát az általánosabb mentális egészségünkre (Tillmann és mtsai., 2018). Ebből véleményem szerint nagyon szépen kirajzolódik, hogy a természet egy olyan csodaszer, ami nagyon sok mindenre szolgálhat gyógyírként.

Na de miért is jó nekünk a természet?

Számos elmélet született annak megértése érdekében, hogy vajon mi az, ami ennyire jó nekünk a természetben. Egyesek szerint abban kell keresni a választ, hogy a zöld területek kiváló helyszínül szolgálhatnak a fizikai aktivitásoknak, amik köztudottan jók az egészségünkre nézve. Bizonyos kutatók szerint a kint végzett aktivitások sokkal több pozitív hatással bírnak, mint a bentiek (Thompson Coon és mtsai., 2011). Mások szerint a nyilvános zöldterületek több lehetőséget nyújtanak a szociális interakciókra, ami szintén igazoltan hozzá járulhat a jóllétünk javulásához (Maas és mtsai., 2009). Olyan elméletek is születtek, amelyek a napfény jótékony hatását emelik ki, hiszen az hozzájárulhat a szezonális érzelmi zavarok kezeléséhez, valószínűsíthetően a D-vitamin hatásán keresztül (Wielen és mtsai., 1995). Egy negyedik megközelítés szerint a „jó öreg barátaink” a pozitív hatások okai, azaz a természetben élő különböző mikroorganizmusok, baktériumok, egysejtűek és férgek, amik esszenciálisak az immunrendszerünk megfelelő működéséhez, illetve a szervezetünkben található gyulladásos válaszok szabályozásához (Rook, 2013). További kutatási irányok szerint az is a pozitív hatások részét képezheti, hogy a zöldterületek képesek mérsékelni a levegő-, és zajszennyezettséget, amelyek károsak az emberek számára (Wolch és mtsai., 2014).  A biológia alapú megközelítések kiemelik az úgynevezett „fraktálmintákat” is, amelyek a fákon, virágokon és egyéb növényeken észlelhető mintázatok. Ezek olyan agyhullámokat képesek generálni, amik segítenek ellazulni és koncentrálni, melynek oka, hogy a retinában lévő erek is fraktálmintázatban helyezkednek el, és amikor egy fraktált látunk, akkor a szem rögzül (Williams & Aeon, 2017). A sokféle megközelítést és elméletet olvasva azt érezheted, hogy a tudósok is inkább csak tapogatóznak a témában, és nincs semmi konkrét valójában a kezükben. Kicsit jobban belegondolva ez nem is csoda. Ezt a területet igen nehéz vizsgálni, módszertanilag hatalmas kihívásokkal találják szemben magukat a lelkes kutatók. Annyi viszont biztos, hogy bármi is legyen a mechanizmus mögötte, a hatás egyértelmű és számottevő, így ezt balgaság lenne a háttérbe tolni. 

Hogyan lehet kiaknázni a természet gyógyerejét? 

Amikor a természetben töltünk időt, az felfogható egyfajta növényterápiaként is. Ez tulajdonképpen a zöld növények által borított helyek (például kertek, parkok vagy erdők) látogatását jelenti. Az ilyen környezetben eltöltött időnek gyógyító, rehabilitációs és preventív hatása van, alkalmas lehet a stresszes, depressziós vagy szorongó emberek állapotának javítására. Szintén pozitív hatásokat lehet elérni az aromaterápiával, amelynek alapját a természetben előforduló illatok adják. Ám igen fontos, hogy nem csak a növények jelentik a természetet, ugyanolyan hatékony lehet az állatokkal való kapcsolattartás is, vagy a különböző típusú állatasszisztált aktivitások, mint például a kutyasétáltatás vagy a lovakkal végzett gyakorlatok. Ezek is mind-mind képesek az emberek érzelmi, szociális vagy éppen kognitív funkcióinak javítására. Napjainkban sajnos egyre jellemzőbb, hogy a rohanó világ elszakít bennünket a természet adta lehetőségektől, habár rendkívül fontos lenne ennek a természetes kapcsolatnak az erősítése. Akár már hetente pár alkalom vagy pár óra is nagy változást képes létrehozni, így mindenképpen fontos ennek a tudatosítása, és népszerűsítése a segítő szakemberek által (Dósa & Dúll, 2005). 

A természet árnyoldala

Cikkem eddigi részéből jól kirajzolható, mennyi pozitívuma lehet a természettel való kapcsolatteremtésnek. Fontosnak tartom viszont a másik oldalt is felmutatni, hiszen nincs olyan csodaszer, ami mindig, minden körülmény között tökéletes működik. Nem minden természetes környezet ideális minden ember számára. Ennek lehetnek olyan jellemzői, amelyek végső soron inkább ijesztően, félelmet keltően vagy szorongást növelően hatnak a személyekre. Ennek a jelenségnek az alapját a személy-környezet illeszkedés elmélete adja, melynek lényege, hogy a személy jellemzőinek (pl. szükségletek, értékek, vonások) és a környezeti jellemzőknek (pl. elrendezés, ellátottság) összeegyeztethetőnek kell lenniük (Caplan & Van Harrison, 1993; Vianen, 2018). Picit gyakorlatiasabban megvilágítva, probléma lehet az illeszkedésnél, ha például a személy érzékeny a körülötte lévő tereptárgyak sűrűségére, és bemegy egy olyan erdőbe, amelyben egymáshoz igen közel helyezkednek el a különböző növények vagy természeti elemek. Egy ilyen környezet számára frusztráló, arousal-növelő lehet, míg lehet, hogy másból az ellenkezőjét váltja ki. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a természettel való kapcsolódás számára ideális formáját, és ezáltal a lehető legjobb hatást érhesse el. 

Irodalomjegyzék: 

Caplan, R. D., & Van Harrison, R. (1993). Person‐Environment Fit Theory: Some History, Recent Developments, and Future Directions. Journal of Social Issues, 49(4), 253–275. https://doi.org/10.1111/j.1540-4560.1993.tb01192.x

Dósa, Z., & Dúll, A. (2005). A gyógyító természeti környezet: Az állat- és a növényterápiák alapvető pszichológiai hatásmechanizmusai. 3(1), 1-12.

Kaplan, S. (1993). Managing urban and high-use recreation settings. In The role of natural environment aesthetics in the restorative experience. (o. 46–49).

Korpela, K. M., Hartig, T., Kaiser, F. G., & Fuhrer, U. (2001). Restorative Experience and Self-Regulation in Favorite Places. Environment and Behavior, 33(4), 572–589. https://doi.org/10.1177/00139160121973133

Maas, J., van Dillen, S. M. E., Verheij, R. A., & Groenewegen, P. P. (2009). Social contacts as a possible mechanism behind the relation between green space and health. Health & Place, 15(2), 586–595. https://doi.org/10.1016/j.healthplace.2008.09.006

Mantler, A., & Logan, A. C. (2015). Natural environments and mental health. Advances in Integrative Medicine, 2(1), 5–12. https://doi.org/10.1016/j.aimed.2015.03.002

Moore, E. O. (1981). A Prison Environment’s Effect on Health Care Service Demands. Journal of Environmental Systems, 11(1), 17–34. https://doi.org/10.2190/KM50-WH2K-K2D1-DM69

Rook, G. A. (2013). Regulation of the immune system by biodiversity from the natural environment: An ecosystem service essential to health. Proceedings of the National Academy of Sciences, 110(46), 18360–18367. https://doi.org/10.1073/pnas.1313731110

