Az ember társas lény, elengedhetetlen számára a kötődés. Azért, hogy egy biztonságos kötődési forma alakuljon ki a gyermekekben, alapvetően a szülők vagy az elsődleges gondozók felelősek. Az általuk közvetített képet internalizálja a fiatal, majd a későbbiekben ezt a tapasztalatot sémának használja saját kapcsolatai menedzseléséhez. Ám sokszor ez a kapcsolat nem tud optimálisan kibontakozni, sőt, van, amikor traumatikus események következtében kifejezetten egészségtelen eredményt szül. Ennek következtében az emberek a rossz kapcsolatokba keverednek, gyakran abúzus áldozatai lesznek felnőtt életük során. Azonban van egy másik, rejtélyes jelenség, amely hasonló ívvel rendelkezik, viszont sokkal rövidebb idő alatt játszódik le, például egy túszejtés keretein belül. Ez pedig nem más, mint a Stockholm-szindróma.

Definícióját tekintve a Stockholm-szindróma megküzdési mechanizmus, vagy pszichológiai válaszreakció egy bántalmazó vagy fogoly szituációban. Az áldozatok elkezdenek pozitív érzelmekkel fordulni bántalmazóik felé, szimpatizálnak velük. Sőt, előfordul, hogy az elkövetők érdekeit és céljait a sajátjuknak tekintik, és negatívan fordulnak bárki felé, aki ki akarja őket húzni ebből a mérgező függésből, mint például a rendőrség vagy egy segíteni próbáló barát. A mechanizmus feltételezett célja nem más, mint hogy segítsen megbirkózni a szenvedő alanynak az őt érő traumával vagy rettentő szituációval, ezzel biztosítva a túlélést. Most, hogy az alapvető paramétereket tisztáztuk, felmerülhet a kérdés; de miért éppen Stockholm?

Az eset, melyről eme jelenség a nevét kapta, 1973. augusztus 23-án történt, a Sveriges Kreditbankban, Stockholmban. Két börtönszökevény a hatalma alá kerítette az épületet, amelybe délelőtt negyed tizenegykor léptek be, mindketten gépfegyverrel felvértezve. Öt és fél napon, pontosabban 131 órán keresztül tartották fogva a banki dolgozókat egy széfben. Miután a rendőrség megoldotta a krízishelyzetet, a túszok interjút adtak élményükről. Érdekes részleteket osztott meg a nagy világgal a négy alany, mivel erős kötődést éreztek fogvatartóik felé, sőt, egyikük az ostrom alatt azt mondta, hogy a szökevények “megvédik őket a rendőröktől”. A későbbiekben is fennmaradt ez a pozitív attitűdjük. Volt olyan, aki a bűnözőket támogató bizonyítékot szolgáltatott, és volt, aki gyűjtést szervezett, hogy legyen miből finanszírozni a túszejtők jogi védelmét. 

A jelenség teljes mértékben beágyazódott a köztudatba, ám a tudósok a mai napig elgondolkoznak a fenomenon helytállóságán. Jelen pillanatban a Stockholm-szindróma nem diagnosztizálható kórkép, hanem - mint ahogy korábban említettük - megküzdési mechanizmusként, válaszreakcióként van definiálva. Ennek egyik oka, hogy ezáltal komolyabban vehetőek a páciensek, továbbá felmerül a konzisztencia problémája. Ugyanis az esettanulmányok alapján, bár felfedeztek bizonyos mintázatokat, amelyek a jelenség kialakulásához vezethetnek, - sőt, Graham és munkatársai egy Stockholm-szindróma Skála nevű mérőeszközt is publikáltak-,  nem mindenkinél alakul ki szindróma, akiknél adottak a feltételek. 

A tünetek meghatározásában viszont már szilárdabb talajon állunk. A korábban említett tünetek, mint például a bántalmazó felé irányuló pozitív és a külső segítség felé irányuló negatív érzelmek, továbbá a fogvatartó értékeinek és céljainak internalizálása egyértelműen a lista elején vannak. Emellett az áldozatnak a poszttraumás stressz szindrómához, tehát a PTSD-hez hasonló élményei lehetnek, mint a flashbackek (hirtelen visszaemlékezés a traumatikus eseményre), bizalmatlanság, irritáltság és szorongás érzése, valamint nem tudnak kikapcsolódni és nehezen koncentrálnak dolgokra. Graham (1994) szerint nem szükséges, hogy minden kritériumot kipipáljon valaki a felsorolásból. Akkoriban úgy gondolta, hogy a Stockholm-szindróma egy kontinuum, tehát bizonyos tünetek változó számban és mértékben lehetnek jelen egy személyben. További indikátorokat is megnevezett, amelyek szerinte a “diagnózist” alkothatják. Ezek közül néhány:

• az áldozat hálás a bántalmazó minden kis kedvességéért,
• megtagadja saját dühét, akár mások vagy a maga irányába,
• az áldozat mindent megtesz, hogy a fogvatartóját boldoggá tegye, ez az igyekvés azonban egyirányú, valamint
• az áldozat az elkövető szemén keresztül látja magát, nem rendelkezik önálló perspektívával. 

Ezek életbe lépéséhez szükségesek bizonyos kognitív torzítások, hiszen másképp az áldozat látná saját viselkedése irracionális mivoltát. A kognitív torzítások itt, mint túlélési stratégiák funkcionálnak, és példa rájuk az önhibáztatás, az, amikor a bántalmazót látják az áldozatnak, vagy az abban való hit, hogy a bántalmazás megszűnik, ha eléggé szeretik az elkövetőt.  

Graham feltételezései szerint ezek a kognitív ferdítések három célt szolgálnak, amelyek végcélja a túsz életbenmaradási esélyeinek optimalizálása. Azzal hogy elnyomja magában a terrort, és törekszik a kötődésre, amelyet adott esetben viszonoz bántalmazója - tényleges vagy képzelt módon -, reményt vált ki az elszenvedő személyben, mivel átformált egy abuzív kapcsolatot gondoskodóvá. Azt viszont beláthatjuk, aránylag kevesen kerülnek valaha fogvatartott helyzetbe. Ám mégis vannak a mindennapi életben olyan szituációk, mely során hasonló felállással, kapcsolati dinamikával találkozunk, és melyeknek terméke lehet egy Stockholm-szindrómára hajazó állapot.

Ilyen például, ha valaki gyermekkori bántalmazás, emberkereskedelem áldozata volt, toxikus kapcsolatban él, vagy (bizonyos esetekben) versenysportolói babérokra tör. Mindegyik felállásban hatalmi különbségek fedezhetőek fel a kapcsolat két oldalán, a bántalmazó a dominánsabb, és tőle függ a kiszolgáltatott szenvedő fél, akár előrejutás és fejlődés (sport), vagy a legalapvetőbb túlélés (emberkereskedelem, gyermek-felnőtt viszony) szempontjából. Gyakori közös érzelmük az áldozatoknak a helyzet kilátástalansága és a kedvesség feltételezése a másik oldal irányából, ezzel fenntartva a dinamikájukat. Kifejező példa erre, amikor egy ismerősünk folyton-folyvást visszamegy az amúgy bántalmazó párkapcsolatába, mert egyszerűen nem tudja otthagyni, nem tud nélküle lenni.

Arra viszont továbbra sem jöttünk rá, hogy mik azok a kritériumok, amik alapján eldől, kialakul-e ez a mérgező függő viszony. Eredetét illetően egyes gondolkodók szerint evolúciós előny volt, ha kötődni kezdtünk a fogvatartóinkkal, hiszen a korai civilizációkban gyakran estünk más csoportok áldozatainak, de egy másik feltételezés szerint a szituáció érzelmi túltöltöttsége a felelős a túlzott pozitív megítélés kialakulásáért. 

Ha pedig, így vagy úgy, de kialakult egy Stockholm-szindrómához hasonló állapot, akkor a következő lépcsőfok a kezelés, hogy minél hamarabb a lehető legteljesebb életet élje az érintett személy. Ez megvalósulhat PTSD kezelési módszerekkel, vagy pszichológiai tanácsadással, melyek jótékony hatással bírnak olyan tünetekre, mint a szorongás és a depresszió. Hosszú távon pedig a pszichoterápia, és egy egészséges megküzdési mechanizmusokat és válaszokat tartalmazó eszköztár kiépítése lehet a leghatékonyabb út a traumatikus események feldolgozása érdekében. 

Források:

• Julich, S. (2005). Stockholm Syndrome and Child Sexual Abuse. Journal of Child Sexual Abuse, 14(3), 107–129. doi:10.1300/j070v14n03_06
• Graham, D. L. R., Rawlings, E. I., Ihms, K., Latimer, D., Foliano, J., Thompson, A., Suttman, K., Farrington, M., & Hacker, R. (1995). Stockholm Syndrome Scale [Database record]. APA PsycTests. https://doi.org/10.1037/t77414-000
• De Fabrique, N., Van Hasselt, V. B., Vecchi, G. M., & Romano, S. J. (2007). Common Variables Associated with the Development of Stockholm Syndrome: Some Case Examples. Victims & Offenders, 2(1), 91–98. doi:10.1080/15564880601087266
• Namnyak, M., Tufton, N., Szekely, R., Toal, M., Worboys, S., & Sampson, E. L. (2007). “Stockholm syndrome”: psychiatric diagnosis or urban myth? Acta Psychiatrica Scandinavica, 0(0), 071120024945001–??? doi:10.1111/j.1600-0447.2007.01112.x 
• Rebecca Bailey, Jaycee Dugard, Stefanie F. Smith & Stephen W. Porges (2023) Appeasement: replacing Stockholm syndrome as a definition of a survival strategy, European Journal of Psychotraumatology, 14:1, DOI: 10.1080/20008066.2022.2161038 
• Matthew H. Logan. Stockholm Syndrome: Held Hostage by the One You Love. Violence and Gender.Jun 2018.67-69.http://doi.org/10.1089/vio.2017.0076 
• https://my.clevelandclinic.org/health/diseases/22387-stockholm-syndrome
• https://www.healthline.com/health/mental-health/stockholm-syndrome#symptoms

Gyakran értetlenül állunk elképesztően súlyos, megtörtént esetek előtt és kérdezzük mindannyian magunktól, hogy hogyan nem vettük észre előbb vagy hogy lehet az, hogy nem hallottunk róla?