Thompson Coon, J., Boddy, K., Stein, K., Whear, R., Barton, J., & Depledge, M. H. (2011). Does Participating in Physical Activity in Outdoor Natural Environments Have a Greater Effect on Physical and Mental Wellbeing than Physical Activity Indoors? A Systematic Review. Environmental Science & Technology, 45(5), 1761–1772. https://doi.org/10.1021/es102947t

Tillmann, S., Tobin, D., Avison, W., & Gilliland, J. (2018). Mental health benefits of interactions with nature in children and teenagers: A systematic review. J Epidemiol Community Health, 72(10), 958–966. https://doi.org/10.1136/jech-2018-210436

Twohig-Bennett, C., & Jones, A. (2018). The health benefits of the great outdoors: A systematic review and meta-analysis of greenspace exposure and health outcomes. Environmental Research, 166, 628–637. https://doi.org/10.1016/j.envres.2018.06.030

Vianen, A. E. M. van. (2018). Person–Environment Fit: A Review of Its Basic Tenets. Annual Review of Organizational Psychology and Organizational Behavior, 5(Volume 5, 2018), 75–101. https://doi.org/10.1146/annurev-orgpsych-032117-104702

Wielen, R. P. J. van der, Groot, L. C. P. G. M. de, Staveren, W. A. van, Löwik, M. R. H., Berg, H. van den, Haller, J., & Moreiras, O. (1995). Serum vitamin D concentrations among elderly people in Europe. The Lancet, 346(8969), 207–210. https://doi.org/10.1016/S0140-6736(95)91266-5

Williams, F., & Aeon. (2017, január 26). Why Fractals Are So Soothing. The Atlantic. https://www.theatlantic.com/science/archive/2017/01/why-fractals-are-so-soothing/514520/

Wolch, J. R., Byrne, J., & Newell, J. P. (2014). Urban green space, public health, and environmental justice: The challenge of making cities ‘just green enough’. Landscape and Urban Planning, 125, 234–244. https://doi.org/10.1016/j.landurbplan.2014.01.017

„Biztos, hogy vannak helyek, ahol könnyebb igaznak lenni, ahol olyan a táj, a környezet, hogy hamarabb rá tudsz hangolódni saját magadra, ahol nem kell színt játszanod, önmagad tudsz lenni.” (Schäffer Erzsébet: Álmok kertje)

Emberként hatunk a környezetünkre, és környezetünk is hat ránk. A lélektan egy interdiszciplináris ága, a környezetpszichológia ennek az ember és környezete közötti viszonynak a tanulmányozására alakult meg, melyet tranzakcionalitásnak nevez: szemlélete szerint egy kölcsönös, oda-vissza ható kapcsolat van jelen az emberek és a közvetlen környezetük között (Dúll, 2009).

Jelen cikkünk a Magyar Pszichológiai Társaság Ifjúsági Tagozata soron következő cikksorozatának első része, melynek célja, hogy bevezesse az Olvasót a környezetpszichológia világába. A jelen írás csupán bevezetőként szolgál, cikksorozatunk további részeiben kerül sor a környezetpszichológia gyakorlati alkalmazásának bemutatására, melyek során környezetpszichológiai szemüvegen keresztül vizsgáljuk meg többek között az irodai környezetet, a természetet, vagy épp a kórházak világát.

Ahogy az emberi pszichológiai folyamatok (például a munkavégzés vagy a vezetés) sem érthetők meg a fizikai környezeti kontextusuk nélkül, úgy egy iroda vagy iskola sem írható le a bennük zajló pszichológiai mechanizmusok hiányában. Nemcsak a személyi jellemzőink, használói viselkedésünk határozzák meg az épületeink, otthonaink jellegét, tranzakcionális viszonyunkból adódóan a tér és a tárgyak jelenléte, hiánya és minősége egyaránt visszahatnak ránk, használókra. Ha egy üres, illetve, ha egy számunkra kedves személyes tárgyakkal, saját bútorainkkal berendezett szobára gondolunk, a gondolatkísérlet két helyszíne más-más hangulatot, érzést válthat ki bennünk.  Így valószínűleg máshogy is viselkednénk a két eltérő környezetben. A környezet egyes viselkedési formákat elősegíthet, másokat pedig ellehetetleníthet, gátolhat.

A pszichológia tudománya a 20. század második harmadáig, ha egyáltalán értelmezte a fizikai környezetet, akkor azt csupán ingerként vette figyelembe, vagy a szociálpszichológiai közeget (azaz a társadalmi és csoportjellemzőket, folyamatokat stb.) tekintette környezetnek (Dúll, 2022). A környezetpszichológia (environmental psychology) a ’70-es évekre vált feltörekvő önálló tudományággá főként annak köszönhetően, hogy a környezetlélektani vizsgálatok eredményei számos interdiszciplináris hasznosítási lehetőséget ígértek a kutatóknak és szakembereknek. A tudományág megszületése óta folyamatosan szorosan együttműködik az építészettel, a környezettervezéssel és -alakítással, a geográfiával és a tájépítészettel (Dúll, 2009). Hazánkban (is) kiemelt hangsúlyt kapott az utóbbi évtizedekben az irodai munkakörnyezet tanulmányozása, miután bizonyításra került, hogy az iroda szociofizikai környezete befolyásolja a munkavállalók teljesítményét és jóllétét. A szociofizikai környezet alatt azokat a társas és fizikai jellemzőket értjük, amellyel kölcsönhatásba kerülve viselkedünk, illetve lelki és mentális folyamataink zajlanak. A szociofizikai környezetekben a pszichológiai folyamatokat a személy-környezet (nem)összeillés mentén elemzik.

Az eleinte laboratóriumokban vizsgált ember-környezet tranzakciók a 2000-es évekhez közeledve átkerültek az otthon szociofizikai terébe is, ezzel megkezdődött a környezetpszichológia egy jelentős területének tanulmányozása, útjukra indultak az első úgynevezett otthonvizsgálatok. Mivel ezek a vizsgálatok teret adtak arra, hogy az emberi rutinok eredeti kontextuális közegükben is vizsgálhatók legyenek, a személy-környezet összeillés vagy össze nem illés fontos mechanizmusait ismerhettük meg általuk. Ezen kutatások által fény derült többek között a helykötődés és a helyhasználati szokások jelentőségére abban, hogy a személy milyen módon illeszkedik a környezetébe és ahhoz milyen érzéseket társít (Dúll, 1998, 2002a, 2002b).

A környezetpszichológiai szemlélet hosszú utat járt be, míg Magyarországra is behozatalra került az ezredfordulóra. Az ezt követő időszak alatt a terület itthon is kialakult és megerősödött. Mára hazánkban is számos helyen működnek környezetpszichológiai kutató- és szakmai csoportok, többek között:

• az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában (PDI) Környezetpszichológia Program néven, Dúll Andrea vezetésével;
• az ELTE Pszichológiai Intézetében az egykori Környezetpszichológiai Műhelyben, amely mára Környezetpszichológiai Kutatócsoportként működik;
• a Magyar Pszichológiai Társaság Környezetpszichológiai Szekciójában (alapító elnök: Dúll Andrea);
• valamint 2020 óta az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán az Ember-Környezet Tranzakció Intézetben.

A fentebb említetteken túl is számos gyakorlati példával szemléltethető a környezetpszichológia jelentősége a pszichológiai folyamatok megértésében. Következő cikkeinkben bemutatunk néhány területet, amelyben a környezet és az ember tranzakciója megmutatkozik.