A bántalmazáson átesett személyek esetében gyakori jelenség, hogy a bántalmazás megtörténte után csak jóval később merik vállalni a megrázkódtatásaikat, sérelmeiket és a történtek hosszú időn át rejtve maradnak a bántalmazott személy tágabb környezete elől. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem beszéltek róla hamarabb, miért nem osztották meg senkivel? 

A hallgatás hátterében nagyon sok esetben nem más, mint a szégyen áll. A bántalmazások esetében érdekes dinamika, hogy nem a bántalmazó, hanem az áldozat éli meg szégyenként, ami vele történt. Az áldozat szégyelli saját kiszolgáltatottságát, a történteket, hogy éppen vele történt meg, valamint a bántalmazással járó további testi-lelki tüneteket.

A szégyen következtében fellépő hallgatás lehetővé teszi azt is, hogy az áldozatnak ne kelljen foglalkoznia a történtekkel, még egyszer emlékeznie rá. Ez a fajta figyelmen kívül hagyás biztonságot ad az áldozat számára, hiszen, ha nem foglalkozunk a történtekkel, akkor a sebek gyógyításával sem kell.

A bántalmazást követően kialakuló szégyenérzetnek hosszútávú hatásai is vannak, amelyek nem csak akadályozhatják az áldozatok gyógyulását, de az életük számos területére további befolyást gyakorolhatnak. Ilyen lehet többek között az, hogy a hosszan fennálló szégyenérzet megnehezíti az áldozatok pszichológiai alkalmazkodását, azaz rosszabbul reagálhatnak a pszichoterápia alkalmazására, így például a PTSD-s tünetek csökkentése is sikertelenebb lehet. Továbbá a hosszan fennálló szégyenérzet az öngyilkossági gondolatok, önkárosító magatartásformák megjelenését is előidézheti.

A bántalmazást követő szégyenérzet természetesen az áldozatok személyes kapcsolataira is hatással van, hiszen az állandó szégyenérzet akadályozza a meglévő kapcsolatok fenntartását vagy akár az újak kiépítését, megteremtését is. Az áldozat a szégyen érzése következtében úgy érezheti, hogy teljesen elszakad a külvilágtól, ezért az intim, bensőséges, akár szexuális kapcsolatok távolivá válhatnak számára, a veszély jelzésével ruházódhatnak fel.

Továbbá a bántalmazáson átesett személyek a szégyen következtében önmagukat gyakran érdemtelennek és jelentéktelennek tekinthetik, ezzel összefüggésben szintén gyakran gondolhatják, hogy a történtekért megbélyegzik és elítélik őket. Mindezek miatt tehát kulcsfontosságú az áldozatok esetében a szégyen felismerése és egy terápiás munka során a szégyenérzet elfogadása és csökkentése.

A bántalmazáson átesett személyek esetében a szégyen érzése visszavetheti a megtörténtek vállalását és kimondását, de ugyanakkor a felszabadulás a gyógyulási folyamat kezdete is lehet az áldozatiság vállalásával. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt, hogy ez a vállalás egyben kiszolgáltatottá is teheti az áldozatokat a környezet számára, hiszen eleinte még nem tudhatják, hogy milyen reakcióra is számíthatnak az őket körül vevők részéről.

Irodalom:

MacGinley, M., Breckenridge, J., & Mowll, J. (2019). A scoping review of adult survivors’ experiences of shame following sexual abuse in childhood. Health & social care in the community, 27(5), 1135-1146.

Amikor a bántalmazás szót halljuk, elsőként lila foltok, az erőszak és a fizikai bántalmazás jut eszünkbe. Nem is véletlen, hiszen ez a bántalmazás egyik leggyakoribb és legláthatóbb formája. Azonban sok olyan bántalmazási forma létezik, aminek nincsen szemmel látható nyoma és talán - hacsak jobban bele nem gondolunk - nem is tűnik bántalmazásnak. Az utóbbi halmazba tartozik többek között a gazdasági bántalmazás (economic abuse) is.

Azt MPT IT ebben a cikksorozatában, a bántalmazás megannyi formájára törekszik felhívni a figyelmet, hiszen a jobban ismert „klasszikus” bántalmazási formáknál ma már jóval többet meg tudunk különböztetni. Sok formája mind a köztudatban, mind a tudományos életben kevesebb figyelmet kap, pedig minden típusról egyformán fontos lenne beszélnünk. 

A fogalom meghatározása

A gazdasági bántalmazást olyan taktikák, viselkedések és minták összességeként definiálhatjuk, amely során az egyének valamilyen szinten beavatkoznak partnerük gazdasági erőforrásainak megszerzésébe, annak felhasználásába vagy akár fenntartásának képességébe. Mint a legtöbb bántalmazási forma esetében, itt is nagy szerepe van az kontrollálásnak, ebben az esetben a partner bevétele vagy tulajdona feletti kontrollnak. Ide tartozó viselkedésformákként megemlíthetjük az erőforrások ellenőrzését, kihasználását vagy szabotálását, nem csak a már meglévő erőforrások esetében, hanem magát a munkát és a foglalkoztatást is beleértve. Leggyakoribb példa a gazdasági bántalmazásra a fizetés elvétele, amelynek célja minden esetben az önálló életvitel megakadályozása így függő helyzetbe kényszerítve az áldozatot. A gazdasági bántalmazás, mint ahogy a legtöbb bántalmazási forma áldozatai is, döntő többségükben nők. A legtöbb erre vonatkozó szakirodalom is szinte kivétel nélkül a nőket ért atrocitásokat vizsgálja és számol be róluk.

Bántalmazási taktikák

A gazdasági bántalmazás véghez vitelének rengeteg módja van, és sok esetben az áldozatnak fel sem tűnik, hogy mi történik vele éppen, olyan rejtett stratégiát használnak ellene. Egy gyakori példa ilyen taktikára, hogy a bántalmazó megakadályozza a másik félt abban, hogy az munkát találjon, vagy épp megtartsa aktuális állását. Több kutatás arról számol be, hogy a bántalmazó férfiak gyakran lebeszélik, aktívan megakadályozzák, vagy esetleg megtiltják párjuknak, hogy a ház körüli munkákon kívül végezzenek más munkát. Az ilyen bántalmazási formát a klasszikus női szerep és a háztartásbeli anyuka sztereotípiája miatt különösen nehéz felismerni az elszenvedőnek. Főként akkor, ha ezeket a próbálkozásokat a bántalmazó olyan köntösbe bújtatja, amiből a nőnek tulajdonképpen előnye származik, mivel nem kell a munkán aggódnia. Egy tanulmányban olyan konkrét taktikákról olvashatunk a gazdasági bántalmazás kapcsán, amelyek az egészen meglepő, hétköznapi feledékenységnek tűnő balesetektől a fizikai bántalmazásig terjednek. A bántalmazó férfiak szándékosan szabotálják partnerüket például azzal, hogy nem vigyáznak a megbeszélt időpontokban a gyerekekre, vagy akár apró, de annál láthatóbb helyen lévő sérüléseket okoznak. Tehát a reggeli folyamatos munkából való késés, ami aztán a munkahely elvesztéséhez vezetett, nem azért volt, mert nem állítottunk ébresztőt, hanem mert a bántalmazó szándékosan kikapcsolta azt. 

Más áldozatok olyan eseményekről számoltak be, hogy a bántalmazó tönkretette autójukat, vagy ellopta a kocsikulcsot, esetleg nem vitte el őket munkába. Más nők olyan esetekről mesélnek, amikor párjuk nem hagyta őket aludni, levágta a hajukat vagy elrejtette a ruháikat. A bántalmazó férfiak sok esetben úgy avatkoznak bele a bántalmazottak munkájába, hogy megjelennek a munkahelyükön, ahol jelenetet rendeznek őket és a munkatársaikat zaklatva, ami sok esetben a munkahely elvesztését eredményezte. Sok bántalmazó minden más olyan tevékenységbe is beleavatkozik, aminek az önfejlesztés, ezáltal egy jobb munkahely megszerzése lenne a célja. Ez alatt tanfolyamokra, diplomák megszerzésére és ezen folyamatok szabotálására kell gondolnunk.