Felhasznált irodalom:

Dúll A. (2022). A környezetpszichológiától az ember-környezet tranzakció tudományig – Áttekintés az elmúlt (majdnem) 30 évről. Magyar Pszichológiai Szemle, 76(3–4), 727–745. https://doi.org/10.1556/0016.2021.00050

Dúll, A. (1998). Hétköznapi otthoni rutinok környezetpszichológiai vizsgálata. PhD-értekezés (témavezető: Czigler, I.). Budapest: ELTE.

Dúll, A. (2002a). Kísérlet egy tranzakcionális környezetpszichológiai fogalom operacionalizálására: a lakó-otthon összeillés empirikus vizsgálata I. A kutatás elméleti háttere. Pszichológia, 22(1), 57-106.

Dúll, A. (2002b). Ember és környezet affektív kapcsolata: a helykötődés. Alkalmazott  Pszichológia, 4(2), 49-65.

Dúll, A. (2009). A környezetpszichológia alapkérdései – Helyek, tárgyak, viselkedés. Budapest: L’Har-mattan Kiadó.

https://www.apa.org/education-career/guide/subfields/environment

A mentális állapotot rendkívül sok tényező határozza meg egyszerre, amelyek hálózata igencsak bonyolult. Sok oldalról lehet megközelíteni a témát, azonban az egyik, semmiképpen sem elhanyagolható szempont az a környezet, amelyben az emberek a mindennapjaik során megfordulnak: ahol élnek, alszanak, dolgoznak stb. Adódik a kérdés, hogy miért is lehet a környezet olyan fontos a mentális egészség szempontjából?

A fenti kérdésre korántsem egyszerű röviden és tömören válaszolni, hiszen a kettő kapcsolatában is számtalan tényező játszik meghatározó szerepet, amelyek együttesen a fent említett összetett hálózatot képezik. A környezet gyakorta homogén rendszerként jelenik meg, holott ez távol áll a valóságtól. A környezetben a fizikai, kémiai, biológiai és társas hatások egyidejűleg vannak jelen, amelyeknek a sajátos összhatását érdemes megérteni akkor, amikor a környezet és az egészség-betegség kölcsönhatásának a dinamikája a kérdés. 

Pszichológiai szempontból több irányból is meg lehet közelíteni az ember-környezet kapcsolatának sajátosságait: például az egyéni szükségletek vagy az aktuális élethelyzet figyelembevételével. 

Az egyik, talán a legtöbbek által ismert élethelyzet az új lakóhelyre való költözés. Az ezzel kapcsolatos, több évtizede tartó kutatások eredményei alapján úgy tűnik, hogy ez a fajta változás egyszerre jár előnyös és kevésbé előnyös hatásokkal, amelyek egymáshoz viszonyított arányával magyarázható, hogy összességében inkább pozitívan vagy negatívan befolyásolja-e az egyén egészségét. Az “otthon” az a hely, amelyhez az egyén érzelmileg kötődik és ami felett kontrollt gyakorolhat, így az ember-környezet kapcsolatának vizsgálatában ez kiemelt jelentőséggel bír. Az otthonnak mint környezetnek szintén van fizikai és társas meghatározottsága is. Ehhez kapcsolódik például a magánszférának a szabályozása, amelynek zavara rövid és hosszú távon is negatív pszichológiai következményekkel jár.

A másik, az előzőhöz szorosan kapcsolódó szempont a lakóhely elhelyezkedése, amely lehet városi-ipari, illetve vidéki-természetközeli is. Ezek vizsgálatában kirajzolódni látszik, hogy a természetközelség, valamint a természettel kapcsolatos élmények és tevékenységek alapvetően segítik a mentális feltöltődést, míg a városokban jellemzőek az egészséget romboló hatások is, amelyek a jóllét csökkenését okozzák. Ugyanakkor a “látni, de nem látszani” alapelv mindkét környezetben érvényesül, amely a túlélés és a sikeres adaptáció egyik szükséges feltétele az evolúciós megközelítés értelmében.

További tényező a személynek és a környezetnek az összeillése, amelyet térben és időben, az adott kontextust vizsgálva lehet megérteni. Az egyéni szükségletek, preferenciák és a környezeti feltételek összeillése vagy össze nem illése, vagy az éppen ebben történő változás fontos területe az egyének nem csak mentális, de fizikai egészségének a vizsgálatában. A személy-környezet összeillése a különböző épületek és intézmények tervezésében, kialakításában is meghatározó, kiváltképp a lakóépületek, iskolák, szociális és egészségügyi intézmények, illetve a börtönök esetében.

A külső és a belső terek környezetpszichológiai aspektusai is jelentős hatással vannak a mentális egészségre/betegségre, amelyek például egészségügyi intézményi környezetben az egyének stressz-szintjének vizsgálatát foglalják magukban az intézményről alkotott benyomás, illetve az épületen belüli tájékozódás nehézsége mentén. Érdemes megemlíteni, hogy nem minden stresszfaktor egyértelmű, könnyen felismerhető és tudatosítható, azonban a háttérben maradva igencsak nagy hatást tudnak gyakorolni az egyén stressz-szintje. Ezek az ambiens környezeti stresszorok, amelyek észlelhetősége nagyban függ az egyének aktuális pszichológiai jellemzőitől is.

Elmondható, hogy a környezet és ember kapcsolatának pszichológiai vizsgálata nagyon sokrétű és többszörösen összetett, feltárása és megértése viszont annál szükségszerűbb, hiszen nem csak elméleti, de gyakorlati jelentőséggel is bír. Az elsődleges cél az emberek fizikai egészsége mellett a mentális egészség növelése is, amelyhez a pszichológiai és orvosi szempontok mellett több másik szakmának a közbenjárása is szükségessé válik. Ennek köszönhetően például a város- és közlekedésfejlesztés is olyan további szempontokkal gyarapodhat, amelyek az előbbiekben megfogalmazott célt szolgálják.

Forrás: 

Dúll Andrea (2012) Környezet–pszichológia–egészség. In Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 337–392.

Amikor meghalljuk a pszichológus és kórház szavakat egy mondatban, legtöbbször pszichiátriák, esetleg zárt osztályok jutnak az eszünkbe. Azonban a klinikai pszichológián belül van egy irányzat, amit a legtöbb laikus talán nem is ismer, és nem tud róla, hogy van lehetősége igénybe venni ezt a szolgáltatást. Azonban a pszichológus munkája és szerepe szomatikus osztályon történő betegek kezelésében egyre nagyobb fontosságot és elismerést kap. Az elmúlt évtizedekben kimagasló lendülettel vált a pszichológia új tudományos és alkalmazási területévé.

Az egészségpszichológia a pszichológia elméleti, gyakorlati ismereteinek és módszertanának alkalmazása az egészég megőrzésében, fejlesztésében, a betegség okainak feltárásában és kezelésében az egészségügy fejlesztésében. Mint minden egészségügyi ellátás esetében, úgy az egészségpszichológiában is nagyon fontos a kezelésben résztvevők szoros kooperációja, mivel a klinikai egészségpszichológia is együttműködik a kezelést irányító szakorvossal, egészségügyi szakszemélyzettel a szomatikus betegségek kezelésében.