Ha a bántalmazó nem a munkaképességbe vagy a munkahely megtartásának folyamatát szabotálja, akkor másképpen igyekszik a bántalmazottat akadályoztatni. Egy másik gyakori taktika az erőforrások elvétele, azok használatának megtiltása. Sok nő számol be arról, hogy párjuk elköveteli tőlük a fizetésüket ezzel megakadályozva, hogy saját pénzük legyen. Ezután minden pénzügyi erőforrást a férfi kezel és szigorúan beosztja annak felhasználását, addig a pontig, amíg a nő már ételt sem tud magának venni a férfi nélkül. Sok olyan esetről is olvashatunk, hogy a bántalmazók meglopják párjukat, felesleges károkat okoznak, vagy adósságot halmoznak fel, arra kényszerítve ezzel a bántalmazottat, hogy felélje tartalékait.

A kép a „Maid” című Netflix sorozatból származik, amely az emocionális, pszichológiai és gazdasági bántalmazás sajátos nehézségeire hívja fel a figyelmet.

Gazdasági bántalmazás hatásai

Az egyik legfőbb célja a gazdasági bántalmazásnak, hogy a bántalmazott anyagilag függővé váljon a bántalmazótól. A kiszolgáltatottság érzése mellett komoly fizikai és pszichológiai károkat okoz az elszenvedőnek. Olyan lehetetlen helyzetben találja magát sok nő, hogy menekülne a bántalmazó kapcsolatból, de mivel anyagilag teljesen kisemmizték, nagyon limitált lehetőségei vannak az újrakezdésre. Ez a probléma hatványozottan érinti az alacsony jövedelemmel rendelkező nőket, akik sokszor a mindennapi szükségleteik ellátására sem képesek. Azok a nők, akik mégis képesek kilépni a bántalmazó kapcsolatból, életminőségük fokozott romlását tapasztalhatják, sok esetben szegénységben végső soron pedig hajléktalanként kényszerülnek élni.

Megelőzés

Megelőzésként sokat segíthet, ha edukáljuk magunkat a pénzügyekről és nem bízzuk rá a partnerünkre már kezdetben az összes pénzügyi intézkedést, a számlák kezelését. Ha közös kasszán vagyunk, akkor is érdemes a közös bankszámla mellett sajátot fenntartani, amin csak a saját tartalékaink vannak. Hatásos megoldás a vagyonjogi szerződés aláírása, amit nem csak házaspárok, hanem élettársak is köthetnek. 

Ha azt tapasztaljuk, hogy a párunk ésszerű kereteken túl beleszól a pénzügyeinkbe, először mindenképp beszéljünk róla. Ha a kommunikáció nem segít és továbbra is kiszolgáltatott helyzetben érezzük magunkat, kérjünk segítséget, akár ügyvédhez is elvihetjük a problémát.

Források

Adams, A. E., Sullivan, C. M., Bybee, D., & Greeson, M. R. (2008). Development of the Scale of Economic Abuse. Violence Against Women, 14(5), 563–588. https://doi.org/10.1177/1077801208315529

Egészségvonal (2023). Gazdasági bántalmazás. Elérés 2023. október 15., forrás https://egeszsegvonal.gov.hu/g-gy/2065-gazdasagi-bantalmazas.html#a_gazdasgi_bntalmazs_fbb_formi

Hamerli, P., Vaga, T., & Rab, V. (2021). XIV. Nemzetközi és XXI. Országos Grastyán Konferencia Előadásai. XIV. Nemzetközi és XXI. Országos Grastyán Konferencia. ISBN 978-963-429-923-3

Kovács, Z., Scheiber, D., & Herczog, M. (2010). Gyermekbántalmazás és elhanyagolás. Módszertani ajánlás tervezet. Országos Gyermekegészségügyi Intézet.

Postmus, J. L., Hoge, G. L., Breckenridge, J., Sharp-Jeffs, N., & Chung, D. (2020). Economic Abuse as an Invisible Form of Domestic Violence: A Multicountry Review. Trauma, Violence, & Abuse, 21(2), 261–283. https://doi.org/10.1177/1524838018764160

Ahogy kibontakozott az internet világa, chatszobák, közösségi oldalak vertek gyökeret, úgy nyílt meg a terep a visszaélések virtuális térbe költözésének. Már nem csak a kedvenc receptünket érjük el akkor, amikor akarjuk, hanem adott esetben a minket nem kedvelő személyek is sokkal könnyebben találnak rajtunk fogást, akár a világ túlsó végéből.

A cyberbullying, tehát online bántalmazás azon jelenséget foglalja magába, mely során az interneten keresztül történik zaklatás, károkozás. Az áldozatot visszatérően zargatják, oly mértékben, hogy negatív kihatással van a mindennapi életére és jóllétére, a bántalmazó pedig az eltolódott erőviszonyokra támaszkodva érvényesíti megnyilvánulásait. 

Sokan párhuzamba állítják a hétköznapi bullyinggal/zaklatással, azonban vannak bizonyos különbségek, amiket érdemes szem előtt tartani. Ilyen az anonimitás, hiszen könnyen bújhat a bántalmazó akár egy aznap generált, számsorozat nevű, bármit ábrázoló profilkép mögé, ezzel szemben az offline bántalmazások túlnyomó többségében személyesen ismerjük az elkövetőt. Azzal, hogy névtelenné válhat az ember az online térben, könnyen elmosódik a morális kód, illetve a felelősségvállalás nyomása. A következő különbség az állandó elérés. Míg Peti megmenekül a gonosz dolgokat kiabáló felsősöktől, amikor hazaért, addig Ricsi, akit online zaklatnak, a nap bármely szakában a világ bármely pontján céltáblaként szolgálhat évfolyamtársai negatív kommentjeinek. A harmadik különbség ötvözi az első kettőt, ez a fizikai jelenlét hiánya. Míg a zaklatónak a valóságban látnia kell tette eredményét, addig az internetes elkövető pusztán bezárja az ablakot, esetleg lecsukja a laptopját és megy tovább dolgára. A bántalmazás egyfajta módon elveszti személyes jellegét, mivel könnyen elfelejthetjük, hogy egy másik, érző lény áll az interakció másik végén.

Rengeteg módja van, hogyan eshetünk online bullying áldozatává, céltáblává. A legtöbben a filmekből ismert formákra asszociálnak, mint például a személyes információink hacker általi eltulajdonítása, vagy megalázó, fenyegető, esetleg önsértésre buzdító üzenetek érkezése. Ezek a valóságban is léteznek, az elsőt adathalászatnak, a másikat pedig az lángháborúnak (flaming) hívjuk, amely gyakran kiközösítéssel társul. Ám megeshet, hogy gyűlöletbeszéddel találkozunk, melynek lényege, hogy egy adott személlyel vagy csoporttal szemben nyilatkoznak nyilvánosan, úgy, hogy előítélet által motivált a bántalmazó személy, és sérti az emberi méltóságot. Továbbá létezik videó- és képalapú erőszak, mely során kéretlen explicit/szexuális tartalmakkal bombázzák az áldozatot, adott esetben róla készült deepfakekre. Az adatokkal való visszaélés esetében pedig gyakori bántalmazási forma a hamis online személyazonosság, mely során valaki jogtalanul szerzi meg és használja fel egy másik személy adatait, lemásolja a profilképét, az ő nevében cselekszik és nyilatkozik. Emellett olyan eset is megtörténhet, amikor valakinek a beleegyezése nélkül teszik közzé a személyes adatait (pl.: lakcím, telefonszám) a nagyközönség előtt, ezt úgy hívjuk, doxxing, ami az angol documents, tehát docs rövidítésből eredeztethető. Van olyan eset is, amely a szociális és adatvédelmi oldalról egyaránt árthat nekünk, mint például a félretájékoztatás és lejáratás/befeketítés jelensége. Ilyenkor hamis, vagy túlzott híreket terjesztenek az áldozatról és céljuk, hogy lejárassák őt.
Bár a lista már így is hosszúnak tűnik, ez csupán néhány bántalmazási fajta, amellyel a neten szörfölve találkozhatnak az emberek. Ám kik is azok, akikkel leggyakrabban szembejönnek ezek a jelenségek?

Elsősorban a kamaszokat érinti a probléma, mivel a szociális életük jelentős mértékben online keretek között zajlik, azonban mindegyik társadalmi csoportban találhatunk példát az esetre, legyen szó akár az áldozat vagy a bántalmazó szerepéről. Egy, a magyar UNICEF által vezényelt 2020-as feltérképezés során azt találták, hogy a válaszoló fiatalok 60%-a élt már át online szettingben csúfolást, a válaszadó lányok 55%-a virtuális zaklatást is tapasztalt, a fiúknak pedig 27%-a nyilatkozott ilyen élményről.
A jelenséget vizsgáló szervezetek egyértelműen rámutattak, hogy léteznek rizikócsoportok, akiket nagyobb eséllyel találnak meg a rosszindulatú cselekmények. Ők pedig nem mások, mint a valamiben eltérő embercsoportok, legyen szó túlsúlyról, sajátos nevelési igényről, vagy valamilyen társadalmi kisebbséghez való tartozásról (pl.: roma származás, LMBTQ+ identitás).