Test és lélek kapcsolata

A test és lélek kölcsönhatása nem újkeletű gondolat. Azonban ma már empirikus bizonyítékokkal is alátámaszthatjuk, hogy a pszichológiai tényezők minden szomatikus betegség fennmaradásában és prognózisában fontos szerepet játszhatnak. A test és lélek kapcsolata három lehetséges mechanizmuson keresztül valósulhat meg: 1) a mentális rendellenességek hatnak az egészségi állapotra, 2) egyes krónikus szomatikus állapotok emelik a mentális rendellenességek kockázatát, 3) a komorbid mentális rendellenességek hatnak a fizikai állapot kezelésére és annak kimenetelére (Vajda és Szigeti, 2022). Ezekből a mechanizmusokból jól látszik, hogy mennyire jelentős a mentális tényezők és fizikai betegségek közötti kapcsolat, ebből adódóan az egészségpszichológus munkájának fontossága is megmutatkozik a betegségek kezelésében. Hiszen az emberi test és elme összefonódása a gyógyulás folyamatában kiemelkedő jelentőséggel bír, és az egyes pszichológiai tényezők befolyásolhatják a betegség kimenetelét.

A pszichológus szerepe

A pszichológiai befolyásoló tényezők szerepéről szóló tanulmányok rámutatnak arra, hogy a pszichológiai állapotok, mint például a depresszió vagy szorongás, jelentős hatással vannak a szomatikus betegségek lefolyására és kezelésére. Az érzelmi faktorok befolyásolhatják a betegség progresszióját és az immunrendszer működését is. Súlyos diagnózisok esetében, mint például a rákos megbetegedéseknél kritikus a személy információfeldolgozása. A stressz forrását ugyanis elsősorban nem a betegség tudata jelenti, hanem az a feldolgozási mód, amellyel a személy rendelkezik. Ha az életünk során tanulás és szocializáció által maladaptív sémákat és diszfunkcionális attitűdöket sajátítottunk el, akkor nagyobb valószínűséggel fogunk megélni bizonyos helyzeteket stresszkeltőnek. A rák diagnózisa olyan tartósan fennálló érzelmi krízist alakít ki, mellyel való megküzdéshez már nem lesznek elegendőek a személy addig használt megküzdési mechanizmusai és eszköztára. Ebben segíthet a pszichológus, hiszen az általuk alkalmazott terápiák, mint például a kognitív viselkedésterápia, szupportív terápia stresszkezelési illetve relaxációs technikák, segíthetnek a betegeknek az érzelmi terheik kezelésében, ezáltal pozitív hatást gyakorolva a betegség kimenetelére, tünetek enyhítésében, az életminőség javításában. 

A gyakorlatban

Ma Magyarországon a legtöbb kórházi osztályon kell fél- vagy teljes munkaidőben pszichológust foglalkoztatni. Ilyen osztályok többek között a kardiológia, belgyógyászat, onkológia stb. Ezeken az osztályokon a fent említett segítségnyújtó technikákon kívül sok esetben a pszichológus feladata a betegek tájékoztatása is. Visszatérő probléma a szomatikus osztályokon, hogy a betegek panaszkodnak az információ-áramlásról az egészségügyi személyzet és a páciensek között.  Az orvos-beteg kommunikáció sajnos nem mindig tud hatékonyan megvalósulni, aminek következtében a pácinesek úgy érezhetik a sötétben tapogatóznak betegségüket és kezelésüket illetően. Az orvosoknak, egészségügyi személyzetnek igen kevés idő jut egy-egy betegre, ilyenkor kimaradhatnak olyan lényeges információk, amik az egészségügyi dolgozóknak egyértelműek lehetnek, a betegekben azonban kérdésként merülhetnek fel. Sok esetben ezeket a kérdéseket nem tudják, vagy nem merik megkérdezni a páciensek, egy már amúgy is nagyon kiszolgáltatott helyzetben. A pszichológus ebben is segítségére tud lenni a betegeknek, végig tud menni egy-egy kezelés menetén, meg tudja válaszolni a felmerülő kérdéseket nyugodt körülmények között, vagy segíthet a páciensnek, hogy ő maga hogyan tegye fel kérdéseit orvosának.

Források:

Demetrovics Z., Urbán R., Rigó A., & Oláh A. (Szerk.). (2012). Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.

Nydegger, R. (2008). Psychologists and hospice: Where we are and where we can be. Professional Psychology: Research and Practice, 39(4), 459–463. https://doi.org/10.1037/0735-7028.39.4.459

Prezenszki Zs, Kegye A, Molnár M. (2020) Pszichoonkológia In: Füredi J, Németh A (szerk.) A pszichiátria magyar kézikönyve. (o. 768-778). Budapest: Medicina Könyvkiadó. https://psychiatry.aok.pte.hu/tavoktatas/OP_019.pdf

Roditi, D. & Robinson M. E. (2011). The role of psychological interventions in the management of patients with chronic pain. Psychology Research and Behavior Management, 41-49. https://doi.org/10.2147/PRBM.S15375

Vajda D., & Szigeti, F. J. (2022). Klinikai szakpszichológusi munka a szomatikus ellátásban. In Csabai M., Papp-Zipernovszky O., & Sallay V. (Szerk.), Pszichológusok a betegellátásban (o. 385–405). Szegedi Egyetemi Kiadó. https://doi.org/10.14232/sztep.pszibet.2022.19

Az egészségmagatartásunkhoz, egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen a minőségi társas kapcsolatok megléte. Születésünktől kezdve szükségünk van édesanyánk, édesapánk támogatására, szeretetére, ahogy iskolában, munkahelyen is kiemelt jelentőséget fordítunk baráti kapcsolatok kialakítására. Számos kutatás támasztja alá, hogy a társas támogatás alacsony szintje, illetve hiánya növeli a szomatikus betegségek kialakulásának kockázatát (i).

Társas támogatás és a stresszcsökkentés

A társas kapcsolatok az alábbi mechanizmusok során hatnak pozitívan az egészségünkre:

• Stresszcsökkentő modell
• Főhatásmodell

A stresszcsökkentő modell a kapcsolatokat úgy tekinti, mint pszichológiai és materiális források, ezáltal úgy véli, hogy maga a támogatás hite, miszerint szükség esetén számíthatunk segítségre, enyhítheti az adott eseményre adott fiziológiai és érzelmi reakciókat, továbbá gátolhatja a maladaptív viselkedési módok kialakulását (i).

A főhatásmodell a kapcsolatok létére helyezi a hangsúlyt, hogy attól függetlenül is eredményesek, hogy nem áll fenn stresszhelyzet. A társas támogatás pozitív hatással lehet az egyén egészségmagatartására nézve, ösztönözve például a rendszeres testmozgásra, egészséges étkezésre, továbbá növelheti a pozitív érzések előfordulásának gyakoriságát, csökkentve a negatív érzelmek időtartamát és intenzitását (i). 

Társas integráció és támogatás 

A társas kapcsolatok pozitív hatásainak két típusát vizsgálták:

• Társas integráció
• Társas támogatás

A társas integráció arra utal, hogy mennyire vagyunk részesei a társas kapcsolatoknak szélesebb körben, beleértve a kapcsolatok számát, gyakoriságát és szerkezetét. Míg a társas támogatás sokkal inkább az érzelmi részére hat, annak megélésére, hogy fontosak vagyunk valakinek, van, aki szeret, tisztel minket, mely kölcsönös kötelezettségeken alapul (i). Társas támasz alatt a másoktól kapott észlelt gondoskodást, megbecsülést, segítséget érjük. Ennek forrásai lehetnek  a családtagok, barátok, munkatársak, orvosok és közösségek (ii).