Mint az olvasható példákból látszik, az online bántalamzás és zaklatás elsődleges célja az áldozat méltóságának megtörése, az érintett személy megszégyenítése. Ez az önértékelés csökkenését okozza az áldozatban, mivel a sértő kommentek negatívan hatnak önbizalmukra, sőt, a kipécézés érzése elszigetelő hatást eredményezhet. Emellett a biztonságérzet megszűnésével kialakulhat szorongás, mely során a folyamatos feszültség nyomást gyakorol az idegrendszerükre. Ez az érzés egyfajta dominó effektusként eluralkodhat és kihathat teljes életükre, többek között a teljesítményükre, társas kapcsolataikra, hosszútávon pedig akár az egészségükre. A későbbiekben megküzdés céljából kialakulhatnak étkezési zavarok, önsértő viselkedések, szélsőséges esetben akár öngyilkossági kísérletek is megjelenhetnek. Fontos tehát, hogy a gyökerénél kezeljük a problémát,a legtöbb jelenlegi megoldás preventív célzatú módszerekben rejlik.

Az online bántalmazás esetében mindenképp kiemelendő a társas kapcsolatok jelentősége. Fontos, hogy az áldozat megnyílhasson, támaszkodhasson valakire. Gyermekek esetében ez lehet a szülő vagy iskolapszichológus, felnőtteknél a párjuk, közeli barátaik, munkahelyen belül akár a HR szekció. Közösen megbírkózva a problémával visszajöhet a sértett személy önbizalma, a szorongása csökkenhet, így fel tud lépni a bántalmazóval szemben, akár külső segítségen keresztül. További hasznos megelőzési módszer lehet a tudatos online jelenlét promotálása különböző, mindenki számára elérhető tananyagokkal, illetve a segítséget nyújtó szervezetek elérhetőségének terjesztése. Ha pedig szemtanúk vagyunk, akkor a saját biztonságunkat szem előtt tartva segítsünk a bántalmazott helyzetén, hiszen bárkivel megtörténhetnek ezek az események. Fontos, hogy ott legyünk egymásnak.

Források:

• https://unicef.hu/cyberbullying 
• Khurana, A., Bleakley, A., Jordan, A.B. et al. The Protective Effects of Parental Monitoring and Internet Restriction on Adolescents’ Risk of Online Harassment. J Youth Adolescence 44, 1039–1047 (2015). https://doi.org/10.1007/s10964-014-0242-4 
• https://akademia.amnesty.hu/courses/hogyan-lepjunk-fel-az-online-nemi-alapu-megkulonboztetes-es-eroszak-ellen/ 
• https://megoldaskozpont.com/lexikon/cyberbullying-fogalma/

Egy 13,912 fős mintán vizsgálva a nők 28,9%-a, míg a férfiak 22,9%-a élt már át élete során fizikai, szexuális vagy pszichológiai abúzust. Ebből a nők 12,1%-a, a férfiaknak pedig a 17,3%-a pszichológia bántalmazást (Coker, Davis és mtsai., 2002). Mint mindig, a számadatok most sem biztos, hogy eleget mondanak nekünk a problémáról, hiszen mit is értünk pszichológiai vagy érzelmi bántalmazás alatt? Mégis hogyan tudjuk ezt mérni? Az mennyire megbízható? Vagy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy jobban fel tudjuk ismerni az ilyen eseteket és segíteni? 

Mit érdemes tudni az érzelmi bántalmazásról? 

Az érzelmi bántalmazás egy nagyon kényes téma, ugyanis nagyon sok esetben maguk az elszenvedői sem ismerik fel, hogy mi történik velük. Az az általános nézet, hogy a fizikai vagy szexuális bántalmazás sokkal nagyobb hatással bír, sokkal nagyobb károkat tud okozni az embereknek. Nem is kívánom vitatni ezeknek a jelenségeknek a negatív hatásait, de az az érzésem, hogy pont emiatt képesek vagyunk elbagatellizálni olyan eseteket, amikor a mindennapok során egy láthatatlan fegyver okoz mély sérüléseket, amelyekkel talán sosem foglalkozunk a továbbiakban. Az érzelmi bántalmazásnak sajnos nagyon sok olyan formája van, amely társadalmi szinten is elfogadott, amiről nem is gondoljuk végig, hogy mennyire káros. De mi is ez pontosan? Mit értünk érzelmi bántalmazás alatt? 

Egy meghatározás rá, a partner általi mintaszerű nem fizikai leépülés, amelyet a hatalom, és annak tudatos vagy tudattalan megszerzése, visszaszerzése vagy fenntartása okoz olyan nyílt vagy finom cselekvések révén, amelyek irányítóak vagy megpróbálnak irányítani (Lammers, Ritchie és Robertson, 2005). A száraz definíció nehezen fogja meg azt, hogy jól felépített (akár tudatosan akár tudattalanul) rendszerként működtetve mennyire apró dolgok segítségével tudja a partner a másikat maga alá gyűrni, és teljesen megsemmisíteni, mint önálló individuum. Elsősorban a bántalmazott személy érzelmeire és önértékeire van hatással. Csökken az önbecsülése, az önbizalma, és végső soron akár depresszió is kialakulhat nála. Miért olyan lényeges egy személy önbecsülése vagy önbizalma? Azok, akiknek ez a két dolog alacsony, nincsenek tisztában a saját értékeikkel, nem képesek objektíven látni magukat, így pedig sokkal jobban ki vannak téve rengeteg szociális és pszichológiai probléma kockázatának. Az észlelésükben sokkal jobban fognak dominálni az esetleges gyengeségeik, és súlyosan hiányos embernek tekinthetik magukat, akik alkalmatlanok és méltatlanok (Owens, 1994). Pont ebből fakadóan nagyon nehéz valóban felmérni az érzelmi bántalmazás előfordulását és segítséget nyújtani hiszen, ha egy személy méltatlannak gondolja magát a segítségre, vagy valami ennél jobbra, akkor nem is fog bárkihez odafordulni a problémájával. 

Mi a különbség az érzelmileg bántalmazó viselkedés és az érzelmi bántalmazás között?

Úgy érzem, fontos, hogy egy lényeges különbséget meghúzzunk az érzelmileg bántalmazó viselkedés és az érzelmi bántalmazás között, ugyanis ez a kettő dolog nem fedi egymást. Előfordulhat, hogy valaki érzelmileg bántalmazó módon viselkedik egy helyzetben, viszont ez nem jellemző rá rendszeresen, nem mutat egy mintázatot. Ahhoz, hogy valóban érzelmi bántalmazásról beszéljünk, ahhoz visszatérőnek kell lennie a viselkedésnek és egy mintát mutatnia. De milyen viselkedések vagy gesztusok számíthatnak ilyennek? Elsőként a megfélemlítést emelném ki, amelyet nem fizikai úton érnek el a partnerek. Ez megmutatkozhat túlzott követelésekben, fenyegetésekben kritikákban vagy egyfajta uralkodó viselkedésben a másik felett. A felsorolt elemek félelmet keltenek a másikban, aki ezáltal könnyebben irányíthatóvá válik. Szintén ilyen viselkedésnek számít a csendes elutasítás. Az ezt alkalmazó személy a csendet felhasználva gyakorol nyomást a másikra, aki egy idő után az érzelmi elhanyagolás következményei alatt megroskadva megtörik és szintén irányíthatóvá válik. Végső, de nem utolsó sorban pedig közvetlenül is alááshatja valaki a másik önbizalmát. Akármilyen stabilnak is hitte azt a személy, ha folyamatosan negatív kritikát kap, és azt éreztetik vele, hogy mindenre alkalmatlan, egy idő után megsérülhet az önbizalom páncélja, ami után könnyen össze is tud omlani (Lammers, Ritchie és Robertson, 2005). Ilyen degradáló hatása lehet különböző gúnyneveknek például, mint a „hülye” vagy „lúzer”, de akár annak is, ha túl gyakran van használva a ’mindig’ kifejezés. Erre tökéletes példa lehet a „Te hülye, mindig mindent elrontasz!”. 

Vannak nemi eltérések az előfordulásában?

Előfordul, hogy ha érzelmi bántalmazásról van szó, akkor az emberek inkább egy olyan felállást képzelnek el, amelyben a férfi bántalmazza a nőt, ám ez nem törvényszerű. Megtörténhet fordítva, de elképzelhető olyan helyzet vagy kapcsolati dinamika is, amelyben mind a két irányba történik felváltva vagy akár egyszerre is (O’Hearn és Davis, 1997). Például az a viselkedés, amely sértőnek tekinthető, amikor egy férfi követi el egy nő ellen, fordított helyzetben ellenállásnak tekinthető egy nő részéről, nem pedig agressziónak. Természetesen ez is nehezíti a tényleges előfordulások vizsgálatát. A férfi és a női érzelmi bántalmazó viselkedés sokszor nagyon különböző egymástól. Azokat a viselkedési formákat, amelyeket az előző bekezdésben felsoroltam, férfiaknál figyelték meg, így szeretnék olyanokra is kitérni, amelyek nőknél jellemzőbbek. Először is, amint azt Simonelli és Ingram (1998) is leírta, a nők is tudnak ugyanannyi kapcsolati erőszakot alkalmazni, néhány kutatás szerint még többet is. Az ő kutatásukban 70 még érettségi előtt álló, heteroszexuális kapcsolatban élő fiút kérdeztek meg, akiknek 90%-a úgy nyilatkozott, hogy már tapasztalt legalább 1 érzelmileg bántalmazó viselkedést. Legnagyobb százalékban féltékenységről számoltak be, utána következett a visszavonulás, az önértékelés támadása, a szóbeli erőszak majd pedig a szociális és érzelmi kontrollgyakorlás. Fontos viszont, hogy a kutatók úgy találták, hogy ezen erőszakos vagy bántó megnyilvánulások nagyon sok esetben bizonyosultak kölcsönösnek, így tehát nehéz megállapítani, hogy abból a 90%-ból mennyi volt válasz egy bántó gesztusra vagy megnyilvánulásra és mennyi volt látszólag alaptalan. Ebben a cikkben nem is célom kiemelni a nemi arányokat, vagy részletesebben vizsgálni, hogy ki a gyakoribb elkövető, illetve áldozat. Azt viszont fontosnak tartom, hogy egy percig se gondoljuk, hogy csak az egyik nem érintett. Sok egyéb tényező is befolyásolhatja, hogy mekkora lesz a valószínűsége az ilyen jellegű bántalmazásnak, mint például a státusz, a kor vagy maga a személyiség struktúrája, így tehát ezeket mindig fontos figyelembe venni.