Szociális izoláció és betegségek kialakulása

Szociális izoláció alatt a társas támogatás hiányát vagy nagyon alacsony szintjét értjük. Ilyen esetben nagyobb eséllyel fordul elő depresszió, illetve a magas vérnyomás, elhízás és a szív-és érrendszeri megbetegedések előfordulása is magasabb. Az alacsony társas támogatás esetén továbbá kutatások támasztják alá, hogy azon személyek, akik erős társas kapcsolatokkal rendelkeznek, 50%-kal nagyobb életben maradási eséllyel rendelkeznek, mint gyengébb társas kapcsolatokkal rendelkező társaik, illetve a szív- és érrendszeri betegségekből való elhalálozás kevésbé valószínű náluk (i). 

Társas kapcsolatok fontossága

Társas kapcsolataink meghatározó szerepet játszanak az életünkben, többek között az egészségünk megtartásában és betegségek megelőzésében is. Kiemelt jelentőséggel bír tehát, hogy ápoljuk, gondozzuk kapcsolatainkat, és minőségi időt töltsünk el szeretteinkkel. 

Források:

1. Ocsovszky, Z., Rafael, B., Martos, T., Csabai, M., Bagyura, Z., Sallay, V., & Merkely, B. (2020). A társas támogatás és az egészséges életmód összefüggései. Orvosi Hetilap, 161(4), 129-138.
2. Sándor, Z., Látos, M., & Csabai, M. (2020). Az észlelt társas támogatás összefüggéseinek vizsgálati lehetőségei a PRISM-D rajzteszt segítségével kórházi kezelés alatt álló súlyos betegek körében. Orvosi Hetilap, 161(39), 1688-1696.

Egy betegség – legyen az egy gyorsabb lefolyású influenza, vagy egy hosszú éveken át elhúzódó krónikus probléma – általában csak orvosi szemmel van vizsgálva. Feltárják a főbb tüneteket, illetve a lehetséges kezelési lehetőségeket, majd a gyógyulást megcélozva addig nézik az adatokat, amíg azok ideális tartományban nem lesznek. Az egész folyamatban van viszont egy tényező, amit elég gyakran nem vesznek figyelembe, ez pedig maga a személy, aki a betegséget elszenvedi. A legelső észlelt tünettől kezdve ő játssza a legfontosabb szerepet a folyamatban és a kimenetel nagy százalékban függ tőle. Már az 1930-as években is felismerték, hogy a betegségek pszichés aspektusa mekkora hatással bír. Dunbar és munkatársai (1936) szerint a felépülés igen figyelemre méltó hányadában játszik szerepet. A beteg megélése minden esetben teljesen egyedi lesz és összehasonlíthatatlan, hiszen benne van a saját személyisége, körülményei és tapasztalatainak összessége. Ezek mind-mind abban is szerepet fognak játszani, hogy a személy viselkedése milyen lesz betegként és mennyire fog részt venni aktívan a saját kezelésében. 

Együttműködés

A gyógyuláshoz a legtöbb esetben szükséges valamilyen típusú kezelés. Ez a legalapvetőbb házi praktikáktól elkezdve a különféle komplex gyógyszeres kezelésekig sokféle lehet. Van valami, ami viszont közös ezekben: csak akkor működnek, ha valóban együttműködik a páciens és végrehajtja, amit kell. Az orvos feladata megfigyelni, hogy egy kezelés milyen hatást hozott, és adott esetben módosítani azt a jobb eredmények érdekében. Éppen ezért kulcsfontosságú tudnia, a betege vajon eleget fog-e tenni annak.  Caron (1968) kutatásában például 27 orvosból 22 túlbecsülte, hogy betege mennyire együttműködő. Ebből is jól látszik, milyen nehéz is ennek a megítélése. 

De mik azok a tényezők, amik segíthetnek és mik azok, amikkel kevesebb az esélye annak, hogy a páciens például szedni fogja rendszeresen a felírt gyógyszert? Jimmy és Jose (2011) számos okot talált erre. Az egyik leggyakoribb ok a feledékenység, hogy a személy egyszerűen csak elfelejti beszedni a gyógyszert. Ezen sokat segíthet, ha egy családtagja figyelmezteti őt, vagy akár valamilyen telefonos emlékeztetőt állít be. Szintén megakadályozhatja vagy nehezítheti az együttműködést, ha a személy egész egyszerűen nem hisz a kezelésben, más vélekedései vannak a gyógyulásáról. Ez ellen nem lehet és nem is kell védekezni, hiszen minden ember más, így mindenki másképp is fog hozzáállni egy betegséghez, viszont nagyon fontos, hogy az orvosok felmérjék előzetesen, hogy maga a páciens hogyan vélekedik a betegségéről és ehhez alkalmazkodva tudjanak beszélni vele és kezelést javasolni. Sok esetben nem arról van szó, hogy a beteg direkt akar dacolni az orvossal, egyszerűen a tájékoztatás hiánya okoz benne ellentmondásokat és veszi el a bizalmát. Egy ideális helyzetben tehát a kezelő részletes tájékoztatást ad, akár írásban, hogy azt később is lehessen tanulmányozni. Nehézséget önmagában a kezelés komplexitása is jelenthet, hiszen minél bonyolultabb, annál nehezebb azt lekövetnie a betegnek is. Ez ellen is csak a leírott, részletes tájékoztatás jelenthet védelmet. 

A kötődés szerepe

A saját hiedelmek és gondolatok mellett vannak olyan tényezők is, amik nagyon régóta ott gyökereznek bennünk, például, hogy milyen a kötődésünk. Nicholls és munkatársai (2014) emlőrákos betegeknél figyelték meg először azt, hogy a bizonytalan kötődési stílus hajlamossá teheti a pácienseket a depresszió és a szorongás fokozottabb átélésére, míg a biztonságos kötődés inkább az aktívabb megküzdést segíti elő. Így tehát lehet, hogy egyesek sokkal negatívabban élnek meg egy-egy megbetegedést, mint mások a kötődésük okán. Désfalvi és munkatársai (2017) magyar mintán is nézték az ilyen jellegű összefüggéseket, és azt találták, hogy inkább a fiatalabbakra jellemző, hogy egy betegség esetén bizonytalan kötődési jeleket mutatnak, sokkal jobban vágynak az intimitásra és jobban tartanak a kapcsolataik elvesztésétől. Az életkor és kötődés tehát két olyan tényező, amik, ha csak önmagukban interakcióba lépnek, újabb és újabb betegségélményt tudnak kialakítani. 

Betegség-viselkedés

Na de létezik-e vajon valamilyen általonos jel vagy viselkedés az élőlények körében, amikor észlelik magukon egy lehetséges betegség tüneteit? Aránylag frissnek tekinthető felfedezés állatok esetében az úgynevezett „sickness behavior”. Ennek lényege, hogy a szervezet citokineket bocsájt ki, amelyek az agyra gyakorolnak hatást, változást idéznek elő az adott élőlény szervezetében és ezáltal a viselkedésében is. Testhőmérsékletük megemelkedik, fokozódik az alvásigényük, étvágytalanná válnak, illetve anyagcsere változások is történnek bennük, melyek következtében a súlyukból is veszítenek (Tizard, 2008). Ami viszont szembetűnőbb, hogy megváltozik a szociális viselkedésük is, távolságot tartanak társaiktól és jellemzően inkább fészkük vagy otthonuk közelében maradnak. Egy vizsgálat során például denevérek esetében figyelték meg ezt a viselkedést (Moreno és mtsai., 2021). De mindez miért érdekes az emberek szempontjából? Ugyanis ez jellemző viselkedés nálunk is megtalálható (Shattuck & Muehlenbein, 2015). Bárki, aki volt már beteg, akár csak egy enyhébb lefolyású influenzával megtapasztalhatta, hogy ilyenkor jobban esik visszahúzódni és az otthon melegében maradni másoktól távol. Persze ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor nincs szüksége az embereknek gondoskodásra, a viselkedés inkább a tágabb szociális interakciókra vonatkozik. Ez a viselkedés, illetve élmény tehát nagyrészt személyiségtől és mindenféle tulajdonságtól függetlenül is megjelenik mindenkiben. 