Hogyan lehet valahogy tenni ez ellen vagy segítséget nyújtani olyan embereknek, akik érzelmi bántalmazást élnek át?

Tekintve, hogy ennek elszenvedői általában nem ismerik fel a problémát – hiszen partnerük azon van, hogy úgy gondolják, nincs joguk arra, hogy ennél jobb bánásmódot kapjanak – így inkább a megelőzésnél lehet hatást gyakorolni. Fontos, hogy több platformon kapjon mindenki információt erről a jelenségről, főleg annak jeleiről, amelyeket az elején még könnyebb észrevenni, ha tudatosan figyeli őket valaki. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki árgus szemmel figyelje a párját a vészes jeleket keresve, hiszen mint fentebb is említettem, maga az érzelmileg bántó viselkedés mindenkivel előfordulhat, és önmagában még nem biztos, hogy problémát jelez. A cél inkább egy általánosabb tudatosság kialakítása lenne, ahol mindenki monitorozza önmagát, hogy mit tud még elfogadni, az miként hat rá, hogy érzi magát tőle, és ha ez átlép egy határt, elsősorban kommunikáljon erről a párjával. Az érzelmi intelligencia fejlesztése mindenképpen hasznos eszköz lehet mind a bántalmazó mind az elszenvedő számára. 

Ha van olyan ismerősöd, akiről úgy gondolod, hogy segítségre van szüksége, vagy esetleg te érzed így, akkor bátran hívd valamelyik segélyszolgálatot! 

Lelkisegély szolgálat: 116-123 vagy pedig 80 810600

Források: 

Carney, M. M., & Barner, J. R. (2012). Prevalence of Partner Abuse: Rates of Emotional Abuse and Control. Partner Abuse, 3(3), 286–335. doi:10.1891/1946-6560.3.3.286

Coker, A. L., Davis, K. E., Arias, I., Desai, S., Sanderson, M., Brandt, H. M., et al. (2002). Physical and mental health effects of intimate partner violence for men and women. American Journal of Preventive Medicine, 23(4), 260–268. http://dx.doi.org/10.1016/ S0749-3797(02)00514-7

Lammers, M., Ritchie, J., & Robertson, N. (2005). Women’s Experience of Emotional Abuse in Intimate Relationships. Journal of Emotional Abuse, 5(1), 29–64. doi:10.1300/j135v05n01_02

O’Hearn, R. E., & Davis, K. E. (1997). Women’s experience of giving and receiving emotional abuse. Journal of Interpersonal Violence, 12(3), 375-391.

Owens, T. J. (1994). Two Dimensions of Self-Esteem: Reciprocal Effects of Positive Self-Worth and Self-Deprecation on Adolescent Problems. American Sociological Review, 59(3), 391. doi:10.2307/2095940

Simonelli, C. J., & Ingram, K. M. (1998). Psychological Distress Among Men Experiencing Physical and Emotional Abuse in Heterosexual Dating Relationships. Journal of Interpersonal Violence, 13(6), 667–681. doi:10.1177/088626098013006001

Mi a valóság? Általában meg vagyunk győződve arról, hogy amit észlelünk, az szinte tökéletes leképezése a világnak, ehhez a gondolathoz pedig talán mindennél jobban ragaszkodunk. A pszichotikus zavarok esetén a valósággal való kapcsolat és a realitás észlelésének képessége sérül vagy meg is szűnhet, ami jellemzően hallucinációk és téveszmék formájában fejeződik ki. Ezeket az úgynevezett pozitív tüneteket kísérik azonban az érzelmi és kognitív életet is érintő negatív tünetek, melyek az apátiát, érzelmi sivárságot, a koncentráció és az emlékezet zavarát takarják. Ugyan több betegség tünetegyüttesében találhatunk hasonló felsorolást, a legjellemzőbb (és ami talán a legtöbbeknek juthat eszébe) a szkizofrénia, melynek kialakulásának okai szerteágazóak: ikervizsgálatok rávilágítottak az erős örökletes, genetikai hajlam meglétére, azonban számos pszichoaktív szer is okozhat hasonló tüneteket vagy egy lappangó betegség felszínre törését (bizonyítottan például az alkohol, marihuána, LSD, kokain és amfetamin származékok).

Felsorolni is nehéz lenne a társadalmilag releváns aspektusait a betegségnek, amik a megelőzésről és a kialakult betegségek esetén az empátiáról, a stigmatizáció csökkentéséről szólnak. Jelen cikksorozatunk témája a bántalmazás, ezért most kiemelten azzal szeretnénk foglalkozni, ami a betegség kialakulásának fentebb megnevezett okait kiegészíti: a nagyfokú stressz, a traumatikus élmények és a gyermekkori bántalmazás elszenvedése mind bizonyítottan növelik a szkizofrénia kialakulásának esélyét.

A legerősebben stigmatizált mentális betegség

Kulturális és szociológiai kérdés is, hogy egy mentális betegséget milyen stigmatizáció övez. Manapság a szkizofrénia áll a lista élén, ők néznek szembe a legnagyobb mértékű kirekesztéssel, előítéletekkel és meg nem értettséggel, ami összefügghet a realitáshoz való viszonyunkkal és a saját tapasztalataink valóságosságába, tévedhetetlenségébe vetett hit kultúrájával, ahol az egyik legfőbb érték a világ objektív, logikus és konzekvens szemlélete. Ugyanaz a tünetegyüttes, amelyet ma általánosságban egy távolító és korántsem empatikus szemlélet kísér, az ősi civilizációkban a csoportok egyik legnagyobb tiszteletet érdemlő tagjait jellemezte, akik sámánokként két világ között közvetítettek és a spiritualitás különleges, szimbolikus ismerőjévé váltak. Ami közös élményként és áhított ismeretként akkor összekötött egy közösséget, ma az egyező valóságélmény hiánya miatt éket ver az emberek közé. Pedig a határ a pszichotikus és egészséges személyek között korántsem olyan éles, mint ahogyan azt gondolnánk. Bár a szkizofrénia a népesség 1 százalékát érinti, egyes kutatások szerint az egészséges felnőtt emberek akár egynegyede is átél élete során legalább egy alkalommal valamilyen hallucinációt. Amiatt, mert ehhez hasonló „szokatlan” élményeket oly sokan tapasztalnak, egyre inkább kontinuumként jelenik meg a szakirodalomban a „szkizotípia” skálák alatt, amelynek magas szintje gyakran jobb problémamegoldással és divergens gondolkodással is együttjár, bár természetesen a szkizofrénia tünetei is egyre nagyobb eséllyel fordulnak elő a skála ezen végén. Azt a téves következtetést viszont fontos megelőzni, hogy akik ebben a betegségben szenvednek, ők jobb problémamegoldók lennének, ennek inkább az ellenkezője jellemző, a képet pedig még számos szempont árnyalja (a szkizotípián belül is több aspektust mérhetünk), valamint a szkizofrénia önmagában is inkább egy spektrum nagy egyéni különbségekkel, mint egyetlen jól körülhatárolható betegség.

Hogyan vezethet a gyermekkori traumatizáció pszichotikus tünetekhez?

Számos tanulmány foglalkozott a kérdéssel, hogy az élettörténet (kiváltképp a gyermekkori tapasztalatok) és a felnőttkori pszichotikus tünetegyüttesek kapcsolatát feltárja. Az összefüggés adottnak tűnik, sikerült kimutatni a szülők elvesztésével, állami gondozással, szexuális bántalmazással, a kortársak általi megfélemlítéssel, bullyinggal is terhelt gyermekkor és későbbi betegség közti együttjárást. Arra vonatkozóan is születtek eredmények, hogy milyen jellegű traumatizáció specifikusan mely tünetekhez vezet nagyobb valószínűséggel, így a szexuális zaklatások és bántalmazások áldozatait például gyakrabban érintik a hanghallások, azok pedig, akik a korai kötődés fontos időszakában szenvednek veszteségeket vagy bullying áldozatként nőnek fel, ők a paranoid gondolatokra lesznek hajlamosabbak, annál súlyosabb tüneteket mutatva, minél nagyobb volt a traumatizáció mértéke.

A poszt-traumás stressz szerepe

A poszt-traumás stressz zavar (PTSD) több hasonlóságot és összefüggést is mutat a szkizofréniával, a PTSD-ben érintettek nem csak visszaemlékeznek tüneteikre, hanem újra és újra átélik az eredeti traumatikus esemény során tapasztalt érzelmeket, a fenyegetettség élménye pedig nem engedi őket, úgy érzik, hogy bármikor megismétlődhet az, amitől mindennél jobban rettegnek, ami folytonos fokozott szorongásban tartja őket. A PTSD átfogó modellje (Ehlers és Clark, 2000) az emlékbetörések mellett a trauma átélésekor történő disszociációt írja le, ami a nagy súllyal terhelt eseményt követő pillanatokban az érzelmi reakció leválasztásával átélhetővé, elviselhetővé teszi az élményt, később azonban éppen emiatt nem tud integráltan az emlékezetbe épülni. Mind az emlékbetörések, mind a disszociatív élmények úgynevezett mediátorok lehetnek, ezeken keresztül vezethet a trauma pszichózishoz. A disszociáció eltaszít a valóságtól, a realitáskontroll elvesztésével jár, és ezen keresztül megalapozza egy pszichózis kialakulását. Az összefüggést a pszichotikus tünetekkel az az adat is jól jellemzi, amely a pszichotikus betegek 69 százaléka esetén talált poszttraumás tünetegyüttest, harmaduknál pedig diagnosztizálható is volt a PTSD, náluk az alapbetegség is súlyosabb formában fejeződött ki. Természetesen ha a traumák és mentális betegségek kapcsolatára gondolunk, akkor nem csak a pszichotikus zavarokhoz járulhat hozzá a bántalmazás, azonban a nehezen kibogozható komplex okságok ködében is kitűnik, hogy azoknál, akik gyermekkorukban súlyos bántalmazást élnek át, legyen az fizikai, szexuális vagy érzelmi, sokszoros eséllyel alakul ki később szkizofrénia, az összefüggés pedig sok vizsgált aspektusban kifejezettebb, mint más betegségek, így például a depresszió esetében.

Az egészséges személy, ha nagyobb stressz éri, mint amennyit el tud bírni, akkor genetikai hajlamától függően megbetegedhet, egyes feltételezések szerint pedig még kifejezett érzékenységre sincs szükség ahhoz, hogy egy elég súlyos vagy elég sokáig fennálló trauma idáig vezessen. Kérdés, hogy mit és hogyan profitálhat ezekből az ismeretekből a társadalom. Az edukáció potenciálisan rengeteget segíthet a bántalmazás megakadályozásában, de az ezt célzó információk és programok általában a kevésbé vagy ritkábban érintett társadalmi rétegekhez érnek el. Tévhit, hogy a szkizofréniában hatástalan a terápia, ezért ne lenne értelme. Mind fiatalkorban megelőzés céljából, mind a már kialakult betegségek kezelésekor nagy hatékonyságúnak bizonyul a kognitív viselkedésterápia, amelyhez sajnos elenyésző arányban jutnak hozzá a rászorulók, pedig egy olyan betegségről van szó, ami az esetek 10 százalékában tényleges öngyilkossággal végződik, és közel 50 százalék az öngyilkosságot valaha megkísérlők aránya. A betegség kialakulása nem köthető egyetlen okhoz, de a rizikófaktorok csökkentésével sok esetben megelőzhető. A bántalmazás pedig képes darabokra törni egy ember valóságát.

Felhasznált irodalmak:

• Bentall, R. P., Wickham, S., Shevlin, M., & Varese, F. (2012). Do specific early-life adversities lead to specific symptoms of psychosis? A study from the 2007 the Adult Psychiatric Morbidity Survey. Schizophrenia bulletin, 38(4), 734-740.
• Ehlers A, Clark D. (2000) A cognitive model of posttraumatic stress disorder. Behav Res Ther, 38: 319-345.
• Kocsis-Bogár, K. (2016). A szkizofrénia spektrum és a traumatikus életesemények összefüggései (Doktori értekezés). Semmelweis Egyetem. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola. Budapest
• Schäfer, I., & Fisher, H. L. (2011). Childhood trauma and psychosis - what is the evidence?. Dialogues in clinical neuroscience, 13(3), 360–365. https://doi.org/10.31887/DCNS.2011.13.2/ischaefer
• Valery, K. M., & Prouteau, A. (2020). Schizophrenia stigma in mental health professionals and associated factors: A systematic review. Psychiatry research, 290, 113068.

Óvodások és a bullying

Az óvodáskori agresszióról egyelőre nem sok tanulmány áll rendelkezésünkre, azonban a bántalmazás komoly hatással lehet a gyermekek későbbi társas kapcsolataira, önképére, önbizalmára nézve. 

A gyermekek körében már óvodáskor előtt is megfigyelhető agresszív viselkedés olyan 1 éves kortól kezdődően. Azonban óvodáskorban leginkább a tulajdonharc, az akadályoztatás és a játéktárgy megszerzése válthatja ki, továbbá a társak közötti konfliktusok, versengések. 

Bullying fogalma

A bullying egy olyan fajta ismétlődő, ártó szándékú fájdalomokozás, mely során az áldozat nem tudja megvédeni önmagát, továbbá a felek egyenlőtlen hatalmi viszonyban állnak egymással.

Szándékos-e a bántalmazás?

Felmerül a kérdés, hogy vajon ebben a korban ez a fajta agresszió bullyingnak minősül-e. Az óvodások és iskolások bántalmazása között több hasonlóság is van, azonban fontos kiemelni, hogy óvodáskorban mind kognitív, mind affektív szinten még kevésbé érettek a gyermekek. Kognitív fejlődésükre az egydimenziós gondolkodás és az egocentrizmus, illetve a következményetika jellemző. 

Na de mit is jelentenek ezek a fogalmak?

Következményetika: „egyes tettek megítélésénél hajlamosabbak a károkozás mértékét figyelembe venni”.

Egydimenziós gondolkodás: amikor egy tárgynak csak egy tulajdonságát veszi alapul, képtelen az adott tárgyra jellemző többi tulajdonságot egyszerre figyelembe venni.

Egocentrizmus: amikor egy személy a világot csakis a saját nézőpontjából tudja figyelembe venni.

Továbbá az óvodásokra a gyenge önkontroll, alacsony toleranciaszint és a vágyak késleltetésének nehézsége jellemző. Illetve az érzéseik kifejezésével is problémájuk adódik. 

Bullying típusai

Három fő típusát különböztethetjük meg:

1. Fizikai bántalmazás

Óvodások körében a leggyakrabban fellépő a három típus közül, irányulhat személyekre, például ilyen a verekedés, karmolás, lökés, illetve tárgyakra, például mások tárgyainak megrongálása. 

1. Verbális bántalmazás

Ez a verbális készségek fejlődésével válik gyakrabbá, ilyen a csúfolás, fenyegetés, kinevetés.

1. Kapcsolati vagy pszichológiai bullying 

Ilyen például a kiközösítés, kirekesztés, közös játék elutasítása, zsarolás, továbbá pedig a szerepjáték során azonosítható nemkívánatos szerepbe való kényszerítés, mely specifikusan óvodások körében fordul elő.

A bántalmazás típusainak előfordulásában is vannak nemi különbségek, míg fiúkra a fizikai agresszió, és a direkt verbális bántalmazás jellemző, addig lányokra a kapcsolati bullying. Azonban a bántalmazás összességében fiúk körében gyakrabban fordul elő, többször válnak bántalmazóvá és áldozattá is.

Kiket érint leginkább a bántalmazás?

Az áldozatok az esetek többségében fiatalabbak és fizikailag gyengébbek, mint a bántalmazó. Feltűnő lehet még továbbá egy átlagostól eltérő külső jegy, mint például a szemüveg. Illetve szociális készségeikkel, mozgáskoordinációjukkal is kilóghatnak a többiek közül, mely miatt a bántalmazó kiválaszthatja őket. 

Kiből válhat bántalmazó?

Az óvodás bántalmazók általában nagyobbak, erősebbek társaiknál, agresszív, impulzív viselkedéssel és erkölcsi belátás hiányával, továbbá gyengébb empátiás készségekkel jellemezték őket. Leginkább a direkt fizikai bántalmazás lép fel náluk.

Következmények

A bullying komoly hosszútávú, negatív következményekkel járhat, mely már pár alkalommal bekövetkezett bántalmazás során is megjelenhet. Tanulmányok kimutatták, hogy az óvodások és iskolások hasonló mértékű traumaként élhetik meg a bántalmazásokat. A bullying hatására továbbá óvodások körében megfigyelték a pszichoszomatikus tünetek megjelenését, például hasfájást, az óvoda elutasítását, depresszív állapot kialakulását, illetve az áldozattá válás alacsony önértékeléshez és szégyenérzethez vezethet. Ezek függvényében kiemelt fontosságú, hogy mind a szülők, mind az óvónők felfigyeljenek a bullying jeleire, és közbeavatkozzanak.  

Az alábbiakban láthatod, hogy kikhez fordulhatsz abban az esetben, ha érintett vagy bántalmazásban:

• Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat
• NANE
• Safer Internet
• Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
• Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
• Patent Egyesület
• Háttér Társaság
• Gyermekjóléti Szolgálat
• Családsegítő Központ

Források

1. Márkné Ribiczey, N., Szabó, B., & Jármi, É. (2018). Bullying az óvodában–Az óvodai bántalmazás sajátosságai. Alkalmazott Pszichológia, 18(1), 91-112.
2. http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/az_rtelmi_fejlds_megkzeltse.html (Megtekintve ekkor: 2023.10.13, 9:57)
3. https://mindsetpszichologia.hu/nezd-apa-korulottem-forog-a-korhinta-a-gyermeki-egocentrizmusrol (Megtekintve ekkor: 2023.10.13, 9:59)

Mire számíthatsz, ha egy sportolóval szeretnél párkapcsolatban élni?