Betegségélmény, megküzdés

Megnézve objektívebb és személyesebb tényezőket eljutottunk tehát a teljesen szubjektív élményig. Ez az, ami kötődéstől, nemtől, kortól vagy általános betegségviselkedéstől függetlenül is teljesen egyedi. Sokan tanulmányozták az egyéni megéléseket, és ezek segítségével születtek meg az úgynevezett betegségnarratívák (Kleinman, 1986).  Ezek általában jól strukturált, hosszan kifejtett írott szövegek, amik leggyakrabban könyv formájában jelennek meg, de lehetnek blogbejegyzések, naplók vagy filmek is, amik szintén a feldolgozást segítik elő. Egy betegségélményről írni egyfajta pszichés újjáépítés, amely magában foglalja a minták megtalálását, a rend felállítását és sokak számára a jelentés felfedezését is (Hawkins, 1999). Persze legtöbbször nem az egyszerűbb náthák azok, amik esetében az emberek hosszasan taglalnák a megélésüket, ez inkább krónikus betegségek esetén egy jó eszköz – nem csak a résztvevő számára, hanem azoknak is, akik később ezt elolvasva nem érzik egyedül magukat a problémával. 

Összességben egy betegség megélése mindig egyéni lesz, és mindig lesznek újabb és újabb aspektusok benne, amiket kutatva egyre pontosabb képet kapunk ennek a természetétől. Addig is mindig érdemes figyelembe venni a fentebb említett tényezőket, hiszen már ezek segítségével is nőhet a megértésünk, ezáltal pedig könnyebben tudunk segítséget is nyújtani. 

 Források: 

Caron, H. S. (1968). Patients’ Cooperation With a Medical Regimen: Difficulties in Identifying the Noncooperator. JAMA, 203(11), 922. https://doi.org/10.1001/jama.1968.03140110014004

Désfalvi, J., Hámori, E., Horváth, J., Dank, M., & Nagy, L. (2017). Kötődés, korai maladaptív sémák és szubjektív betegségélmény emlőrákkal küzdő nőknél. 72.(1/8.), 127–145.

Dunbar, H. F., Wolfe, T. P., & Rioch, J. McK. (1936). PSYCHIATRIC ASPECTS OF MEDICAL PROBLEMS: The Psychic Component of the Disease Process (Including Convalescence), in Cardiac, Diabetic, and Fracture Patients. American Journal of Psychiatry, 93(3), 649–679. https://doi.org/10.1176/ajp.93.3.649

Hawkins, A. H. (1999). Pathography: Patient narratives of illness. Western Journal of Medicine, 171(2), 127–129.

Jimmy, B., & Jose, J. (2011). Patient Medication Adherence: Measures in Daily Practice. Oman Medical Journal, 26(3), 155–159. https://doi.org/10.5001/omj.2011.38

Kleinman, A. (1986). Illness Meanings and Illness Behaviour. In S. McHugh & T. M. Vallis (Szerk.), Illness Behavior: A Multidisciplinary Model (o. 149–160). Springer US. https://doi.org/10.1007/978-1-4684-5257-0_9

Moreno, K. R., Weinberg, M., Harten, L., Salinas Ramos, V. B., Herrera M., L. G., Czirják, G. Á., & Yovel, Y. (2021). Sick bats stay home alone: Fruit bats practice social distancing when faced with an immunological challenge. Annals of the New York Academy of Sciences, 1505(1), 178–190. https://doi.org/10.1111/nyas.14600

Nicholls, W., Hulbert-Williams, N., & Bramwell, R. (2014). The role of relationship attachment in psychological adjustment to cancer in patients and caregivers: A systematic review of the literature. Psycho-Oncology, 23(10), 1083–1095. https://doi.org/10.1002/pon.3664

Shattuck, E. C., & Muehlenbein, M. P. (2015). Human sickness behavior: Ultimate and proximate explanations. American Journal of Physical Anthropology, 157(1), 1–18. https://doi.org/10.1002/ajpa.22698

Tizard, I. (2008). Sickness behavior, its mechanisms and significance. Animal Health Research Reviews, 9(1), 87–99. https://doi.org/10.1017/S1466252308001448

Az emberi agy napról napra képes önmagát megújítani, újraszervezni. Ez az ismeret korántsem volt egyértelmű az elmúlt évszázadokban, ugyanis tekintett a tudomány az agyra stabil, megváltoztathatatlan anatómiájú struktúraként, vagy ha feltételezték is az átrendeződés képességének meglétét, azt csak az emberi élet első néhány évére korlátozódó jelenségnek gondolták. Az 1970-es évek felfedezései nyomán kiderült azonban, hogy bármilyen tevékenységet is végzünk, azzal az agy a saját szerkezetét is megváltoztatja, megerősíti a feladat elvégzéséhez szükséges kapcsolatokat.

Az elmúlt évtizedekben egyre több, korábban elképzelhetetlennek tartott gyógyulás és terápiás módszer fejlődött ki az ide vonatkozó kutatások által. Bár a legtöbb történet csodálatos és ritka esetekről szól, a leghétköznapibb tevékenységeinket is érdemes megvizsgálni a neuroplaszticitás fényében.

Fantasztikus gyógyulások a plasztikus agynak köszönhetően
Ritka, hogy hiteles források és tudományos megalapozottság rejlik egy-egy szinte természetfelettinek mutatkozó tünetegyüttes és az abból való felépülés mögött. Általában szenzációhajhász bulvár újságok szalagcímei vagy értelmezhetetlen hátterű online hirdetések keltik fel a figyelmet ebben a témában, olykor pedig elég lehet bekapcsolni egy-egy életmód témájú tévécsatornát egy jól elkapott műsoridőben. Milyen az, amikor értjük a mechanizmust, ami a csodák mögött van, és valódi tudományos áttörésekről van szó? Van-e egyáltalán bármilyen rendkívüli az ilyen “csodák” mögött?

Miért veszítjük el idős korunkra az egyensúlyérzékünket? Az agyunk rengeteg információt használ ahhoz, hogy nagy pontossággal meghatározza, milyen testhelyzetben vagyunk, és éppen mely izmok aktiválására van szükség ahhoz, hogy ne essünk el. Ezek egyike a belső fülben megtalálható, a tér három dimenziójában való mozgásokat leképező félkörös ívjáratok rendszere, de a perifériákról érkező aktivitás is fontos: a talpunk a talajjal való érintkezés során nagy felbontású képet küld az agyunknak a környezetünkről. Ezen a ponton lép közbe a neuroplaszticitás egyik mechanizmusa: Azokat az idegpályákat, amiket nem használunk, elveszítjük, vagy szerepüket más kapcsolatok veszik át, így egy vastag talpú cipő felhúzása, és ezzel az érzékelés részletességének elhomályosítása az évek során elvezethet az egyensúlyérzék romlásához, ugyanis csak a cipőtalp miatti kis részletességű információ kerül felhasználásra, az agyunk pedig megtanulja, hogy ha ez évtizedeken keresztül így történik, akkor a részletesebb képet feldolgozó idegpályák egy részére nem lesz szükség, azok részt vehetnek más kapcsolatok kialakításában.

Hogy lehet terápiás eljárássá fejleszteni ezeket az ismereteket?
Norman Doidge pszichiáter könyvében beszámol egy nő esetéről, akinél a félkörös ívjáratok  működése nagymértékben károsult, így a teljesen megbízhatatlan egyensúlyi információk miatt folyamatosan úgy érezte, mintha zuhanna. Az agy számára azonban teljesen lényegtelen, hogy egy információt milyen forrásból kap meg. Ebben az esetben a félkörös ívjárat is helyettesíthető egy jól megtervezett orvosi készülékkel. Erre az elvre alapozva egy nyelv felületéhez rögzített eszköz, amely apró elektromos impulzusokká alakította a fej helyzetének adatait, képes volt arra, hogy átvegye a nem megbízható félkörös ívjáratok szerepét, a páciens újra stabilan állni, majd járni kezdett. Ennél is megdöbbentőbb, hogy az eszköz elhagyása után is, bizonyos idejű gyakorlás után meg tudta tartani egyensúlyát, annak köszönhetően, hogy a készülék lehetőséget biztosított új idegpályák és kapcsolatok kialakulására azzal, hogy a nem működőket “lezárta”. Szervezetünk tehát lényegében folyamatosan törekszik arra, hogy ha egy feladatot nem tud ellátni, hatékony kerülőutakat találhasson.

Élhet-e egy ember egy agyféltekével?

Egy-egy funkció ellátása, helyettesítése még belátható feladatnak tűnik, azonban képes lehet-e az emberi szervezet megküzdeni azzal, ha az agy egyik fele ki sem fejlődik? Valóban egészen szélsőséges esetről van szó, sokan élnek egy vesével vagy tüdővel, de az agy nem páros szerv, és egy egész agyfélteke nélkülözése súlyos következményekkel járna - gondolhatnánk, hiszen egy-egy kiemelt fontosságú területet érintő agyvérzés is gyakran halálos kimenetelű. A valóságban azonban már számos esetet dokumentáltak, amikor egyetlen kifejlődött agyféltekével teljes életet éltek az érintettek. Doidge számolt be Michelle esetéről, akinél a születést követő rutinvizsgálatok során az orvosok fel sem fedeztek semmilyen rendellenességet, és 37 éves korára sincsenek szembetűnő jelei a szervi hiányosságának. Dolgozik, elvégzi az egyszerűbb otthoni teendőket, érthetően beszél, kommunikál. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének nyomai a hiányzó agyféltekének: Michelle nehezen tudja kontrollálni az érzelmeit, a téri-vizuális észlelése nem tökéletes, hasonlóan az absztrakt koncepciók megértéséhez és az új helyszíneken való tájékozódáshoz - számolnak be róla a CNN cikkében. Érdekes továbbá, hogy bizonyos területeken rendkívüli szellemi képességei is kialakultak. Egy 18 éves periódusból ugyanis minden egyes napra élénken emlékszik, gondolkodás és számolgatás nélkül fel tudja idézni, a hét melyik napjára esett egy véletlenszerűen kiválasztott dátum.

A neuroplaszticitás lehetőségeiről mi sem tanúskodhatna jobban, mint ez az eset, de mi is történt pontosan? Hogy volt képes Michelle agya ennyire hatékonyan megbirkózni egy ilyen hatalmas feladattal? A magyarázat a plaszticitás egyik formája, az úgynevezett tükörrégió-helyettesítés, amikor az egyik agyfélteke bizonyos kieső működéseit átveszi a másik félteke azzal szimmetrikus része. Így történhetett, hogy az alapesetben látási-térbeli feldolgozást végző jobb agyfélteke képessé vált például a beszéd feldolgozására is. Fontos ugyanis, hogy az élet korai szakaszaiban az agy strukturális elemei (így az agyféltekék általánosságban is) rendkívül hasonlóak, csak később specializálódnak. Az, hogy a legtöbb emberben viszonylag egyezően alakultak ki a területek funkciói, csak “hajlamoknak” köszönhető, nem kőbe vésett szabály. Michelle esetében még épp abban az időben történt a fejlődési rendellenesség, amikor volt lehetősége alkalmazkodni.

Hogyan használhatjuk agyunk plaszticitását saját javunkra?

Ha ilyen csodálatos dolgokra képes a szerkezetében folyamatosan megújuló agy, miért nem használjuk ki az ebben rejlő lehetőségeket a mindennapi életünkben? A neuroplaszticitás ugyanis nem csak egy ritka mechanizmus, hanem minden ember központi idegrendszerének az alapvető működési módja. Terápiás céllal az ide kötődő eredmények használhatók agyvérzések rehabilitációs kezeléseként, amputáció utáni fantomfájdalom, valamint például Parkinson- vagy Alzheimer-kór esetén is.

Mi az, amit egészséges idegrendszerrel rendelkező emberként tehetünk, hogy mentális egészségünk megőrzésének szolgálatába állítsuk saját agyunkat? A változásokhoz figyelemre van szükség, és az agyunk koncentráció közben aktiválódó része (nucleus basalis) szükséges az új neurális kapcsolatok megerősítéséhez. Míg gyermekkorban ez a terület állandóan aktív, felnőttként valaminek be kell kapcsolnia. Az ebben rejlő potenciál kihasználásához a tanácsok pedig nem különböznek semmiben az általános egészséges életmódhoz fűződőktől. Ingergazdag környezet, testmozgás és tanulás. A testmozgás bizonyítottan új őssejtek létrehozásához járul hozzá, amiknek növelhetjük az élettartamát a tanulással, így támogathatjuk a plasztikus változásokat és tarthatjuk jó állapotban az agyunkat, idegrendszerünket, szervezetünket.

Források:

- Doidge, N. (2011). A változó agy - Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából. Budapest: Park Könyvkiadó.
- https://edition.cnn.com/2009/HEALTH/10/12/woman.brain/index.html
- Steven C. Cramer, Mriganka Sur, Bruce H. Dobkin, Charles O'Brien, Terence D. Sanger, John Q. Trojanowski, Judith M. Rumsey, Ramona Hicks, Judy Cameron, Daofen Chen, Wen G. Chen, Leonardo G. Cohen, Christopher deCharms, Charles J. Duffy, Guinevere F. Eden, Eberhard E. Fetz, Rosemarie Filart, Michelle Freund, Steven J. Grant, Suzanne Haber, Peter W. Kalivas, Bryan Kolb, Arthur F. Kramer, Minda Lynch, Helen S. Mayberg, Patrick S. McQuillen, Ralph Nitkin, Alvaro Pascual-Leone, Patricia Reuter-Lorenz, Nicholas Schiff, Anu Sharma, Lana Shekim, Michael Stryker, Edith V. Sullivan, Sophia Vinogradov, Harnessing neuroplasticity for clinical applications, Brain, Volume 134, Issue 6, June 2011, Pages 1591–1609, https://doi.org/10.1093/brain/awr039

Manapság egyre elterjedtebb diagnózis a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), amely a gyerekek nagyjából 2-7,1%-át érinti.  A pszichiátriai zavarok tekintetében a többi pszichiátriai morbiditáshoz képest egy erősen öröklődő rendellenességről beszélünk, azonban vannak olyan esetek, amikor a figyelemzavaros tünetek hátterében más húzódik meg a genetikai hatások helyett. 

Azt már tudjuk, hogy a gyermekkori rossz bánásmód, elhanyagolás és szexuális, fizikai bántalmazás erős táptalaja a későbbi pszichiátriai zavarok kialakulásának, de mire is kell gondolnunk akkor, amikor figyelemzavaros tüneteket észlelünk egy korábbi bántalmazáson átesett személy esetében?