A kapcsolatok minden ember életében kiemelkedő szereppel bírnak, befolyásolhatja ennek dinamikája és aktuális állapota a hangulatunkat, teljesítményünket pozitív vagy negatív irányba is. A szerelem óriási erővel tudja hatalmába keríteni az emberek életét, tele vagyunk élettel és pozitív gondolatokkal. Ez a profi sportolók esetében sincs másképp, hiszen a párkapcsolatuk minősége nagy hatással van a sportágukban nyújtott teljesítményükre és sikereikre. A sportvilágból számos példa fellelhető arra, hogy hogyan lehet befolyással a partner a sportoló karrierjére, illetve a sportoló teljes elkötelezettsége szintén nagy hatással van a párkapcsolatra. Emiatt a sportolók párkapcsolati hátterére egyre nagyobb figyelem összpontosul már az edzők által is. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a sportpszichológusok szerint a sportolók egy bizonyos helyzetben való viselkedése gyakran az egyéb kontextusban megnyilvánuló magatartására is kihat. A hivatásos sportolóknak általában a hét minden napján vannak edzéseik, amin felül versenyeznek is. Sokszor hosszú időre elutaznak egy-egy verseny miatt és mindemellett sok egyéb stresszt okozó tényezővel kell szembenézniük, amelyek megterhelőek mind mentális, mind fizikális szempontokból. 

Jöjjön egy kis neurológia...

A dopaminrendszer elsősorban a megerősítésre és jutalmazórendszerre fejti ki hatását: ez az, ami miatt újra és újra futócipőt húzunk, vagy újra és újra találkozunk egy számunkra kedves emberrel. A dopaminrendszer aktivitása a szerelemben kialakuló boldogságérzéshez is szorosan kapcsolódik, de egyéb helyzetekben is ez a rendszer aktiválódik, mint például a kitűzött táv lefutásánál, amit szeretünk. A sportolók edzőkhöz, csapattársakhoz és szülőkhöz való kapcsolatát vizsgáló kutatások szerint azok a szociális interakciók, amelyekben a csapattagok együtt élik meg a győzelemmel járó boldogságot, oxitocint szabadít fel, amely elősegíti a kötődést, így feltételezhetjük, hogy a szerelmi kapcsolatok is hasonlóan erőteljes hatással vannak a sportolókra. Mivel a rendszerek együttesen működnek, így nem lehet kizárni egy szerelem által okozott hatást, amely akár jelentős befolyással is lehet a sportolás közbeni teljesítményre. 

Párkapcsolati dinamika fontossága

A sportoló párkapcsolatában a partnerre is nagy felelősség hárul. A partner szerepe bizonyos helyzetekben kiemelkedően fontos lehet, hiszen ő az, aki a támogatásával és bizalmával segíti a sportolót, amely sokszor lemondásokkal jár. Ennek megfelelően célszerű ezt már a kapcsolat kezdetétől fogva tudatosítani, így könnyebben lehet túljutni az esetleges konfliktusokon. A kutatások és a megkérdezett sportolók alapján a szerelem fokozhatja a sportteljesítményt, azonban ennek feltételei vannak. Az egyéni sportnál nagyobb összefüggést lehet felfedezni, mint csapatsportoknál. Kiemelten fontos, hogy a sportolónak mennyire stabil és kiegyensúlyozott a párkapcsolata.  Azok a személyek, akik ki tudtak alakítani erős párkapcsolatot, sokkal támogatóbb környezetet voltak képesek maguk köré teremteni, mint azok, akiknek a párkapcsolata alapvetően is szegényes volt. Egy 2003-as tanulmányban kimutatták, hogy azok az egyének, akiknek a házasságában a viszályok voltak jellemzőbbek, a munkahelyi elégedettsége alacsonyabb volt – jelen esetben sportolóknak a sport a hivatalos munkavégzése, míg a házassággal vagy párkapcsolattal való elégedettség növelte a munkával való elégedettséget.

Források: 

Jowett, S., & Cramer, D. (2009). The Role of Romantic Relationships on Athletes’ Performance and Well-Being. Journal of Clinical Sport Psychology, 3(1), 58–72. 

Kulcsár Johanna. (2019). A sportpályán is győztessé tesz a szerelem? Mindset Pszichológia Magazin. https://mindsetpszichologia.hu/a-sportpalyan-is-gyoztesse-tesz-a-szerelem

Magyarországon, a nyugati civilizációban nevelkedve legtöbben természetesnek vesszük a monogámia normáját. A bevett párkapcsolati modellek a környezetünkben erre épülnek, a hűség az egyik legfőbb erkölcsi érték a társadalmunkban, a megcsalás pedig egy széles társadalmi konszenzus alapján elutasított bűn. Tágabb perspektívából szemlélve viszont korántsem tűnik egyetemesnek az emberi faj monogám viselkedése. Daly és Wilson 1983-as kutatásában (idézi: Bereczkei (2003)) például 849 megvizsgált civilizációból csupán 137-re volt jellemző. Bár az arányok nem reprezentatívak a Föld jelenlegi teljes népességére vetítve, azt mindenképpen jól mutatják, hogy nem egyeduralkodó rendszer a monogámia. A saját szocializációnk közegétől azonban még ennyire eltávolodnunk sem kell ahhoz, hogy feszítő ellentmondásokat fedezzünk fel a témában. Hazánkban is válással végződik a házasságok több, mint fele, a párkapcsolatok pedig gyakran 2-3 évre rendezkednek be, hogy aztán - egyfajta időszakos monogámiát megvalósítva - továbbálljanak a felek. A legszebb és leginkább magasztalt történetek mégis az egymásba tizenéves koruk óta szerelmes, együtt idősödő párokat övezik.

Ha az evolúció rideg logikájával vizsgáljuk a kérdést, szintén nem kapunk egyértelmű választ. Míg az egyik oldalon a férfiak leghatékonyabb stratégiájának a gének továbbítása szempontjából az tűnhet, ha minél több partnerrel minél több utódot nemzenek, közben az apai gondoskodás előnyei mást sugallnak. Úgy tűnhet tehát, mintha az evolúciós célszerűség a monogámia - poligámia spektrumon (beleértve ezek sokszínű változatait) mindenhol utat tudna nyerni, de akkor mégis hogy tudunk viszonyulni ehhez a kérdéshez a 21. században? Kulturálisan monogámiába kényszerített poligámiára törekvő, és emiatt frusztrált lények vagyunk, vagy jobb esélyeket adhat nekünk a monogámia? És hogy érezzük magunkat a két rendszer szerint élve?

“Modern koponyánkban kőkori elme lakik.” Így hangzik az evolúciós pszichológia egyik alapelve, amit Tooby és Cosmides (1997) fogalmaztak meg. A kultúránk és a technológiai környezetünk gyorsabban fejlődik, mint mi magunk, ugyanis kognitív mechanizmusaink alapjai még a törzsközösségeink idején uralkodó kihívásokkal való megküzdésre alakultak ki, ezért “előhuzalozottságunk” bizonyos elemei nem illeszkednek tökéletesen jelenlegi társas környezetünkhöz. A párválasztási tendencia, miszerint a nők inkább hosszútávú, a férfiak pedig inkább rövidtávú kapcsolatokat keresnek - bár természetesen leegyszerűsítően hangzik és szükségtelenül két szűk, egységesen működő csoportra oszthatja a társadalmat - ha megfelelően árnyalt, nagy átlagban megmutatkozó különbségként értelmezzük, sok alapvető motivációt magyarázhat meg. Ennek a különbségnek a gyökere a Trivers által megfogalmazott szülői ráfordítás elmélet, miszerint egy nőnek szükségszerűen több áldozatot kell hoznia egy utód felneveléséhez, emiatt törekedhet inkább utódai „minőségére”, szemben a férfiak szinte korlátlan fogamzóképességével, ami a mennyiség értéke felé hajthatja a szexuális viselkedést. Ennek ellenére például a főemlősök között is több esetben kialakult a monogámia, egyes kutatók szerint ennek oka a poligám fajok hímeinél rendszeres, idegen apáktól származó gyermekek meggyilkolására irányuló cselekedetek elleni védelem. Jobban járhatnak tehát az utódaik és az őket nevelő nőstény védelmezésével, olyannyira, hogy egyes feltételezések szerint a férfiak gondoskodáshoz való hozzájárulásával megteremtett élelem többlet lehetett a feltétele annak, hogy a más izmokhoz és szervekhez képest rengeteg energiát igénylő agy fejlődni tudott, és más fajokhoz képest sokszoros méretűvé válhatott. Eszerint a feltételezés szerint talán nem is a monogámia az evolúció csúcsterméke, hanem épp a saját evolúciós fejlődési vonalunk a monogámia következménye. Mégis felmerül a monogám férfi viselkedés evolúciós értékelésénél, hogy míg a nők teljesen biztosak lehetnek abban, hogy utódjuk az övék, a férfiak esetében ez a tudás inkább a bizalomra épül, ezért törékenyebb, amely vezethet ahhoz is, hogy megtörjék a monogám viszonyrendszert. Nők esetében ugyanerre például az lehet motiváció, hogy a jobb géneket biztosító férfiaktól születhessen utódjuk.