A traumás eseményeknek való kitettség - különösen hosszú távon, - széleskörű mentális és biológiai következményekkel jár együtt. Így az averzív környezeti stresszorok jelenléte csökkent megküzdési és érzelem szabályozási, valamint viselkedés szabályozási képességekhez vezet. Súlyos bántalmazáson átesett személyek esetében ezek mellett még a PTSD gyakori tünetei, az emlékbetörések, a túlzott izgatottság és bizonyos dolgoknak a kerülése is megjelenhetnek.

Tehát a gyermekkori bántalmazáson átesett személyek serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban hajlamosak arra, hogy könnyen túlterheltek legyenek, érzékenyebben reagáljanak a környezeti stresszorokra és a semleges ingerekre. Ezeken felül az önmegnyugtatás és impulzus kontroll területén is nehézségeik lehetnek. Megfigyelhető esetükben egyfajta, a környezet iránt mutatott túlzott éberség és ijedtség, valamint ingerlékenység. Hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyjanak egyes tényezőket - esetlegesen olyanokat, amelyek a traumatikus eseményekre emlékeztetik őket -, továbbá gyakran vehető észre náluk koncentrációs nehézség, nyugtalanság vagy a figyelem elkalandozása. 

Ezek mind olyan tünetek, amelyek az ADHD csoportjába sorolhatók, azonban a traumatikus eseményen átesett személy által mutatott ezen tünetek oka nem elsődlegesen a figyelemzavaros hiperaktivitás-zavar, hanem az, hogy kiépítsen egy olyan védőmechanizmust a környezettel szemben, amely segíti megvédeni őt az esetleges jövőbeli traumáktól. 

Egyes tanulmányok a serdülők esetében korábban már foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a bántalmazás, traumatikus események mely fajtái vezetnek nagyobb valószínűséggel az ADHD tünetek megjelenéséhez. Az eredmények alapján a serdülő lányok esetében a fizikai bántalmazás jósolja be leginkább ezen tünetek megjelenésének a valószínűségét, még a serdülő fiúk esetében az érzelmi bántalmazás van nagyobb hatással a tünetek megjelenésére.

Az anamnézis során tehát ezért is fontos felderíteni a jelenlévő tünetek valódi hátterét és megvizsgálni az élettörténetet, hiszen ezekben az esetekben könnyen kialakulhatnak nem megfelelő diagnózisok és ezzel együtt nem megfelelő kezelési módok a két zavar tüneteinek nagyfokú átfedése miatt. 

Irodalom: 

González, R. A., Vélez-Pastrana, M. C., McCrory, E., Kallis, C., Aguila, J., Canino, G., & Bird, H. (2019). Evidence of concurrent and prospective associations between early maltreatment and ADHD through childhood and adolescence. Social psychiatry and psychiatric epidemiology, 54, 671-682.

Szymanski, K., Sapanski, L., & Conway, F. (2011). Trauma and ADHD–association or diagnostic confusion? A clinical perspective. Journal of Infant, Child, and Adolescent Psychotherapy, 10(1), 51-59.

Az egyének lelki egészsége szempontjából messze nem elhanyagolható közeg maga a munkahely, ahol a napjaik jelentős részét töltik el. A munkahely maga, a munkavégzés típusa, a munkahelyi légkör, a feladatkörök sajátosságai mind-mind alakítják az egyének munkahelyi jóllétének minőségét. Ugyanakkor a személyek egymással való viszonya és a köztük zajló kommunikáció minősége is meghatározója annak, hogy az egyénekben milyen érzések és ellenérzések támadnak a munkahelyükkel, kollégáikkal, de adott esetben saját magukkal kapcsolatban.

Habár többféle elképzelés is született arra vonatkozóan, hogy hogyan válik valaki munkahelyi környezetben bántalmazottá, mindegyikben közös az a fajta aszimmetria, amely a kollégák közötti kommunikációban, a kialakult konfliktusos szituációban és a szituációval kapcsolatos érzésekben egyaránt tetten érhető. A kommunikáció azért kulcsfontosságú tényező, mert a verbális és lelki bántalmazás ezen a csatornán keresztül fejti ki terrorizáló hatását. A lelki terror esetében mindig egy bántó, rosszszándékú, ártó kommunikáció figyelhető meg.

A munkahelyi bántalmazás esetében – hasonlóan más bántalmazásokhoz is - megfigyelhető a bántalmazás hatására elinduló pszichoszomatizációs folyamat, amely végső soron az egyének fizikai egészségét veszélyeztetheti. A bántalmazás folyamatjellegét érdemes szem előtt tartani, hiszen sokszor éppen az apró, kisebb kellemetlen helyzetek tudnak hosszú távon odáig elfajulni, hogy a személy kiközösítve érezheti magát, illetve reményvesztett állapotba kerülhet. Ebből már érzékelhető, hogy az időnek is meghatározó szerepe van a téma tárgyalásában, hiszen kellemetlen helyzetek gyakran előállnak a munkahelyi folyamatok során, de ezek a munkahelyi környezet természetes velejárói. Ugyanakkor a hosszú időn át fennálló, gyakran egy éves, de akár hosszabb időszakot is felölelő mobbing már valami egészen másról tanúskodik. Tehát az idői perspektíva és a pszichoszomatikus tünetek megjelenése is a bullying folyamatjellegét erősítik.

Felmerülhet a kérdés, hogy a munkahelyi bántalmazás milyen módozatai figyelhetők meg. Ennek a megválaszolásához érdemes különválasztani, hogy a konfliktus maga mivel kapcsolatos: a bántalmazott személyével vagy konkrétan a munkával. Az előbbi esetében különböző bántalmazási módokat lehet felsorolni, úgy mint:

• verbális agresszió,
• izoláció,
• kiközösítés,
• érzelmi bántalmazás,
• megalázás és
•  az önbizalom csorbítása.

Az utóbbi esetében gyakran megfigyelhető:

• az információ manipulálása és
• a munkahelyi körülmények manipulálása.

Mint minden bántalmazás esetében, a munkahelyi környezetben is jelen vannak az agresszió aktív (például a verbális agresszió, érzelmi bántalmazás) és passzív formái (például az információk visszatartása), ezek akár egymást felváltva is jelen lehetnek a munkahelyi működésben. A bántalmazottak száma is eltérő lehet: egy nagyobb csoporttól kezdve egy személy ellen irányuló bántalmazásról is lehet beszélni. Ugyanez mondható el a bántalmazóról is: több egyén együttesen és egy személy önmagában is képes a bántalmazásra. 

A munkahelyi bántalmazás hatással van az egyének munkahelyi teljesítményére, mentális és fizikális jóllétére, illetve adott esetben a munkahely hírnevére, annak külső megítélésére, de akár a munkahely összteljesítményére egyaránt. Ennél fogva a munkahelyi környezet és a munkavállalók dinamikájának a pszichológiai vonatkozása kiemelt jelentőséggel bír az egyéni jóllét és a hatékony, harmonikus munkakörnyezet kapcsolatának szempontjából is. 

Források:

Juhász Tímea (2018). Miképpen érintettek, és hogyan reagálnak a nők és a férfiak a munkahelyi lelki terrorra? Munkaügyi Szemle, Vol. 5 No. 3., 375 – 381. https://doi.org/10.3311/ope.259

Einarsen, S. V., Hoel, H., Zapf, D., & Cooper, C. L. (Eds.). (2020). Bullying and harassment in the workplace: Theory, research and practice. CRC press.