A téma kutatói közt abban viszonylagos egyetértés van, hogy a szigorú monogámia és a szélsőséges poligámia egyaránt távol áll az emberi evolúciótól, a két társas szerkezet elemei együttesen járultak hozzá a törzsfejlődésünkhöz, és mai napig bennünk él az örökségük. Valószínűbbnek tűnik, hogy időszakosan, az adott kor és környezet aktuális kihívásai, mint például az időjárási körülmények, vagy a táplálékhoz való hozzáférés nehézségének változékonysága vonja magával a szexuális viselkedés sokszínűségét is. 

Összességében a mai párkapcsolatokat vizsgáló kutatások eredményei alapján elmondható, hogy a monogám és poligám kapcsolatokban élő emberek ugyanolyan boldogok (Conley és mtsai, 2013). Az, hogy ki melyik rendszerben érzi magát jobban, függ olyan személyiségjellemzőktől is, mint az újdonságkeresés, vagy a stabilitás iránti vágy. Tévedés, hogy a nem-monogám kapcsolatokban a bizalom nem játszik fontos szerepet, a tudat, hogy a párok azok után, hogy másokkal folytatnak alkalmi viszonyt, visszatérnek egymáshoz, pont a bizalom építését eredményezheti az így élő kapcsolatokban. A legfontosabb az, hogy megtaláljuk a mi személyiségünk és igényeink szerinti legmegfelelőbb és legkényelmesebb formáját a párkapcsolatunknak, és egy közös konszenzus mentén alakítsuk ki azt.

Felhasznált irodalom:

• Bereczkei, T. (2003). Evolúciós pszichológia. Osiris.
• Conley, T. D., Moors, A. C., Matsick, J. L., & Ziegler, A. (2013). The fewer the merrier?: Assessing stigma surrounding consensually non‐monogamous romantic relationships. Analyses of Social Issues and Public Policy, 13(1), 1-30.
• Cosmides, L.M. és Tooby, J. (1997): Evolutionary psychology: A Primer
• Opie, C., Atkinson, Q. D., Dunbar, R. I., & Shultz, S. (2013). Male infanticide leads to social monogamy in primates. Proceedings of the National Academy of Sciences, 110(33), 13328-13332.

Egy új párkapcsolatba lépés mindig izgalmas, eufórikus érzéssel tölt el, megjelennek azok a jól ismert pillangók és a remegő térdek. A kapcsolat elején minden tökéletes, a rózsaszín köd elfedi a párunk esetleges hibáit, és olykor megvakít bennünket. Az első pár hónap így telik, formálódik a kapcsolat és benne mi is. A nászutas fázis vége fele közeledve, kezdődhetnek kisebb-nagyobb összetűzések, az addig idilli egység meginogni látszik, felszínre törnek a bizonytalanságok, sérülékenynek érezhetjük magunkat. Hiszen a már kialakult „mi” tudat annyira szép, nem akarjuk, hogy ezt az általunk kialakított új rendszert bármi is tönkre tegye. 

Elköteleződés, bizonytalanság, válaszkészség: a féltékenység meghatározói

Ezen a ponton saját bizonytalanságunk féltékenységhez vezethet, melyet a legapróbb, sokszor irreleváns jelzések is beindíthatnak. Bringle (1991) szerint a féltékenységet 3 fő változó determinálja: az elköteleződés, a bizonytalanság és a válaszkészség. Minden kapcsolat valamilyen szintű elköteleződéssel jár, azonban nem mindegy, hogy milyen fokú ez az elköteleződés. A bizonytalanság a párunk általunk szubjektíven megítélt elköteleződéséből származik, amit elég erősen torzíthatnak hiedelmeink, saját tapasztalataink. A válaszkészség a féltékenységre adott válaszokat takarja, ami személyenként igen eltérő lehet, beszélhetünk félelemről, irigységről vagy dühről is. 

A párkapcsolat egyik legfontosabb aspektusa az elköteleződés, tehát nem meglepő, hogy ha azt érezzük, hogy a párunk nem annyira elkötelezett mint amennyire mi szeretnénk, akkor ez meginogtathatja a párkapcsolatba vetett hitünket. Ha belegondolunk, az elköteleződés egyik következménye, hogy tervezünk az adott kapcsolatban hosszú távon bent maradni, ami maga után vonja a hűtlenség alacsony kockázatát ergo, ha azt érezzük, hogy a párunk nagyon elkötelezett irányunkba, kisebb az esélye, hogy „zöldszemű szörnyeteggé” váljunk és eszeveszett nyomozásba kezdjünk.

Félelemben élni

A féltékenységet tulajdonképpen veszélyjelzésnek is felfoghatjuk, aminek tárgya az önértékelésünk, és maga a kapcsolat. Még inkább kapcsolunk vadászkutya üzemmódba, ha mind az önértékelésünket, mind a kapcsolatot veszélyeztetve látjuk. Emiatt a féltékeny ember állandó félelemben él, félti magát, félti a kapcsolatot amelynek eredménye, hogy gyermekekhez illő módon próbál meg válaszokat kapni az őt kínzó kérdésekre. Ettől a viselkedésmódtól nem áll messze a faggatózás, vádaskodás, büntetés, duzzogás, fenyegetőzés stb. A folyamatos félelem nyomása alatt a személyiségünk nem képes olyan magas szinten működni, ezért fordulhat elő, hogy ezekkel a gyerekes, talán a számunkra egyetlen járható útnak tűnő megoldással kínozzuk a párunkat. Ugyanis a féltékenység mindkét fél életét meg tudja keseríteni. A folyamatos vádaskodás, nyomozás, bizalmatlankodás a pár mindkét tagját kimerítik, a féltékeny fél gyerekes közeledési próbálozásai, csak még messzebb taszítják őket egymástól. 

A féltékeny ember egész élettere beszűkül, mikroszkóp alá veti párja minden lépését, minden sarkon fenyegetést lát. Az összes mozgósítható erőforrást beveti annak érdekében, hogy időben rájöjjön: gyanúja beigazolódik-e. Ha nem talál bizonyítékot sem marad sokáig nyugodt, figyelme nem lankad. A másik fél, eközben sokszor tehetetlenséget él meg, igyekszik kerülni azokat a helyzeteket, ahol ismét gyanúba keveredhet, de így szinte elengedhetetlen, hogy hazugsághoz folyamodik, ami által a féltékeny fél igazolást nyer, ami csak olaj a tűzre. Pillanatok alatt visszacsúsznak a féltékenység macska-egér játszmájába, ahonnan látszólag nincs kiút.

A féltékenység leküzdése

Mivel a féltékenység jelentős mértékben rombolja a kapcsolatot, érdemes minél előbb cselekedni ellene. A kommunikációs kulcsfontosságú ebben az időszakban. Sokat segíthet, ha nyíltan beszélünk a bennünk kavargó érzésekről a partnerünkkel és nem a háta mögött kezdünk nyomozni. Kerüljük a vádaskodást és a gyanúsítgatást. 

Mint sok más téren való változtatásban, úgy a féltékenység leküzdésében is az első lépés a belátás. Ha elfogadjuk, hogy a féltékenység nagyrészt a bizonytalanságunkból ered, akkor egész más szögből tudjuk szemlélni az eseményeket.

Habár nagyon nehéz, próbáljunk uralkodni érzéseinken, nem gyermeki működésmódba csúszni, mivel ez nagy eséllyel nem fog működni. Ha lecsillapítjuk belső világunkat sokkal egyszerűbb felnőtt-felnőtt viszonylatban beszélni a másikkal, ellenkező esetben borulnak a szerepek és elkezdődnek a végeláthatatlan játszmák.

A féltékenység igen kényes téma, és mindkét félnek nagy szenvedést okoz. Leküzdése óriási energiabefektetést és elköteleződést igényel, azonban nem lehetetlen! A lényeg, hogy mérlegeljük melyik fontosabb: saját sértettségünk miatti bosszúvágy, vagy a kapcsolat megmentése.

Irodalom

Borbély, L. (2016). „Segítség, megfojtanak!” – A párkapcsolati féltékenység pszichológiája - Mindset Pszichológia. Mindsetpszichologia.hu. https://mindsetpszichologia.hu/segitseg-megfojtanak-a-parkapcsolati-feltekenyseg-pszichologiaja

Budinszki C., & Hargitai R. (2020). Az Önbevallásos Féltékenység Skála magyar változatának pszichometriai jellemzői. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 21(2), 176–207. https://doi.org/10.1556/0406.21.2020.011

Miszlang Zs. (2022, September 27). Párkapcsolati féltékenység – hárman a kapcsolatban: Én, Ő és a Zöld szemű szörny - Soulwell Pszichológiai Rendelő. Soulwell Pszichológiai Rendelő - Az Egészséges Lélek Forrása. https://soulwell.hu/parkapcsolati-feltekenyseg-harman-a-kapcsolatban-en-o-es-a-zold-szemu-szorny/

Rydell, R. J., McConnell, A. R., & Bringle, R. G. (2004). Jealousy and commitment: Perceived threat and the effect of relationship alternatives. Personal Relationships, 11(4), 451–468. https://doi.org/10.1111/j.1475-6811.2004.00092.x

White, G. L. (1984). Comparison of four jealousy scales. Journal of Research in Personality, 18(2), 115–130. https://doi.org/10.1016/0092-6566(84)90024-2